Zelk Zoltán:Térdig hamuban

 Zelk Zoltán költő és író élete nem volt egyszerű. Fiatal korában óriási tehetségnek tartották,több írását a Nyugat folyóirat is közölte.A második világháború idején kétszer is elvitték munkaszolgálatra,csodával határos módon túlélte. 1945 után előbb a kommunista diktatúra (Rákosi-rendszer)lelkes híve majd bírálója. Az 1956-os forradalom és szabadságharc szellemi előkészítésében részt vett,ezért a Kádár-rendszerben több év börtönre ítélték,de amnesztiával szabadult. A beteg költő aztán a magyar gyermekirodalom egyik legnagyobb alakja,vezéregyénisége lett. 1981-ben hunyt el. Tehetsége vitathatatlan,s bár életműve vitatott,a magyar irodalom szerves része. 

Térdig hamuban című posztumusz könyvét özvegye,Sinka Erzsébet szerkesztette. Kötetben mdg nem jelent,kiadatlan verseket,változatokat tartalmaz,melyek 1925-1981.között keletkeztek. A könyv olvasása egyedi és mevgismételhetetlen irodalmi élmény. A Térdig hamuban című könyv része az 1981-1988 között megjelent életműsorozatnak. 

Zelk Zoltán ifjú éveiben erősen rokonszenvezett a Kassák-féle expresszionizmussal. Sok rímtelen szabadverset írt. E kötetben is találunk olyan remekművet,amelyek olvastán nem értjük,miért nem kerültek ezek kötetbe. Az Őszi reggel című költemény egy munkába induló idős nő ábrázolásán keresztül érzékelteti a munkásság szegénységét,nyomorát. A Megtörtént című versben a költői én tanúja lesz egy öngyilkosságnak. A Szegénység című versben fáradt munkások jelennek meg előttünk,akiknek munkaidő végeztével már jártányi erejük sincs. 

Azzán,ahogy telt-múlt az idő,Zelk a klasszikusabb formák felé fordult. Zseniális tájleíró versekkel örvendeztette meg olvasóit. Hadd mutassak erre példát a könyv 28.oldalán található Hajnali vánfor című versből!A  3.strófa így hangzik:"Szemét dörzsöli már a táj/ébrednek fák,füvek/sikongnak folyók,patakok,/mint a széttört üveg".Nagyon szép. Zelk Zoltánnál a táj mindig dinamikus,mindig élő,mozgó szubsztancia.Gyakran feltűnik a tájban cselekvő ember is,gyakran a város-leginkább Budapest-is lírai tájjá változik. Az Este című vers egy külvárosi estét ír le,József Attilával ellentétben meglátja a vershelyzetben az emberit,a szépet,a reményt keltőt is. A fiatalok alakja,szerelmi játékuk pozitív kicsengést ad a költeménynek. Talán nem véletlen,hogy a vers 1934-ben jelent meg. 

Zelk olyan korban élt,amikor a történelem igencsak közvetlen befolyással volt az egyén életére. Az 1941-ben keletkezett Március című kétsoros a szólásszabdságot kéri számon a hatalom részéről. Az 1946-os Sikolt a lélek még optimista Magyarország és Európa jövőjét illetően,de a háttérben,a tudat legmélyén már ott húzódnak az aggodalmak,melyek sajnos igaznak bizonyulnak. Az Örök erdő (1947) József Attilára emlékező vers-de,némi trükkel,a költő a szabadság és a demokrácia feletti aggodalmát is beleírja. S bár a Rímes,üdvözlő távirat az 1953-as angol-magyar 3-6 futballmeccs nyomán születik,kitetszik az ekkori versekből,hogy Zelk Zoltán rosszul érzi magát. S az 1956 után keletkezett versekben sem túl sok optimizmust találunk:a Vakvarjúcska több,mint gyermekvers,a vak varjú nem más,mint a Kádár-rendszer. Nagyon megrázó a Nem megyek már,az Ábécé című vers is. Nyugodtan kijelenthetjük,hogy Zelk Zoltán költészete látlelet a magyar történelem egyik legvéresebb korszakáról,a 20.századról. 

Ajánljuk ezt a remek könyvet az irodalom minden barátjának. Leginkább jobb antikváriumokban illetve gyűjtőkönyvtárakban lehet beszerezni.

Sźepirodalmi Könyvkiadó,1988.