Bejegyzések

szöveg címkéjű bejegyzések megjelenítése

Palotás Zsolt:Békeszerződés Anglia és a Holland Egyesült Tartományok között ( Breda, 1667.július 31.)

Történetírásunkban az 1667-ben kötött bredai békére igencsak kevés figyelem jut, sokan nem is ismerik ezt a rendkívül nagy jelentőségű békeszerződést. A 17. századi angol-holland háborúk közül ez zárta le a másodikat, méghozzá igencsak jelentős holland fölénnyel. A 17.században dőlt el, ki lesz a tengerek ura, pontosabban: mrlyik állam melyik tenger ura lesz. A 19.században pedig következett a gyarmatosítás. Palotás Zsolt szerkesztette és rendezte sajtó alá a bredai béke magyar fordítású teljes szövegét, ráadásként írt egy bevezetőt mindehhez. A Bevezetőből kiderül, hogy a második angol-holland háborút két dolog döntötte el Hollandia javára: a hollandok elfoglalták Suriname-ot, aztán pedig felhajóztak Anglia partjaihoz és egy folyón át behatoltak a Királyság területére. Londonban pedig kitört a pánik. A békeszerződés legfontosabb tulajdonsága, hogy: általános. Érinti a két ország diplomáciai képviselőit éppúgy, mint az áruszállítást ( a hollandok javára módosult a hajózási törvény,

Lisa Radosta, Marty Becker, Mikkel Becker, Wailani Sung: Stresszoldás kutyáknak

Nekem nagyon tetszik a négy elismert Szerző könyve. Ez nemcsak egy  "kutyás könyv" a sok közül, hanem valóban fontos és élvezettel írt tudástár. A Radosta-Becker- Becker-Sung négyes könyve arról ,szól, hogyan hozzuk formába a kutyánkat, hogyan és miért NE büntessünk, jutalmazzunk, ha kell.  Hiszen kell a motiválás, hiszen a kutya olyformán érző lény, mint az ember. Mint a gazdi. A Stresszoldás kutyáknak című könyvet azoknak a rutinosabb kutyatartóknak ajánljuk, akik számára kutya igazi társ, akiknek már van néhány év tapasztalatuk kutyatartásban, és akik szeretnék, ha a kis kedvenc nem pusztán öleb lenne, hanem teljesértékű lény. Igazi társ. És ne féljen az állatorvosnál... Nagyon közérthető, ugyanakkor okos, szuggesztív szöveg, jó dizájn- röviden ennyit mondhatunk a könyvről, amely remek karácsonyi illetve szülinapi ajándék is lehet. Ugyanakkor hozzá kell tennünk: ha a gazdi stresszes, a kutya is az. Ha tehát Brúnó lehangolt, kedvelten, vagy épp ideges, nehezen korlátoz

Ulrich H. J. Körtner: Az ihletett olvasó

Bibliai hermeneutikával foglalkozni rendkívül hálátlan feladat. Kitűnik ez Ulrich H. j. Körtner könyvéből is, mely másról sem szól, csak nézőpontok és alapfogalmak tisztázásáról. Ahhoz azonban, hogy egyáltalán vegyük magunknak a bátorságot, és nekilássunk ennek a nagyon alapos tisztázásnak, alapos ismeretekkel kell rendelkeznünk Bibliáról, teológiáról, filozófiáról és természetesen társadalomtudományokból. Mert az, hogy miért némult el az egyház, miért nem találja meg  a közös hangot a 21. század valóságával, először érzékelni kell ezt a némaságot. Meg kell hallani a kényszeredett csendet. Ulrich H. J. Körtner meghallja, sok más egyházfival ellentétben. Mert nemcsak azt kell ám nézni, hogy eljárnak-e a hívek az istentiszteletre, hanem azt is, hogy az egyház, a bibliaértelmezés nyelve érthető, vonzó és követhető-e a mai hívő számára. Körtner egyértelmű választ a a kérdésekre: nem. Hogy aztán miért nem, annak sokféle magyarázata lehet, például a felvilágosodással beköszöntő kicsinyes m

Bruce Milne: Sokféleség az egységben

Már a könyv címe (Sokféleség az egységben) is meglehetősen gyanús. Azért gyanús, mert a keresztény egyházakban egyre inkább terjed az a hamis nézet, miszerint a felebaráti szeretet egyenlő a toleranciával. A felebaráti szeretetnek pedig, nincs felső határa, így aztán, ezen teória hívei szerint, a toleranciának sincs. Vannak olyan keresztény tanítók, akik szerint az Egyháznak mindent el kell fogadnia, még akár az egyház- és kereszténységellenes nézeteket is. És ez nem igaz. Bruce Milne azt igyekszik elhitetni Olvasóival ( és azt nem vitatom, hogy jószándékúan), hogy a keresztény közösségeknek a tolerancia elvén kell nyugodniuk. Ez helyesen így hangzik: a keresztény közösségeknek Istenen és a Biblián kell nyugodniuk. Csak a Biblia lehet az a sarokkő, melyre egy keresztény közösség, legyen az történelmi egyház, vagy pünkösdi-karizmatikus gyülekezet, épülhet. A Biblia nem csak egy könyv a sok közül, nem pusztán egy leírt szöveg, hanem Isten élő Igéje. Ha pedig Istenben hiszünk, akkor nem m

Kőszeg Ferenc: K. történetei

Mindig felvetődik a kérdés: ha egy politikai életben szerepet játszott ember könyvet ír, mennyi abban az önigazolás? Kőszeg Ferenc K. történetei című könyvében viszonylag kevés ilyesmit találunk, annál több viszont a pletyka. Ez azért szomorú, mert mikor Kőszeg Ferenc elkezd igazi íróként viselkedni, például a magánéleti tragédiák leírásakor, akkor viszont csodálatos szövegeket alkot. Ha összegezni kellene: egy egyenetlen színvonalú könyv a magyar rendszerváltás hőskorából. Amikor még hittünk.