Pető Péter:Olyan gyönyörű ez a szöveg,hogy csak pucéran olvasom

Háromszáz oldalon keresztül tartó intenzív, fékezhetetlen, jóleső és talán( dehogyis, ugyan)  a szomszédot sem zavaró nevetés, szívből eredő bömbölés,közben felkiáltások: hogy tud ez a fazon poénkodni, meg ilyenek: ezekkel a jelzős, jelzős-igeneves, mindenféle nyelvi módú szerkezetekkel jellemezhetnénk Pető Péter új könyvét.  Az Olyan gyönyörű ez a szöveg, hogy csak pucéran olvasom című könyvprojekt ( tegyünk bele egy kis menedzsernyelvet, na) új szintre emeli a magyar irodalmi humort ( akinek az túl magas, azok számára jó hír, hogy van magyar nemirodalmi humor is, bővebb információ erről a neten illetve a tévében). Ami a kissé provokatív, a figyelemfelhívás célját is rendesen szolgáló (és a fiatalabb korosztály olvasási kedvét alaposan megnövelő) címet illeti, a szövegre inkább a " fantasztikus", " gunyoros" jelzők illenének. Egyébként jó humort csak az az alkotó tud a befogadó elé tenni, akinek van bizonyos életismerete. Pető Péternek van, ebben biztosak lehetünk. Én meg fiatal vagyok. Nálam ez a könyv betalált.

Maga a válóbuli ( illetve ennek szingli megfelelője, a szakítóbuli), mint olyan, véleményem szerint teljesen felesleges, és kínos jelenetek bekövetkezésének lehetőségét igen alaposan magában hordozó rendezvénye a 21.századi euroamerikai középosztály társas kultúrájának. Szerintem semmi szükség rá. De ha már egyszer van, akkor ne zárják be az embereket. És micsoda embereket, micsoda karaktereket! Nekem a karakterek közül leginkább Ráncos Robi, ez a palócföldi megoldóember maradt meg. De feledhetetlen arcok Vendel, a Szilvi, az Evelin, a Máté, szegény svéd Karin meg azt sem tudja, hol van és hány óra, de irigylésméltó a boldog tudatlanság. Őrzi őket emlékezetem sokáig. ( Talán a következő Pető Péter-könyvig). 
Én nem értek egyet, hogy az Olyan gyönyörű ez a szöveg..valamiféle generációs könyv, korosztályos biblia lenne. Szerintem ezeken a poénokon éppenúgy el tud szórakozni egy hatvanéves, mint egy húszéves. Ez az irodalmi alkotás, kérem szépen, megfiatalít. Amikor a röhögőgörcs abbamarad, akkor az arcok kisimulnak, a ráncok kisimulnak ( szerintem az utóbbi helyes), olyan ez a léleknek, mint valami boldogságtanfolyam. Csak éppen annál- merthogy olyan is van, persze, miért pont ez ne létezne- jóval igényesebb. 
Merthogy a poénok mögött komoly tartalom van:a 21.századi világ kritikája. Milyen ez a világ? Roppant felszínes, szellemi értelemben buborékemberek élnek itt, és bulizgatnak, amíg meg nem unják/halnak. Pető Péter minden szava- igen, még a poénok- mögött is ott érezhetjük a vágyat egy tisztább, emberibb közeg és kultúra iránt. A disznótoros epizódban pedig- számomra legalábbis- ott érezhetjük a Szerző egyértelmű állásfoglalását. Sok kérdésben. 
Az is nagyon tetszik, hogy Szerző előszeretettel űz gúnyt és fakaszt kacajra az utóbbi két évtizedben a magyar irodalomértelmezésbe is befurakodott blikkfangnyelv ( bikkfanyevnek kell mondani, amúgy), posztmodernnek látszó nyelvi üresség láttán és hallatán. Csúfolja a szakszavak túlzott elterjedését, lebegését, s azt a nézetet, belpesti szokást, hogy aki nagyon posztmodern dolgokat-kifejezéseket-magatartásformákat tud feldobni a társalgásba, az a nagyon okos ember. Szerző annyiban még meg is fejeli a dolgot, hogy elgondolkodtat azon, mi a jobb: a túlműveltség vagy a semmilyen. A nulla műveltség.Vendel felfokozott rajongása a mulatós zene iránt. 

És aztán ott az a nem elhanyagolható tény, hogy hőseink bizony be vannak zárva, ez pedig alapvetően rányomja bélyegét a társalgásra. Meg a személyiségükre. Csak ők ezt már nem érzékelik. Túl vannak mindenen. És nincsenek túl semmin. Még előttük áll az élet. 

Én pedig megszerettem egy írót, és ajánlom őt és könyveit mindenkinek. Tényleg mindenkinek. Jó könyv, élmény. Hajrá, Pető Péter! 

Kalligram,2023