Anne Applebaum:Vörös éhínség

 Anne Applebaum:Vörös éhínség című könyve Kelet-Európa történelmének egyik legnagyobb katasztrófáját- mondhatni: bűncselekményét-- idézi fel. Ez a kitűnő könyv alapolvasmány nemcsak az Ukrajnával, Oroszországgal foglalkozó történészek, szovjetológusok számára, de mindenkinek, aki az emberi társadalmak történetével, egymáshoz való viszonyrendszerével foglalkozik. Az alábbi könyvajánlóban néhány rövid megjegyzést fűznék ehhez a nagyszerű könyvhöz, személyes, szubjektív gondolatokat, ezáltal próbálom elvezetni a Kedves Látogatót a könyvesboltokba illetve könyvtárakba. 

1. Applebaum koncepciójában az egész történet azzal kezdődik, hogy a 18.századtól nagyon másképp alakult Ukrajna és Oroszország történelmi fejlődése. Az ukrán városokban oroszok éltek- vagy legalábbis ők irányították azokat-, akik kereskedelemből, hivatalnokoskodásból, értelmiségi foglalkozásokból tartották fenn magukat. Oroszul beszéltek. Mélységesen lenézték az ukránokat, akik ebben az időben a falusi lakosság zömét alkották. Sok orosz szerint önálló ukrán nyelv nem is létezik. Amikor aztán Ukrajnában is kibontakozott a nemzeti ébredés- Szerző részletesen ismerteti a legismertebb ukrán értelmiségi, Hrusovszkij életútját- az szükségképpen szembetalálta magát az orosz nacionalizmusal. Sztálin és bizonyos értelemben már Lenin is, ezt az orosz nacionalizmust képviselte. Fokozta ezt a mind Lenin, mind Sztálin gondolkodásában jelenlevő dogmatikus marxizmus, amely a parasztokat kistulajdonosoknak, tehát kapitalistáknak tekintette. Lenin és társai a parasztságot potenciális ellenségként kezelték, olyan elemként, akiknek egyetlen célja, hogy elrejtse a gabonát a városlakók elől. Sztálinnak a kollektivizáláshoz való merev ragaszkodása csak súlyosbította a helyzetet. 
2. Szerző az alábbi nagy ukrajnai éhínségeket különbözteti meg:
- az 1921-es. Ekkor még élt Lenin, s történettudományban elterjedt toposz szerint Lenin be akarta engedni a segélyszervezeteket Ukrajnába. Applebaum cáfolja ezt. Dokumentumokkal bizonyítja, hogy Lenin csak az orosz területekre akarta beengedni a segélyszervezeket, Herbert Hoover amerikai elnök kényszerítette ki a szovjet vezetésnél, hogy az amerikai segélyek eljussanak ukrán területre is- már amennyi maradt belőlük. 
- az 1928-29-es ún. kis éhínség, ekkor hozzávetőlegesen  23000  ukrán halt meg az éhezéstől, s 80 000 az éhezés okozta betegségek következtében. Erről a történettudomány nagyon keveset tud.
- az 1932-33-as nagy éhínség, ezt hívja a történeti szakirodalom holodomornak. Hozzávetőlegesen 5 millióan haltak meg az éhezés vagy az éhezés következtében járványszerűen terjedő betegségek következtében. Ehhez még hozzá kell adni a meg nem született gyermekek számát. 
3. Amikor nem volt éppen éhínség, az ukrán parasztságnak akkor sem ment valami jól. Az élelmiszerjegyek ( gondoljunk bele: Európa legtermékenyebb, legjobb termőföld-adottságokkal rendelkező vidékén jegyre adják a kenyeret!) éppenhogy csak a szükséges létfenntartást biztosították. A szovjet- és ebben az ukrán- emberek csak igen ritkán részesültek abban a szerencsében, hogy jóllakjanak. A második világháború idején a német megszállás sem hozott különösebb javulást, a németek ugyanis a szlávokat alsóbbrendű embereknek tekintették. 
Ritkán ugyan, de előfordultak hőstettek. Volt, hogy az éhező abból a kevésből adott társának, ami neki volt. De ez volt a kevesebb. Az éhség hihetetlen módon megváltoztatja az embereket. 

Ajánljuk ezt a rendkívül okos tárgyilagos könyvet mindenkinek, aki bármilyen szinten és formában foglalkozik történelemmel. Egy nagyon nagy tragédia bölcs, empatikus feldolgozása.

Európa könyvkiadó, 2024, ford. Tomori Gábor