Mezei András:Az író álnevei

 Mezei András ( 1930-2008) a huszadik századi magyar irodalom egyik legkülönlegesebb alakja. Azt szeretném, ha munkássága nem merülne feledésbe, időről időre ezért ajánljuk egy-egy könyvét, melyek többsége már csak antikváriumokban beszerezhető. 
Az író álnevei a magyar történelmet írja le és értelmezi, egy gyerek majd egy fiatalember szemével, aki benne élt az események sodrában. Ez a történelem az írói alterego számára annyira feldolgozhatatlan és elviselhetetlen volt, hogy a gyermek ábrándozásba menekült. Végül aztán az ábárndok összefolytak a valósággal, szinte mesévé alakultak, így születtek meg ezek a történetek, melyeknek nincs címe- érzékelteti ezzel Mezei András a folytonosságot- van viszont mottója. Hogy tudjuk, mire számítsunk. 

Az első történet még a Horthy-korszakban, azon belül is valamikor az 1930-as évek közepén játszódik. Az elbeszélő óvodáskorú gyerek, akinek családja bomlófélben van. Zenész apuka belemerül a kocsmázásba, minden pénzt eliszik, még a gyerek által jákékból odaadott húszfilléreseknek is lába kél,anyuka pedig természetesen nem hagyja ezt szó nélkül. A házaspár között szűntelenek a veszekedések, a gyerek pedig minden este rettentesen szenved. Fejére húzza a takarót, úgy alszik.Félálomban kitalál tehát egy nemlétező figurát, aki minden gondot megold. Anyuka ráadasul összeszűri a levet egy bizonyos Zoli bácsi nevű albérlővel, aki arra biztatja őt, hogy váljon el. Erre az apa- aki éppen hallgatózott. mert természetesen féltékeny volt a feleségére- óriási jelenetet rendez. Aztán persze sor kerül a válásra, ekkor a szülők a gyereken vesznek össze. Egy hajnalban a kisfiú arra ébred, hogy pakolják körülötte a bútorokat.

A második történet már pár évve később játszódik, a gyerek már iskoláskorú, e nem érdekli a suli, csak a villamos ütközőin szeretne utazni, de fél a rendőröktől, mert- úgy tudja- akit így elkapnak, azt azonnal javítóintézetbe viszik. Egy Spitkó nevű haverjával csavarog éppen, amikor is betévednek a fűszereshez. Az megbízza őket, hogy járják végig a lépcősházakat, és a postaládákból szedjék össze a konkurrencia reklámanyagait, szórólapjait. A gyerekek teszik is a dolgukat, de a fűszeres nem akar nekik pénzt adni, csak savanyúcukrot. A fiú ekkor szembesül először azzal, hogy a világ igazságtalan, hogy a jóért nem mindig jóval fizet. Ám a harmadik történetben pontosan az ellenkezője történik:az utcai csapatból Egy Csundi nevű nagyfiúval belógnak a hangszerüzletbe ( a fiú apja zenész, vonzza az ilyesmi). Kiderül, hogy Csundi remekül szájharmonikázik, ezért a tulaj nekiad egy harmonikát. Sőt, alkut is ajánl a srácnak:minden délután gyakoroljon nála, cserébe színleg kap egy másik harmonikát, amit később persze visszaad neki, de reklámnak jó. A tulaj korrekt, valóban odaadja a srácnak a harmonikát. 

A harmadik történet már a sötét időkbe, a második világháború, és a vészkorszak idején játszódik. A család egyik napról a másikra él, apuka munkaszolgálatos. Egy órára engedik ki, rettenetesen leromlott állapotban van. Káposztáslángost készít édesanya, de apa nem eszik belőle, mert akkor szomjas lesz, és nincs víz a téglagyárban,illetve hát nem akarja a gyerek elől elenni a falatot. Sötét nyomorúság ideje ez, vigasztalanság, reménytelenség jellemzi az életet. De az a belső hang a gyerekben egyre erősebb, elviszi őt egy másik világba, ahol a problémák megoldódnak, ahol nincs éhség, fázás, reménytelenség. A való világ borzalmait a képzelt világ egyre magasabbra szárnyalása ellensúlyozza. Csakúgy, mint a következő történetben, ahol a ház lakóinak felét elviszik a nyilasok, hogy a Dunába lőjék. Megrázó, józan ésszel felfoghatatlan történet. 

Ajánljuk Mezei András:Az író álnevei című könyvét mindazoknak, akiket érdekel, hogyan vészeli át a történelem legsötétebb korszakait egy gyermek, s hogyan válik ezáltal felnőttként művésszé, íróvá. 

Kozmosz Könyvek,Budapest, 1979.