Lackfi János: Szóvihar

A Szóvihar című könyv a kitűnő költő, Lackfi János 1988 és 2003. között megjelent verseit tartalmazza. A viszonylag tág időtávlat miatt szinte természetes a költői műfajok sokszínűsége, a költői magatartás folyamatos változása. Éppen ezért, mintegy lelassítva a mozgóképet, kiemelnék a kötetből- ajánlásképp- egy fontos motívumot. Mégpedig a rendkívül kifejező címadást.
Magyar poéta utoljára Arany János volt, aki figyelemfelhívó és kifejező címeket tudott adni verseinek ( pl. Szondi két apródja). Kassák Lajos verscímei viszont megosztók: az avantgarde-utálók fanyalognak, mert sok a szám...
Lackfi János úgy ad címet, hogy egyúttal az már a vers első sora is- a befogadó szempontjából. Vegyük pl. Lángpohár című versét. Ha olvassuk ezt a címet, rögtön megfogalmazódnak bizonyos kérdések:
1. Ez egy olyan pohár, ami lángból van?
2. Ez egy olyan pohár, amely lángra gyújt ( mondjuk a szívet)?
3. Ez egy pohár, amiben láng van? Miért tárol valaki egy pohárban lángot? 
Vagy ott van az " Az az elektrosokk" című vers. Ha elolvassuk, rögtön kérdezünk is:
1. Melyik elektrosokk?
2. Az elektrosokk szó szerint, vagy metaforikusan értendő?
3. Ha metaforikusan értendő, valamiféle világ-utálat áll mögötte? Akkor most ez egy szomorú hangulatú vers?
4. Mi van azzal az elektrosokkal? Arról fogunk olvasni, hogyan kapott valaki elektrosokkot, vagy arról, mi történt vele- és még valakivel- az eset után?
Tehát már a verscímekből kiindulva alakul egy " szellemi beszélgetés" alkotó és Olvasó között. Ezt hívjuk úgy, hogy Irodalom.
Vagy lehet, hogy csupa nagybetűvel?
Természetesen nagyon sok más aspektusból lehet elemezni Lackfi János monumentálissá- színvonalat értve ezalatt, nem mennyiséget-  alakuló életművét. Ez csak egy ajánlás, amit tovább lehet szőni, gondolkodni rajta.
Vagy linkben továbbküldeni...

( Helikon Kiadó, 2016.)
.