Schmidt Egon-Bécsy László:Madarak Budapesten

Izgalmas történetek, magas szépirodalmi stílusban megalkotott novellák, és mindeközben ismeretterjesztés- talán így foglalhatnánk össze Schmidt Egon és Bécsy László: Madarak BUdapesten című kitűnő könyvének esszenciáját. Az alábbi könyvajánlóban igyekszem bemutatni, miért is tartom ezt a könyvet a hazai ornitológiai ismeretterjesztés szempontjából kulcsfontosságúnak. De mielőtt belevágok, a legfontosabbal kezdem: a Madarak BUdapesten nemcsak az amatőr vagy profi ornitológusoknak szól, hanem mindenkinek, aki szereti a természetet, annak minden élő és élettelen csodáját. 

A Szerzők alapkoncepciója az, hogy az ember által teremtett városias környezetben bizonyos madárfajok jobb életfeltételeket találnak, mint természetes élőhelyükön, pl. az erdőben. A házak, az ereszcsatornák, a teraszok, a padlások kiváló fészkelőhelyet nyújtanak bizonyos fajoknak, az ember által kiszórt rengeteg konyhai hulladék pedig táplálék-aranybánya egyes madaraknak, pl. a feketerigónak ( amely, kissé gonoszul, a rigók, cinegék etetésére kiszórt magvakból is bőségesen fogyaszt). Nem igaz tehát az a dogma, hogy az urbaniaztika és a környezetvédelem, az építettség és a biodiverzitás feltétlenül ellentéte egymásnak. 
Itt van például a feketerigó. Pár évtizeddel ezelőtt még tipikus erdei madár volt, aztán, a városok terjedésével, kitűnő városi madár lett. Alkalmazkodott az ember közelségéhez, csakúgy, mint rengeteg más faj:a sárgarigó, az örvös galamb,a csicsörke, a gyurgyalag,a macskabagoly és még sorolhatnám. Ez a könyv róluk, az emberrel immát évtizedek óta együttélő madarakról szól. 
Megtudhatjuk, miért is lett a feketerigó és az örvös galamb Budapest két laggyakoribb városi madara. Szerző hangsúlyozza, hogy a város télen is nyújt táplálékot a madaraknak, nemcsak nyári időszakban, így előfordul, hogy a természetben megszokott évi két költés helyett immár évi három költést figyelhetünk meg ezeknél az állatoknál. A város biztosítja a túlélést- és ezt a tényt még a rengeteg ragadozó sem képes annullálni. A feketerigónak, a galambnak és társainak megéri városban élni, az olykor nagyobb kockázat ellenére is.  

A 11. oldalon szól Szerző egy nagyon fontos problémáról: madár és ember viszonyáról. Előfordul, hogy jószándékú emberek hazavisznek madárfiókákat, azt gondolván, hogy a kicsi biztosan kiesett a fészekből, és hogy majd ők felnevelik. Schmidt Egon hangsúlyozza, hogy ez hiba. Nagyon gyakran előfordul ugyanis rigóknál, fülemüléknél és társainál, hogy a szülők éppen odavannak élelmet keresni, a kicsi addig egyedül van, és persze szomorú,és gyakran reszket a félelemtől ( főként, ha hideg is van, vagy esik az eső)- de a szülők megérkeznek, megjön az élelem, és oda lesz minden félelem és szorongás. Ne vigyük haza csak úgy a madarat, a legtöbb fiókának a közelben vannak a szülei. Nagyon megható az a történet, amikor e könyv szerzője a fészekből kiesett sárgarigó-fiókát próbálta visszatenni otthonába. A szülők nem vették ezt jó néven, ellenséget láttak az emberben. Maga a történet viszont rendkívül érdekesen, izgalmasan megírt. Szépirodalmi nívójú alkotás. 
A 15.oldalon igencsak furcsa tényre bukkanunk. A galambokról úgy tudjuk, hogy vegetáriánus lények. Ám a könyv szerzője egyszer egy örvös galamb elé dobott egy gilisztát, aki boldogan megette. Tehát a galamb, ha véletlenül finom húsételre bukkan, simán elfogyasztja azt, de nem keresi a húsételt. 
A 16. oldalt olvasva megtudhatjuk, mi az a geze.Én eddig nem tudtam. 
Nagyon érdekes és szomorú a sarlósfecskék története. Fogy a számuk, pedig redkívül érdekes madarak, csak röpülni tudnak, talajon mászni nem. 
Szóval, rengeteg tanulhatunk e könyvben előforduló mindenféle madárról. A városok élővilága rendkívül gazdag, meg kell ezt őriznünk, a városban található élőhelyeket meg óvnunk a pusztulástól. Ajánljuk ezt a könyvet a természet minden igaz barátjának. 

 Új Ember Kiadó,2011