Bejegyzések

tizenéves címkéjű bejegyzések megjelenítése

Jus Accardo:Untouched.Érintés nélkül

 Sokat panaszkodunk, hogy mai tizenéves korosztályt nem lehet rávenni a könyvolvasásra. Lehet, hogy általában véve kevesebbet olvasnak a mai fiatalok, mint tettük azt húsz éve- de azt azért hozzá kell tennük:vannak Írók és Kiadók, akik könyveikkel megpróbálják ezt a korosztályt kiszolgálni.Jus Accardo:Untouched. Érintés nélkül című kitűnő könyve ( mely a Denazen-regények sorozatába illeszkedik), a mai ifjúságnak szóló (a Kiadó 16 éven felülieknek ajánlja). Nagyon izgalmas, mágikus elemekkel színezett kalandregény, pörgő cselekmény,jól ábrázolt fiatalok. Egy nagyon rövid spoilert közölnék erről a könyvről, hogy ezzel csináljak kedvet az olvasáshoz.  A történet valamikor a közeli jövőben játszódik. A Denazen egy kegyetlen szervezet, afféle állam az államban, mely gyerkeket rabol el, hogy aztán hidegvérű gonosztevőket képezzen belőlük. Ebből a kiképzett csapatból is " kiemelkedik" az úgynevezett Hatosok csoportja, akik, azon kívül, hogy brutális cselekedeteket hajtanak végre, kü

Szabó Anna Eszter- Nagy Szilvia:Tudom,mit csinál a gyereked szombat éjjel!

Szabó Anna Eszter és Nagy Szilvia könyvét olvasva felmerült bennem a kérdés:szabad ennyire általánosítani?Szabad egy teljes generációt deviánsnak bélyegezni? Tényleg igaz,hogy minden 12 éven felüli fiú és lány csak azt keresi,hogyan verhetné át a szüleit? Tényleg igaz,hogy minden tizenéves gimnazista krónikus mobilfüggő? Tényleg igaz,hogy minden tinédzser napi öt órát vagy még annál is többet internetezik (és nem a html-programozást tanulja...)? És ami még súlyosabb: tényleg igaz az,hogy minden tizenéves drogozik? Ugye,hogy nem!A Tudom,mit csinál a gyereked szombat éjjel című könyv kétségtelenül valós problémákat tárgyal,nemcsak a gyerekek,de a szülők vonatkozásában is. De a bemutatott kép igen sötét tónusai ellenére élnek meg ebben az országban és ezen a kerek világon olyan fiatalok,akik ellenállnak a kísértésnek. Nem drogoznak,nem válnak mániákus szexfüggővé. Ehelyett igyekeznek normális felnőtté válni. Beléjük vethetjük minden reménységünket:mégiscsak van remény arra,hogy-ingata

Peter Barsocchini: Mission Impossible. A lehetetlen küldetés

Emlékeznek még a kilencvenes évek sikerfilm-szériájára? Az én generációm csodálattal adózott a mindenféle computer-kütyüknek, meg a plasztik-álarcoknak. Emlékszem, mikor először láttam ezt a filmet, arra gondoltam, hogy minek nekünk az ósdi és angol James Bond, ha van egy Eton Hunt...Tom Cruise zseniálisat alakított, örök emlék mindenkinek, aki látta. Csakhogy a nagy felhajtás közepette, sajnálatos módom, elsikkadt az tény, hogy a Mission Impossible: A lehetetlen küldetés remek könyv is, a kalandregények elsőosztályú fajtája. Peter Barsocchini sorait élmény olvasni, plasztikus, telt, realista, ugyanakkor mindig titokzatos, nagy dolgokat sejtető. Mindvégig van az Olvasónak olyan érzése, hogy ezzel a kijevi kalanddal gáz lesz, meg hogy a hidegháború végével már nem lehet pontosan ismerni az erőviszonyokat, de a Szerző mindig tartogat valami váratlant, valami oltárira meglepőt. Ezt a könyvet minden tizenévesnek el kellene olvasnia, mert a jó ponyvaregény- mert azért nem Goethe sorait ol

Dr. John Townsend: Kamaszhatárok

A pedagógia a legnehezebb tudományok egyike. Dr. John Townsend tudja ezt, Kamaszhatárok című könyvében megpróbál közérthetően fogalmazni, mellőzni a tudományoskodást, hétköznapi amerikai szülőknek szólni az ő hétköznapi kamaszgyerekeikről. Sajnos, a dolog túl hétköznapira sikerült, amolyan reggeliműsor- színvonalúra, mintha csak egy kereskedelmi televízióban szemlélnénk, ahogy Dr. Ezmegaz tanácsokat ad a fogyókúrához, vagy épp a sztárénekes meséli, hogyan nem jött össze a fellépés Amerikában, de azért ürlt neki, meg fogja próbálni mégegyszer. Az, hogy meg kell hallgatni a tizenéves gyermeket, tudomásul kell venni, hogy önálló életre készül és ez nehéz neki- ezt minden szülő tudja. Az már némelyest eltér a megszokott liberális amerikai pedagógiától, hogy a kamaszgyereknek is meg kell értenie szüleit. Ez is nyilvánvaló, pontosabban az kellene, hogy legyen. Sajnálatos módon a könyv információanyaga megreked ezen a szinten, semmit nem ad hozzá az átlagpolgár ismereteihez. Persze, így sem

Ártatlan- Colette: Zsendülő vetés. A macska

Az egzotikus nevű francia Colette egyike a 20.század kalandos életű íróinak ( költőinek, zenészeinek, politikusainak, egyszerű embereinek, stb.). Táncosnőként kezdte pályafutását ( kár, hogy nem volt szerencsénk...), aztán ponyvaíróként folytatta, és csak úgy mellékesen írt néhány remek, elsőrangú irodalmi alkotásnak tekinthető regényt is. Fő témái: szerelem, erotika, házasság, a család, elidegenedés, ember és természet viszonya. A Zsendülő vetés című kisregény remek olvasmány, két ártatlan tizenéves ( fiú és lány, a félreértések elkerülése végett...) szerelméről. Gyönyörű metaforák, bretagne-i tájak, tenger, pszichológusi pontossággal formált mondatok, poétikus természeti képek. És két ártatlan, mit sem sejtő fiatal...  A macska című kisregény pedig egy házasság csődjét írja le, inkább az abszurdhoz közelítő stílusban- de annak áliróniája, ál-avantgardja nélkül. Röviden összegezve: remek könyv, elsősorban fiataloknak ajánlott olvasmány. Az Olcsó Könyvtár sorozatban jelent meg, talá

Rosie Rushton:Hogy tehetsz velem ilyet, Anyu!

Hát, igen, nőnek a gyerekek, kamaszodnak, és talán elolvassák Rosie Rushton trilógiájának befejező kötetét, a Hogy tehetsz velem ilyet, Anyu! című könyvet. A mű afféle tabló az alsótizenéves korosztályról, a cselekmény egy angol kisvárosban játszódik, de az északi félteke bármely pontján játszódhatna. Daniel az állatokat védi a gonosz húsevőktől, Jemma színésznőnek készül és a nagymamája, aki újra férjhez megy, biztatja is, menjen el egy színiiskolába. A gonosz felnőttek persze folyton leégetik a gyerekeiket, egyikük apja például levest árul teherautóból, amit lánya annyira cikinek érez, de annyira... Nem nevezném a szó igazi értelmében igényes könyvnek, de hogy szórakoztató lehet, mondjuk egy tizenegy éves lány számára, az tuti.