Könyvekről mindenkinek

 Oláh András ( 1959-) a kortárs magyar irodalom egyik kiemelkedő alkotója, többek között Ady Endre-, Ratkó József- és Illyés Gyula- díjas. Nagyon termékeny szerző, szinte nincs is olyan irodalmi foyóirat, melyben ne publikált volna. Mind a költészetben, mind a prózában nagyon magas színvonalon alkot. Érintetlenül című verseskötete a 21.századi magyar költészet kiemelkedő alkotása, Ebben a könyvajánlóban feltárjuk, miért is igaz ez az állítás, továbbá néhány versről afféle személyes reflexiókat adok.  Oláh András az intimitások költője. Nem a világ óriási, globális és rettentő dolgai érdeklik, hanem a pici, finom kis apróságok. A kiszolgáltatott, mindenféle sors-szeszélyeknek alávetett személyiség küzdelme, Harca önmagával, harca azokért az intim pillanatokért, amikor kizárhatja a világot. Csakhogy ez a világrendszer olyanná formálta az emberi pszichét, hogy nehéz dolga legyen, amikor kapcsolatot épít vagy ápol. A férfiak és nők nehezen hangolódnak egymásra, nehezen találják meg a közös

 Volt a magyar történelemnek egy korszaka, melyben minden tett és mondat és vers olyan forrónak, néha lelkesítőnek, vagy legalábbis biztonságosan langyosnak tűnt:ez volt a több, mint harminc éven át tartó Kádár-korszak.Aztán ennek a történelem véget vetett, de valahogy a dolgok nem akartak langyosak maradni. Egyesek - magukat önmaguk gyártotta mondákon, mítoszokon agymosva- szörnyekké fúvódtak és ordítani kezdtek, mások kiszálltak a játékból, s voltak helyek, ahol látszólag minden maradt a régiben, csak épppen kihűlt ( Keresztény és közép).A Hideg című könyv erről a korszakról, a világszintű váltásról, a semmi-nem-olyan-mint-amilyennek gondoltuk- korszakról szól. És az egyénben végbemenő paradigmaváltásról. Kemény István kiválóan ábrázol, gondol, kibont, elhallgat, játszik ( igen, ilyen is van), mindig, amit kell. Ez a könyv, a Hideg című versgyűjtemény, lelki-szellemi ajándék, tőle, mindannyiunknak.  A bzonytalanság lett a norma. Az első versciklus címe.Igen, nem,talán. Csak az Igen-t

Péntek Imre: Hajtűkanyar című köete a költő 2002-2012. között megjelent verseiből tartalmaz válogatást. E rövid könyvajánlóban természetesen nem áll módunkban minden költeményt külön-külön elemezni, inkább bizonyos tendenciákat, mozgásokat emelünk ki ebből a nagyszerű könyvből. Általános jellemzőket keresünk az egyedi között.  Nagyon fontos közös tartalmi jellemzője ezeknek a verseknek a közéletből való kiábrándulás művészi megfogalmazása, leszámolás azon hittel, hogy a történelmi-politikai rendszerváltás, az intézményrendszer reformja egyúttal gyökeres erkölcsi megújulást is hoz a társadalomban. Az intézmények, a közösségek, a "hatalmi lárma" nem képesek az egyén szükségleteit kelégíteni, olykor antihumánusak, az egyén pedig marad magának, boldogul, ahogy tud. Nem tehet mást. Mindeközben az " Ügyes fickók" megőrizték hatalmukat, ráadásul alaposan és irritáló módon meggazdagodtak.  Péntek Imre könyve más szempontból tekintve is nagy leszámolás: az összegzés illúziój

Kedves Ágnes! Személyesen nem ismerjük egymást, én azonban voltam olyan szerencsés, hogy végigolvastam Ópia című verseskötetét (FISZ,2018.). Ön egy kitűnő költője ennek a nemzetnek. Remekül használja a költői és hétköznapi nyelvet, ért az irodalomhoz, történelemhez, lelkében át tudja élni, amit intellektuálisan tud- az ideális költő ilyen. Csakhogy a versek kapcsán felmerült bennem valami olyasmi, amit költő iránt igencsak ritkán érzek. Ez pedig az együttérzés. Az Ön életét számtalan tragédia kísérte. Édesapja öngyilkossága, testvére ( ha nem tévedek, ő az) halála, és persze a függőség. Nehéz ez, nehéz ebből szabadulni. Azt gondolom, Ön érzékenyebb, egyúttal intellektuálisabb ember az átlagnál, ezzel gondolom, nem mondtam újat. Azt gondolom, hogy a magyar egészségügy nem lesz képes Önt maradéktalanul megszabadítani. Önmagában kevés lesz az, hogy különböző terápiákra jár, gyógyszereket szed. Ez természetesen szükséges, de Önnek  önmagában kevés lesz. Valami nagy szabadulás kellene

Talán megtaláltam a 21. század igazi magyar költőnőjét. Pacziga Andrea: Az átkelés mozzanatai című könyve olyan verseskötet, melyre joggal lehetne büszke a 19-20.század bármely költőóriása is. A versek alapvető motívuma a Hiány. Nem a klasszikus értelemben vett hiányérzet, nem is " valaminek vagy valakinek" a hiánya, hanem egyfajta sajátos, majdhogynem antropomorfizált Hiány, amely ott leselkedik modern életünk minden zugában, de leginkább az emberi bensőben. A fákat tanult ember például hiányzó identitását kívánja felépíteni a tanultakból, azaz a vastag, öreg, bölcs, kérges fákból.  A Hiányod hasonlít leginkább arra, amit mi, köznapi Olvasók " hiányérzet"- ként aposztrofálunk:amikor valaki hiányzik. Az Ítélet című vers lírai egyes szám második személyű alanya a bizonyosságot hiányolja. A Gyertyafény a jelet hiányolja, az összekötő kapcsot a látható és a láthatatlan világ között. Mindenki hiányol valamit. Egy tégla elveszett, vagy ellopták, vagy elfújta a szél,

Kosztolányi Dezső a magyar irodalom legnépszerűbb alkotói közé tartozik. Verseit, a humanizmus jegyében fogant novelláit, regényeit mind a mai napig tízezrek olvassák. Szilágyi Zsófia: Az éretlen Kosztolányi című könyvében ennek a nagyszerű irodalmárnak, a Nyugat meghatározó " ikonjának" pályakezdését vizsgálja. Szilágyi Zsófia először is azt a kérdést teszi fel: tulajdonképpen mit is tekinthetünk Kosztolányi pályakezdésének? Pusztán a Négy fal között című verseskötetet vagy valami mást? Olvashatunk arról is, hogyan éreztek a nagy nyugatosok, Babits és Kosztolányi Ady Endre: Új versek című kötetének megjelenésekor. Valóban úgy hitték, Ady megelőzte őket, " lenyúlta" újításaikat? Innen tehát a későbbi Ady-Kosztolányi ellentét? Vagy ennél azért differenciáltabb volt a reakció? Nagyon keveset tudunk Kosztolányi drámaiírói tevékenységéről. Szilágyi Zsófia a Patália című ifjúkori darab kapcsán elemzi a nagy író munkásságának ezen oldalát. Mint ahogy kevésbé ismert K

A magyar lexikográfia valószínűleg legfurcsább alkotását tartja kezében a Kedves Olvasó. Kicsi Sándor András Magyar könyvlexikonja azonnal felveti a kérdést: ugyan mit lehet lexikonba sűríteni a könyvekről? Hiszen annyi könyv jelenik meg, annyi könyvkiadó működött már az országban, hogy ezt a hatalmas mennyiséget áttekinteni, akár csak futólag is- nos ez bőven meghaladja egyetlen ember képességeit. Kicsi Sándor András alkotása megnyugtató választ ad aggodalmainkra. Mert igaz ugyan, hogy minden évben rengeteg könyv jelenik meg Magyarországon ( A KSH adatai szerint tízezernél is több új címmel gazdagodik könyvkiadásunk), mégiscsak vannak fontosabb és kevésbé fontos könyvek. Vannak bibliafordítások, melyek egy egész keresztény közösséghez eljutnak, és vannak párszáz példányban megjelenő verseskötetek, melyek még hullámokat sem kavarnak. Kicsi Sándor András könyve az igényesre összpontosít, ezáltal a magyar kultúrtörténet részévé válik. Megtudhatjuk belőle, milyen írói asztaltársaságok jö

A mai időkben a verseskötetek úgy jönnek és mennek, mint lestrapált állomáson a gőzmozdony: egyszercsak itt voltak, átsuhantak életünkön, és nem történt semmi különös. A magyar költészet színvonala az elmúlt hú sz évben folyamatosan csökken, ennek többek között az is oka, hogy nem éri meg verset írni . Lassan olvasni sem. Tóth Krisztina a ritka kivételek közé tartozik. Világadapter című könyvében számtalan olyan, a nyugatosok eszmei talaján álló vers található, mely egészen biztosan be fog kerülni az elkövetkező évek irodalom-tankönyveibe. Hogy vagytok? című vers ellentétező szerkezetével tűnik ki, a Háromnegyed című vers lejtése Kosztolányira emlékeztet, a Ház című költemény a földi emberi élet végességéről szól, de recenzensnek mind közül a Koravén cigány című Vörösmarty-parafrázis tetszik legjobban. De számtalan remekmű található ebben a vékony kötetben, igazolva Karinthy állítását, miszerint jó vers ritkán születik, de akkor nagyon. ( Magvető, 2016.)

Nem krimi ez a könyv, hanem verseskötet, de még milyen...Egy idős úr, bizonyos Szent Varecza, dühös kirohanásai az állam- rablógyilkos, a magyar állam, illetve a szombathelyi rendőrkapitányság ellen, merthogy elvették a pénzét ( konkrétabban: a csempészett valutáját). Akit nem zavar az állandó káromkodás, önzés, és provokatív botrányokozás ( Szerző például még a hagyományos keresztvetést is módosítaná, önmagát az Atya-Fiú- Szentlélek trió mellé helyezve negyediknek, csodálkozom, hogy nem rohant ki a könyv ellen a katolikus egyház), szóval, borzalmas, botrányos, öncélú, ideges provokáció, az olvassa. Engem zavar. 

Ez a Nagy László már egészen más ember, másfajta költő, mint az ötvenes évek elején indult, lobogó lelkű, sokszor lázadónak tűnő fiatalember. Ez a Nagy László hihetetlenül árnyalt, sokrétegű verseket ír, egykor divatos szóval mondva: metafizikus költő. Olyan felnőtt ember, aki verseiben a múló időt és az illanó teret örökíti meg, a Végtelenség jelenségei között tár fel mások által észre nem vett összefüggéseket. Olyan művek fémjelzik ezt a verseskötetet ,mint A zöld sátor elégiája, Számadás egy pillanatról, Töredédkek Dani uraságnak, Árvácska sírverse, Órás, verses BÚÉK, Hószakadás a szívre. E sorok írójának felülmúlhatatlan kedvence a Gyászom a színészkirályért. Külön érdekesség a kötet végén olvasható lírai önéletrajz. A magyar irodalom maradandó alkotása ez is.