Szekfű Gyula:Három nemzedék és ami utána következik

 A Három nemzedék a két világháború között Magyarországon alapműnek,a középosztály soraiban szinte kötelező olvasmánynak számított. A világháború után aztán az új kurzus valósággal kiátkozta Szekfű Gyula könyvét. A huszadik század végének rendszerváltása után aztán újra megkísérelték alapművé tenni a Három nemzedéket,több-kevesebb sikerrel. Nagyon nehéz tehát tárgyilagosan ajánláni,recenzálni,elemezni ezt a könyvet. Nem is vállalkozunk részletesebb elemzésre. Inkább kiemelnénk három dolgot,melyen-véleményünk szerint-a 21.századi Olvasó vagy Újraolvasó elgondolkodhat.

Az egyik kérdés a mű alapkoncepciója. Lehet-e nemzedéki alapon történelmet írni? Hiszen egy korszakban több generáció él együtt,ezek együttesen formálják az adott korszakot. Van-e olyan,hogy negyvennyolcas nemzedék,liberális nemzedék,trianoni nemzedék?Véleményünk szerint a kérdést árnyalni kell. 1867 előtti korszak magyar irányítói nagyjából egy nemzedékhez tartoztak. Bár hozzá kell tenni,hogy Széchenyi és Kossuth között azért majd' húsz év a korkülönbség,az lett volna csoda,ha ugyanúgy vélekednek a nemzeti történelem és politika kérdéseiről.A 48 előtti országgyűlés liberális ellenzéke azért nagyjából egy generáció. Megváltozik a helyzet 1867 után,amikor is a generációk alaposan keverednek. Véleményünk szerint tehát a nemzedéki alapú történetírás koncepciója eredeti,bár sok ponton vitatható.

A következő kérdés a Három nemzedék műfaja. Történetpolitikai tanulmány. Ha nagyon hiszünk a hagyományos-tudományos történetírásban,akkor megkérdezhetjük,ugyan mi a fene az a történetpolitika? Szekfű esetében nem más,mint a Horthy-korszak ideológiájának történelmies megalapozása. Kérdés,hogy érdemes-e végigolvasni olyan könyvet,amely bevallottan egy szempontból tárgyalja a múltat. Ez a szempont pedig:a múlt mennyiben támasztja alá a jelen politikai kurzus(azaz a Horthy-rendszer) által elvárt múltszemléletet? Parasztosan szólva:a gombhoz varrjuk a gatyát. Mégis azt gondolom,a könyvet érdemes végigolvasni,mert Szekfű nagyon eredeti gondolkodó,hatalmas tárgyi tudását képes mások által még csak fel sem vázolt összefüggésrendszerben elhelyezni. Csakhogy itt megint felmerül a kérdés:miféle tudományos munka az,amelynek minden mondata minősít,értékel?

De hogyan értékel!Itt elérkezünk a harmadik ponthoz,amely a kötet eszmeiségéről szól. Hát,mi tagadás,nem túl bonyolult eszmeiségről van itt szó. Sźechenyi gróf az etalon,a szinte tökéletes. Hozzá viszonyul minden. Kossuth "nőies idegrendszerű",Deák fáradékony,Eötvös illúzíókban él,a konzervatívok elmaradtak a világtól. Mindig csak Széchenyi(aki különben,mint azt az objektív történetírás kiderítette,gyenge idegrendszerű,sokszor illúziókban élő,elég hamar fáradó ember volt).Szekfű szerint pedig  a liberalizmus pedig csupa rossz,főleg azért,mert radikalizmusba fajul. Szekfű ábrázolásában a magyar liberalizmus az országgyűlés karzatain született,legjellemzőbb alakja pedig a meglehetősen instabil lelki alkatú Bajza József. A dualizmus idején pedig a liberalizmus Budapest kultúráját-ezt inkább le sem írom....Arról,hogy Magyarországon a liberalizmusnak jó hatásai is voltak,Szekfű mélyen hallgat. 

Szóval,alapmű ez a Három nemzedék,mégis, ezer sebből vérzik. Bevallottan elfogult,vitatható szakmai koncepcióval. Csak óvatos,kételkedve előrehaladó tanulmányozásra ajánljuk,elsősorban történészek és bölcs emberek számára. Akik már nem hisznek el mindent. 

ÁKV-Maecenas reprint sorozat