Könyvekről mindenkinek

 A 21.század eleji magyar költészet reprezentatív válogatása- így lehetne összefoglalni a Zsille Gábor által válogatott és szerkesztett A századelő költészete című meta-antológia eszméjét. Válogatás ez a könyv a Magyar Napló által évente kiadott Az év versei című antológiákból. Méghozzá igencsak színvonalas és menniységileg is tekintélyes: 429 nagy oldal.  Mennyire reprezentatív? Igencsak. Több száz szerző, köztük olyan költők alkotásait olvashatjuk a könyvben, mint  Aczél Géza, Csoóri Sándor,Imre Flóra,Juhász Ferenc,Kemény István,Kiss Benedek, Mezey Katalin,Orbán János Dénes,Orbán Ottó,Peer Krisztián,Szentmártoni János,Tóth Krisztina,Tőzsér Árpád,Turczi István,Vári Fábián László, Zalán Tibor- elnézést azoktól, akiket e felsorolásból kihagytam,pusztán csak azt kívántam érzékeltetni, hogy mennyi különböző költői beszédmódú,menniy különböző világfelfogású ember munkásságából áll össze a magyar költészet. Talán egy költő van, akinek még helyet szorítottam volna, mégpedig Kollár Árpád. De

 Tóth Krisztina publiciszikái, tácanovellái olvashatók e kötetben. Ha valamilyen tematikai-stilisztikai kategóriába kellene ezeket a műveket besorolni, akkor leginkább az annak idején Bertha Bulcsú által művelt publicisztikához hasonlíthatnánk. Nem akar nagyot mondani, nem célja a világmegváltás. Az élet apróbb dolgairól írja le személyes reflexióit: kutyák és macskák, háztartás, edzés a konditeremben, utazás, hajléktalanok, álmok, anya-gyermek kapcsolat, játék, szóval, effélék. minden írást mélységes humánum, a szegényekkel, elesettekkel való együttérzés hat át.Néhány szőlőszemet kiemelnék ebből a gazdag termésből, afféle spoilerként, a szerintem legjobbak közül.  A Moszkva tér egyszerre szól a magyar társadalom, főleg a kisnyugdíjasok lenyomorodásáról, illetve a művészi szabadságról, a kreativitás sokféleségéről. Az emberek menekülni akarnak ebből a szürke valóságból, de lehet, hogy még szomorúbb világba érkeznek.  A Teiresziász számomra azt mondja el, hogy éljünk bár az ókori világb

Az Ünnep című könyvben Tóth Krisztina válogatott versei olvashatók. Aki pedig a verseket válogatta, nem más, mint a kitűnő költő, irodalmár, Lator László. Talán megbocsátják nekem, de most nem konkrétan a könyvről fogok írni. Inkább azt szeretném elmagyarázni, miért is tartom Tóth Krisztinát a legnagyobb élő költőnknek- ha ugyan van létjogosultsága efféle rangsorolásnak, szerintem bizonyos mértékig van. Szóval, miért is nagy költő Tóth Krisztina? 1. A keresztény világszemlélet szerint egyszerre élünk egy látható és egy láthatatlan világban. Tóth Krisztina képes arra, hogy verseiben egyszerre láttassa a kettőt. Például a Macabre című versben van egy látszat, van a sok szambázó ember, de tudjuk, látjuk, hogy van emögött valami, amit csak azok látnak akik hisznek a versekben. Akik ünnepnek tartják a könyvet. 2. Tudomásul kellene azt vennünk, hogy a vers nem próza, és nem pusztán filozófia. A vers képzőművészet, a vers rím, ritmus, dallam. Tóth Krisztina remekül bánik a zenei- nyelvi

A mai időkben a verseskötetek úgy jönnek és mennek, mint lestrapált állomáson a gőzmozdony: egyszercsak itt voltak, átsuhantak életünkön, és nem történt semmi különös. A magyar költészet színvonala az elmúlt hú sz évben folyamatosan csökken, ennek többek között az is oka, hogy nem éri meg verset írni . Lassan olvasni sem. Tóth Krisztina a ritka kivételek közé tartozik. Világadapter című könyvében számtalan olyan, a nyugatosok eszmei talaján álló vers található, mely egészen biztosan be fog kerülni az elkövetkező évek irodalom-tankönyveibe. Hogy vagytok? című vers ellentétező szerkezetével tűnik ki, a Háromnegyed című vers lejtése Kosztolányira emlékeztet, a Ház című költemény a földi emberi élet végességéről szól, de recenzensnek mind közül a Koravén cigány című Vörösmarty-parafrázis tetszik legjobban. De számtalan remekmű található ebben a vékony kötetben, igazolva Karinthy állítását, miszerint jó vers ritkán születik, de akkor nagyon. ( Magvető, 2016.)