Horváth Gergely Krisztián (szerk.):Víz és társadalom Magyarországon a középkortól a XX.század végéig

A víz, a vízzel való gazdálkodás a 21.századi emberi társadalom egyik kulcskérdése. Helyi, országos és nemzetközi szinten is felmerülnek olyan kérdések, mint pl. Lesz-e elegendő ivóvize a következő generációnak? MIt tudunk tenni a krónikus szárazsággal, vagy éppen a megállíthatatlannak tűnő elmocsarasdással küzdő területekkel? Hogyan tudnánk hasznosítani a tengerek, óceánok sós vizét? Milyen védekezési lehetőségek kínálkoznak a világszerte mind gyakoribbá váló árvizek ellen? 
Ezekkel a kérdésekkel jó ideig csak yízügyi szakemberek és közgazdászok foglalkoztak. Azonban ők is rájöttek arra, hogy problémák megoldása csakis interdiszciplináris keretek között történhet. A vízgazdálkodás illetően ugyanis sokat tanulhatunk a régiektől. Őseink megutatták, hogyan lehet eredményesen gazdálkodni a vízzel, hogyan lehet különösebb környezeti károk nélükl lecsapolni egy folyót, stb. Közgadaságtan és történeti tudományok tehát egymásra találtak, a kutatók együtt dolgoztak, kutattak. 
Ennek a nagyszerű munkának a gyümölcse a Horváth Gergely Krisztián által szerkesztett tanulmánykötet,  amely a Víz és társadalom Magyarországon a középkortól a XX.századik címet viseli. A kötet első részében tanulmányok, második részében pedig forrásközlések találhatók. Utóbbiak voltaképpen hiánypótlónak tekinthetők a magyar szakirodalomban, hiszen a Rába-mente védművekként való felhasználásáról, vagy a Lajta szabályozásának történetéről, vagy éppen a székelyföldi vízszabályozó hatóságok tevékenységéről szóló források ha fel isl elhetők, igen nehezen hozzáférhetők. ILyen szempontból ez a kötet nélkülözhetetlen a 19-20.századdal foglalkozó történészek számára is. 

A tanulmányok pedig elképesztően magas színvonalúak. Hadd emeljek ki közülük néhányat! Szalontai Csaba Két víz között című tanulmánya Szeged és a víz kapcsolatát vizsgálja. Magyarázatot ad arra, miért olyan szegényes Szeged belvárosa régészeti leletekben, miért szaporodik meg a leletek száma a külvárosokban, hogyan viszonyult a lakosság a Tiszához és Maroshoz, milyen árvízvédelmi intézkedéseket léptettek életbe. Nagyon fontos tanulmány, Szeged és a Dél-Alföld történetét kutatók számára nélkülözhetetlen alapmű. 
Vagy itt van Vajda Tamás tanulmánya, címe:Földesúri jogok és kötelezettségek a középkori vízimalmok örül. Megtudjuk, egyáltalán hogyan működött egy vízilamlom. A földesurak- akik lehettek kolostorban élő apácák, városi polgárok éppúgy, mint világi hatalmasságok- az egész ország területén igyekeztek minél hatékonyabban hasznosítani a birtokukon lévő malmokat, ezért általában monopóliumokat hoztak létre. A parasztok- akik általában jobbágyi sorban tengődtek- igyekeztek kézimalmokat üzemeltetni, ezeket azonban a földesurak gyakran elvették tőlük, vagy éppen összetörték. 
Deák Tamás tanulmánya a Tisza-szabályozásról- relevancia erejével hat. Képet kapunk a sokféle gazdasági érdekről, mely a folyószabályozás milyenségéről hogyanjáról szóló vitákban öltött testet. Sina bankár szerepe megkerülhetetlen, mint ahogy gróf Széchenyi Istváné is, nélküle az egész projekt nem jött volna létre. Megtudjuk azt is, hogy anem a sokat idézett 1846. augusztus27-i ünnepélyes esemény volt valójában a munkák kezdete, hanem valójában pár hetet csúsztak a munkálatok megindításával. Igaz, hogy évtizedekeig tartott, de végül modern, hajózható folyóvá vált a Tisza. Nem igaz tehát, hogy projektet elgáncsolták, sőt, a Habsburg-ház is támogatta a tervet, főképp, hogy nekik csak a költségek kis részét kellett állniuk. 

Ajánljuk Horváth GergelxKrisztián könyvét vízügyi szakembereknek, történészeknek ( valamennyi kor " érintett" a közölt tanulmányokban és forrásokban), környezetvédőknek, ökológusoknak és mindenkinek, akiket a téma részletesebben ,mélységében érdekel.  

  Balassi Kiadó, Budapest, 2014.