Irene Vallejo:Papirusz

 A könyv alcíme:A könyvek története az ókori világban

Irene Vallejo korszakos jelentőségű művelődéstörténeti esszéje nem más, mint az ókor kultúrtörténete- csak éppen teljesen más perspektívából, mint az eddig a magyar nyelvű szakirodalomban olvashattuk. Vallejo ugyanis nemcsak az ókor nagy alkotóit, írásait, könyvtárait, irodalomtörténetét vázolja fel nekünk, hanem összeköti ezeket a jelenségeket a későbbi korokkal: a reneszánsszal, barokkal, klasszicizmussal, romantikával, de még a 20.századi posztmodernnel is. Így lesz a Papirusz az egyetemes irodalom- és művelődéstörténet nélkülözhetetlen, ugyanakkor élvezetes kézikönyve. E rövid könyvajánlóban megpróbálom megvilágítani, miért is lett ez a könyv nemzetközi bestseller, felvillantok valamit e több, mint 400 oldalas alkotás kincseiből.

Megtudjuk, miért alakult ki a közel-keleti ékírás, miért agyagtáblára vésték a jeleket az írnokok, hogyan lehetséges, hogy több ezer éven át megőrződtek ezek a dokumentumok. Ellátogatunk Assur-ban-Apli ninivei könyvtárába- Vallejo hangsúlyozza, hogy ez nem közkönyvtár volt, kizárólag az uralkodó személyes használatára működött-valamint az ókori Egyiptomba, megtudjuk, mennyiben volt más az írás funkciója az ókori Keleten, mint a későbbi európai kultúrákban. Összehasonlítjuk a krétai és mükénéi kultúra írásait ( leginkább tematikailag) az archaikus és a klasszikus kor írásos anyagával. 
Vallejo, az antropológia eredményeit felhasználva, hosszasan elemzi, mennyiben más egy írásos társadalom, mint egy írás nélküli. Semmiképpen sem alsóbbrendű, hiszen a történetek, hősi eposzok, valamint pikáns sztorik mesélésénél sokkal nagyobb szerepe van az emlékezetnek. Idéz egy kísérletet, mely kimutatta, hogy a mai, információs társadalomban az emberek emlékezete folyamatosan romlik. Túlságosan ráhagyatkozunk az írásban, mégpedig a computereken található töménytelen információra. Vallejo szerint az emberi memória ezirányú csorbulása nem igazán pozitív társadalmi jelenség. 
Szerző részletesen- a szövegben több helyen is- a papirusz jellegét, az ezen az anyagon létrejött szövegek típusait, rámutat, hogy rendkívül romlékony anyagról van szó. 
Aztán nem maradhat el a nagy ókori görög alkotók műveinek értelmezése sem. Homérosz trójai háborújába éppúgy eljutunk, mint Hésziodosz realista, sokszor a közösségi normákat felborító, az emberi vágyakat is magában foglaló költészetéhez, vagy éppen Szapphónak az ókorkutatókat rendkívül megosztó tevékenységéhez. Külön hangsúlyozza Vallejo színház óriási jelentőségét az európai kultúrában:Aiszkhülosz, Szophoklész, Euripidész és a komédiaíró Arisztophanész hihetetlen mértékben mozdították elő nemcsak az ókori görög színház fejlesztését, de az irodalom ügyét is. Kr.e.330-ban Athénban külön intézményt alapítottak a három nagy tragédiaíró művei kéziratainak összegyűjtésére. Megismerjük a különböző anyagra írt szövegek olvasási módjait. Megtudjuk, mikor és minek következtében nyerte el formáját a mai értelemben vett könyv, s miért vált az olvasás a művelt ember létszükségletévé ( hozzá kell tenni:nem minden korban egyértelmű, hogy az). Vallejo szerint hiába a technikai fejlődés, az új és új okoseszközök, a régi típusú, hagyományos értelemben vett papíralapú könyv mindig is megmarad. Nem lehet eltemetni. 

Az alexandriai könyvtár és Muszeion, mint intézmény keletkezésével, jellegével, szakralitásával, az egyetemes könytártudományban betöltött szerepével, Kallimakhosz, az első könyvtáros munkásságával Irene Vallejo külön foglalkozik. Hangsúlyozza, hogy nyilvános könyvtárról van szó, a kultúra tehát demokratizálódott. A könyvben a kultúra, a művelődés mindig kontextusba helyezve áll, Vallejo tehát interdiszciplináris történetet nyújt át nekünk.

Ajánljuk Irene Vallejo: Papirusz. A könyvek története az ókori világban című könyvét ókortörténészeknek és az ókor iránt érdeklődőknek, illetve a történettudományok bármely ágát- ideértve az oktatást is- művelőknek, valamint a könyvtártudomány hőseinek. 

Magnólia Könyvkiadó,2022, ford.Boda Benjámin Gábor