Robert Macfarlane:Lennvilág. Utazás az idő mélyére

Az ember ősidők óta félelemmel vegyes kíváncsisággal gondol  a földfelszín alatti világra. Szinte minden mitológiában a föld mélye a halál, az elmúlás szimbóluma, a lélek vándorútjának kezdete. Az ember azt adta a földnek, amit el akart temetni, akire szeretettel akart emlékezni. Robert Macfarlane könyve, a Lennvilág, ebbe a titokzatos világba vezet el bennünket. Megismerhetjük a természet és az ember tevékenységeinek föld alatti nyomait.  A brit szerző könyve ismeretterjesztő könyv, de igen sajátos elemekkel: minden egyes fejezetben a puszta információhoz, a közérthetően megfogalmazott tudományos ismeretekhez valami személyes élmény, vélemény kapcsolódik. Ez lehet egy barlangtúra a maga félelmetességével, beszélgetés egy, a szakma által különcnek tartott tudóssal. Ezáltal a szubjektivitás által a Lennvilág majdhogynem szépirodalmi stílusú ismeretterjesztő könyvvé válik. Ebben a rövid könyvajánlóban felvillantok egy-egy elemet ebből a kitűnő, mindenki számára ajánlott remekműből, hogy ezzel teremtsek kedvet az olvasáshoz. 

A bevezető fejezetben Macfarlane tisztázza, hogy elfogadja és használja az antropocén fogalmát, bár vannak aggályai a fogalmat illetően. Aztán megtapasztaljuk, milyen tudományos tanulságokat eredményezhet, ha a 18.században két fiú csavarog egy kicsit....rátalálnak egy késő őskori temetőre, sőt, megismerkedhetünk a mészkősziklák elképesztő felszín-és mélységformáló erejével. Olvashatunk egy 1959-es tragikus történetet, amikor is egy Moss nevű oxfordi diák barlangászni indult a barátaival, és beszorult. Sajnos, a diák meghalt. Azután az Univerzm kerül sorra. Megtudjuk, hogyan jöttünk rá Fritz Zwicky kutatásai nyomán a sötét anyag és a sötét energia létezésére. Az Univerzumnak mindössze 5 százaléka barion, azaz láható anyag. De mi köze ennek a föld alatti világhoz? A fizikusok, csillagászok és természettudósok nagyon szeretik, ha steril, zavarmentes körülmények között tudnak valamit vizsgálni. Ez 21.századunkban a föld felett nem lehetséges, mindig van valamilyen zavaró tényező: fény, zaj,gépek, baktériumok, szóval, felszín felett manapság zavarmentes környezetet kialakítani lehetetlen. Ezért aztán a csillagászok lementek a föld alá. Olyan területeket kerestek, melyek fölött, a felszínen, hatalmas ziklák állnak, melyek természetes módon kiszűrik a fentről érkező zajokat. A föld alatti laborokban minden zavaró tényezőtől mentesen lehet kölcsönhatásokat vizsgálni. Pl. Ha leviszünk oda 50 000 tonna tiszta vizet, a Cservenkov- kölcsönhatás, azaz mikor az elektron gyorsabban mozog a vízben, mint a fény, jobban vizsgálható.Elképesztő. 
Aztán jönnek a gombák. Sokáig úgy gondolták, hogy az erdők fái egymástól elszigetelten állnak és versenyeznek az erőforrásokért. Aztán az 1990-es években Susanne Simard kanadai ökológus papírnyírfákon és fenyőfákon végzett kísérletei bebizonyították, hogy a fenyők és a papírnyírfák a föld alatt összeköttetésben állnak egymással. Hatalmas mégis, semberi szemmel alig látható gombafonalak kötik össze a fákat. Különböző táplálékokat, ionokat és egyéb anyagokat szállítanak a fák között. A fák ráadásul rendelkeznek valamiféle egyediséggel: például a beteg fáknak társaik gyakran küldenek a gyógyuláshoz szükséges anyagokat a gombafonalakon keresztül. A mikorrhizális gombák kutatása az ökológusok egyik fontos feladata lesz a 21.században. 
Óriási dolgok ezek. Ajánljuk mindazoknak Robert Macfarlane könyvét, akik szeretik az óriási dolgokat és tudnak ilyenekben gondolkodni. A Lennvilág című műből nagyon sokat tanulhatunk, ráadásul okosan, élményszerűen. Kitűnő könyv, biológusoknak, ökológusoknak, geográfusoknak illetve az ezen tudományterületek iránt érdeklődő egyetemistáknak ajánljuk. 

Park Könyvkiadó, Budapest, 2021.Fordította Makovecz Benjamin