Könyvekről mindenkinek

Helena Duggan ifjúsági regénye, A tökéletes város, a 21.század egyik nyomasztó társadalmi jelenségéről, az Ellenőrzésről szól. Arról, hogy mindig akadnak olyanok, akik mindenütt megpróbálnak bennünket ellenőrizni, munkában, otthon, iskolában, sporttevékenység közben. Racionalizálják az embert, adattá és elemekké változtatják. Helena Duggan könyve tehát amolyan anti-utópia, igen, olyasmi, mint Orwellé, csak éppen - a 21.század nyelvén szól - kifejezetten a tizenévesek korosztályát célozza, bár természetesen elolvashatják felnőttek is, nem válik kárukra - a történet izgalmas, görög mintára fordulat-felismerés-fordulat-felismerés rendet követ - végig érezzük, hogy ez a titok ki fog derülni, de akik kiderítik, azoknak nem lesz sok örömük benne. Az igazság nem minden esetben boldogít, mai világban egy fiatalnak ezt is meg kell tanulnia. A cselekmény társadalmilag univerzális, minden fiatal tud vele azonosulni. Akad egy tizenéves lány, akinek már elege van abból, hogy a szülei folyton

Aldous Huxley nevét leginkább a Szép, új világ című utópiáról ismeri a magyar és nemzetközi olvasóközönség. Holott Huxley távolról sem egykönyvű szerző. Ezt bizonyítja a Két vagy három grácia című könyve is. A történet a huszadik század elején játszódik. A hagyományos erkölcsi világkép már régen összeomlott, a hagyomány által diktált szokások azonban még megvannak. Ebben a szellemi milliőben keresi helyét az életben két fiatalember, illetve egy hölgy. A narrátor, aki szerelmes Grace-be, aki természetesen férjezett, idegenül szemléli barátja egyre inkább magábaforduló, mizantropikussá váló életszemléletét. Szereti Grace-t, de nem szeretni miatta konfliktusokat vállalni- főleg nem a férjjel szemben. Grace-nek tetszik a szituáció: két fiatal fickó udvarol neki, mindkettő intelligens, érzékeny. A nő teljesen megszédül, tőle teljesen idegen pózokat vesz fel, hol arisztokratát játszik, hol művészfeleséget, hol pedig művészt. Folyton panaszkodik, elveszti életörömre való képességét. Napi 24

Ahogy a háborúknak, úgy a békéknek is megvan a maguk történelme. Legalábbis ez derül ki Székely Gábor: Béke és háború. A nemzetközi békeszervezetek története című könyvéből, mely eredetileg akadémiai értekezés volt, aztán 1998-ban kiadta a Napvilág Kiadó. A könyvből megtudhatjuk, milyen illúziókkal tekintettek a jövendő század elé a tizenkilencedik század liberális államférfiúi. Miben reménykedtek, talán az örök békében? Hát, számításaikat alaposan keresztülhúzta a történelem. Megtudhatjuk,a baloldali mozgalmak, a különböző szocialista internacionálék hogyan vélekedtek egy jövendő háború esélyeiről. Képet kapunk az első világháborút követő zavaros helyzetről, mikor is Wilson elnök utópizmusát a Párizs környéki kastélyokban tanácskozó európai nagyok tették semmivé. Az első világháború után a béke ügye nagyon népszerű lett- de át-meg átitatódott napi politikummal és mindenféle hatalmi harcokkal, ez okozta többek között Albert Einstein eltávolodását a békemozgalmaktól. A genfi székhe

Tomasso Campanella istenes életű szerzetes 1602-ben, az inkvizíció börtönében írta Napváros című utópisztikus könyvét. Egy olyan társadalmat rajzol Olvasói elé, melyben a vezérelv az abszolút igazság. Mindenki egyenlő, és mindenki dolgozik. A munkát, a mesterség gyakorlását tartják igazi nemesemberhez méltó feladatnak, nem a henyélést. A Nap a főisten, de vannak kisebb istenek is, mégpedig az emberi kreativitás különböző területei, pl. Fizikus, Retorikus stb. A gyermekeket közösségben nevelik, megtanítják mesterségre, humán- és természettudományokra. Mindenki azt a mesterséget vagy tudományt műveli felnőttkorában, melyre gyermekkorában legalkalmasabbnak bizonyult. Nagyon alaposan szabályozzák a gyermeknemzést. Kiválasztják, melyik férfi melyik nővel passzolna leginkább. Háromnaponta lehet közösülni. A biblikus vallást becsülik, a keresztény egyházakat kevésbé. Elfogadják a eredendő bűn tanát. A jelenlegi emberi világ romlott, de az igaz keresztények boldogok. Vajon szeretnénk ily