Erős Vilmos:A szellemtörténettől a népiségtörténetig

 A könyv alcíme:Tanulmányok a két világháború közötti magyar történetírásról. 
Erős Vilmos a magyar történetírás történetének egyik legnagyobb szakértője. A szellemtörténettől a népiségtörténetig című könyvében a két világháború közötti történetírás legnagyobb alkotóiról készült tanulmányait gyűjtötte össze. Kiválóan sikerült a könyv, ösztönöz a további olvasásra, kutatásra. Az alábbi rövid könyvajánlóban néhány részkérdésben fogalmaznám meg egyáltalán nem szakértői véleményemet, kiemelve, hogy a könyv minden magyar történész számára nélkülözhetetlen. 

1. Nagyon fontos tudnunk azt, hogy a két világháború köüzötti magyar történetírás világszínvonalú volt. A bolygó bármely nemzete örült volna, ha olyan kvalitású és világlátású történészeket tudott volna sorai között, mint Szekfű Gyula, Domanovszky Sándor,Mályusz Elemér, Szabó István, Hajnal István, de ide sorolnám Hóman Bálintot is, és még jópár név kívánkozna ide. Akárcsak az irodalomban, a történettudományban is " aranyidőknek" nevezhetjük az 1920-1944. közötti időszakot. Tehát aki a két világháború közötti történetírásunkról ír, az kincsesbányából merít. 

2. Rendkívül fontosnak és pontosnak tartom Erős Vilmos Szekfű Gyuláról alkotott véleményét. Ami a politikát illeti: Szekfű Gyula távolról sem volt szélsőséges beállítottságú,a Horthy-korszak hivatalos politikai irányától kissé balra állt. Ami a szakmai alapvetést illeti: Szekfű a szellemtörténet eredményeit rendkívül eredményesen ötvözte a német eredetű, államközpontú történetírás hagyományaival. Persze, lehet vitatkozni " nagymagyar-kismagyar" elméletével, és még munkásságának számos elemével- dehát ezért tudomány a történelem. Végleges, megfellebbezhetetlen igazságokat nem szabad várni a történetírástól. 
Ami második világháború utáni moszkvai nagyköveti kinevzését illeti ( ezt egyébként a szovjetek sem fogadták örömmel): Rákosi Mátyás és klikkje tisztában volt azzal, hogy Szekfűnek Magyarországon óriási tekintélye van. Éppen eézrt nem mertek hozzányúlni, nem merték letartóztatni. Azt gondolták, ha Moszkvába küldik, ott majd a " szovjet elvtársak" elnitézik, ha úgy gondolják. Csakhogy Szekfű résen volt, tudta, mi forog kockán....

3. Hajnal Istvánnak jóval nagyobb terjedelmet szenteltem volna a kötetben. Nem osztom Hajnal Istvánnak bizonyos történészkörökben tapasztalható, kritika nélküli kultuszát, de azt el kell ismerni: a társadalomközpontú történetírók között ő alkotta a nemzetközi szinten leginkább figyelemreméltót. Hajnal megérdemelt volna egy külön tanulmányt.

4. Szabó István 1948 utáni félreállításáról:Azt gondolom, hogy itt a szakmai érvek csak ürügyül szolgáltak egy, a kommunista kultúrpolitiákba nehezen illeszkedő tehetség elhallgattatásához. Nagyon helyesen állapítja meg Erős Vilmos, hogy Szabó István leginkább a harmadikutasokhoz, Németh László köréhez állt közel. Ők pedig helytelenítették a kollektivizálást. Ez volt az igazi probléma. A kommunista vezetés nem akart afféle " narodnyikot" egyetemi tanárnak. Nekik csak az volt a jó, aki kritika nélkül elfogadta a sztálinista álláspontot. Szabó István ebbe a kategóriába nem fért bele, így aztán  átmenetileg " ad acta" tették. 

5. Mályusztól mindenki félt. Nem lehetett tudni, hogy az általa művelt népiségtörténet nem okoz-e politikai problémákat. Hiszen ez az irányzat átnyúlt a határokon, völgyeket és dűlőket tekintett természetes egységnek, nem pedig emberszabta határokat. A hivatalos politika ezt minden rendszerben potenciális konfliktusforrásnak tekintette. Ezért aztán nem támogatták. Az kétségkívül hiba volt Mályusztól, hogy abban a bizonyos lapban publikált- azt azért hozzátenném, hogy 1945 után ennél jóval nagyobb vétségekkel is igazoltak embereket. Ha a hatalom úgy vélte szükségesnek...

Ajánljuk Erős Vilmos könyvét minden történész kutató, tanár és hallgató számára. Nélkülözhetetlen, egyfajta szakmai alapvetés. Óriások vállán állunk- szokták mondani a tudománnyal foglalkozók. Ez a könyv róluk szól, az óriásokról. 

Debreceni Egyetemi Kiadó,2012.