Könyvekről mindenkinek

 Miru György könyvének legnagyobb érdeme, hogy sikerült létrehoznia az annyira áhított egységet: Szerző és Olvasók a szöveg által együtt gondolkodnak. Az 1848.márciusi forradalom az újkori magyar történelem egyik legjelentősebb eseménye. Következményeképp olyan új jogi szemlélet emelkedett a hivatalosság rangjára, mely közel járt a korabeli nyugat-európai polgárosult társadalom ( persze, erről a kifejezésről is rengeteget lehet vitatkozni, másképp polgárosult az angol, mint pl. a francia vagy a német társadalom) jogi ideáljához. Ugyanakkor az országgyűlés ( olyan képviselőkkel, mint Széchenyi István gróf, Batthyány Lajos gróf, Kossuth Lajos, Deák Ferenc és sokan mások) működése során mindvégig megőrizte a magyar hagyományokat, az újítás sohasem járt együtt a hagyomány teljes elvetésével. Az áprilisi törvények- noha vita folyik arról, hogy nevezhetők-e alkotmánynak, véleményem szerint igen, annak ellenére, hogy számtalan kérdést nem rendezett- olyan új társadalmi-gazdasági - politikai-á

 A Három nemzedék a két világháború között Magyarországon alapműnek,a középosztály soraiban szinte kötelező olvasmánynak számított. A világháború után aztán az új kurzus valósággal kiátkozta Szekfű Gyula könyvét. A huszadik század végének rendszerváltása után aztán újra megkísérelték alapművé tenni a Három nemzedéket,több-kevesebb sikerrel. Nagyon nehéz tehát tárgyilagosan ajánláni,recenzálni,elemezni ezt a könyvet. Nem is vállalkozunk részletesebb elemzésre. Inkább kiemelnénk három dolgot,melyen-véleményünk szerint-a 21.századi Olvasó vagy Újraolvasó elgondolkodhat. Az egyik kérdés a mű alapkoncepciója. Lehet-e nemzedéki alapon történelmet írni? Hiszen egy korszakban több generáció él együtt,ezek együttesen formálják az adott korszakot. Van-e olyan,hogy negyvennyolcas nemzedék,liberális nemzedék,trianoni nemzedék?Véleményünk szerint a kérdést árnyalni kell. 1867 előtti korszak magyar irányítói nagyjából egy nemzedékhez tartoztak. Bár hozzá kell tenni,hogy Széchenyi és Kossuth között a

 Romsics Ignác,a jelenkor egyik legkiválóbb magyar történetírója Clio bűvöletében című könyvében méltó emléket állít az elődöknek és kisebb részben a kortársaknak. A magyar történetírás már maga is történelem,illetve:a magyar történetírást át-meg átszövi a történelem. Megismerhetjük a 16.századi úttöróket,Brodaricsot,Szamosközyt,sőt,a Biblia fordítóját,Károli Gáspárt,amint egyik írásában Isten büntetésének írja le a törököt. Látjuk a koraújkor jezsuitáit,más papjait,amint a nulláról indulva gyűjtik össze hatalmas kötetekben az addig senki áltál figyelemre sem méltatott okleveleket,emlékiratokat. Látjuk a reformkori nagyokat,a nemzeti ábrándokat kergető Horváth Istvánt,a sokkal szakszerűbb Horváth Mihályt,s nem tudjuk,mit érezzünk azon tényt ismerve,hogy a ragyogó tehetségű,de radikális forradalmi szemléletű,sokszor irracionális Vasvári Pál elhunyt az erdélyi harcokban.  Bevallom,jómagam nem az elejétől kezdtem olvasni Romsics Ignác könyvét. Hanem Hómanra és Szekfűre voltam kíváncsi. A

Németh László: Széchenyi című drámája a magyar történelmi-lélektani drámaírás egyik csúcsa.Ráadásul 1946-ban mutatták be, s komoly aktuálpolitikai utalások találhatók benne, melyeket az egyre erősödő kommunista irodalompolitika észre is vett. Németh László színpadi művében két kérdésre keresi a választ: 1. Miért lett öngyilkos a Legnagyobb Magyar? 2. Hogyan alakul igazság és hamisság viszonya egy felfordult társadalomban? Az első kérdésre Németh eléggé összetett választ ad. Szó sincs arról, hogy Széchenyi István gróf annyira kiborult volna, hogy nem látott maga előtt más kiutat. Inkább arról van szó, hogy úgy érzete, már nem tud hasznára lenni a nemzetnek, ráadásul bajba kever másokat is ( lásd a házkutatásokról szóló beszámolók a 2. felvonásban). Széchenyi utolsó szava öngyilkossága előtt a következő: " Húsvét!"- de ezt olyan reménytelenül mondja. a kereszténységben húsvét a feltámadás ideje, Széchenyi pedig úgy érzi, nincs remény, nincs feltámadás. Ezért a halálba menekül.