Könyvekről mindenkinek

Umberto Eco sajnos már nincs köztünk. Hátrahagyott nagyon sok szellemes filozófiai értekezést, sok regényt, novellát- és humoreszkeket. A Bábeli beszélgetés. Minimálnapló című kötet ezekből ad az utókornak válogatást, hogy lássák és érezzék, hogy még egy filozófus-esztétának is lehet humora. Min is nevethet az, aki elolvassa a könyvet? - A telefaxon - A fontoskodó újságírón - Az idegen nyelvek tudásán/illetve általában nemtudásán - A kölcsönkönyvtárak használhatatlanságán - A személyzet inkompeteciáján - Magán az írón - A szállodákon - A vámtisztviselőkön - Az új férjre vadászó özvegyasszonyokon - Meg mindenen. Nem az a frenetikus röhögés lesz, hanem az a visszafogott, hogy hm...De az aztán stabilan! Európa könyvkiadó, Budapest, 2015. ( A recenzió 2019-ben, Eco halála után három évvel íródott.)

Umberto Eco 2016-ban megjelent regénye sodró lendületű elbeszélés, tartalmát tekintve pedig -krimi: egy mutatványszám összeállítására összeállt újságíró csapat egyik tagját meggyilkolják, miután megírja, hogy nem az igazi Mussolinit gyilkolták meg, hanem valami hasonmást, mert az igazit Hitler jegelni akarta a háború utánra ( merthogy hitt a győzelemben). A gyilkosság után a csapat megmaradt tagjai nyomozni kezdenek, eljutnak a Vatikánig, a CIA-ig, és a Föld összes létező titkosszolgálatáig. - társadalomkritika: Umberto Eco: Mutatványszám című könyve olyan világot ábrázol, melyben az információ a minden, a sajtó a világ ura, mind a hatalmon lévők, mint a média emberei valami képzelt, virtuális világban élnek,  emberélet másodlagos, nincs gyász, nincs szeretet, csak egy végtelenített, személytelen hírfolyam. A Mutatványszámnak nincsenek hősei: maga a hír, a média, az információ a hős. Ezek kuszaságából bontja ki aztán maga média a mindenki számára érthető, ugyanakkor megdöbbentő vége

Egy modern kori ember identitása sokféle elemből épül fel: ösztönökből, szüleitől tanult viselkedésformákból, szocializáció során szerzett-elutasított értékekből. De mi történik akkor, ha valaki teljesen elveszíti mindenfajta identitását- kivéve a kulturálist? Márpedig Eco: Loana királynő titokzatos tüze című könyvének főhősével pontosan ez történik. Az idős antikvárium-tulajdonos közlekedési balesetet szenved, amnéziás állapotba esik, mindent és mindenkit elfelejt- kivéve a könyveket. Hogyan épül újra az emberi személyiség az írott kultúra által? Erre a kérdésre keresi a választ a világhírű olasz író. Hogy megtalálja-e, az számomra kérdéses. A regény cselekményvezetése olyannyira valószerűtlen, olyannyira szürreális, hogy két-háromszáz oldal után kénytelenek vagyunk megállapítani: hétköznapi mesét olvasunk. Ha veled vagy velem ugyanez megtörténne, el sem hinnénk. Mert csoda. Kultúr-mozaikokból, regényrészletekből, plakátokból- és ebből következően: történelemből- összeálló csodálat

Ez a könyv akkor jelent meg először, amikor e recenzió írója egyetemista volt. Eco könyve volt a tudományos bestseller. Tanáraink folyton ajánlgatták nekünk ezt a könyvet- legalábbis volt köztük, aki ajánlgatta- mi meg nem olvastuk el. Merthogy vagyunk mi olyan okosok és bölcsek, hogy Umberto Eco nélkül is tudjunk szakdolgozatot írni. Miért ne tudnánk ,hogyan kell bibliográfiát készíteni, vagy különválasztani a releváns szakirodalmat az irrelevánstól? És megírtuk a szakdolgozatunkat, megvédtük, államvizsgáztunk,átvettük a diplomát, és gondolkoztunk sokat az egészen...Mire volt jó az egész? Ma már, több, mint húsz év elteltével, azt gondolom, csak el kellett volna olvasni  Umberto Eco könyvét. Nem azért, mert ebből kompletten megtanul szakdogát írni még a hülye is, hanem azért, mert néhány jó ötletet biztosan adhatott volna A Rózsa neve szerzője. A bölcsességek morzsáiból aztán összeállt volna egy szeletke kenyér. Az is több, mint a semmi. A Hogyan írjunk szakdolgozatot? című könyv