Csikós Attila:Öszvér

 Remekmű a kortárs irodalom végtelen tengerén.
Talán szentimentális ( azért nem álromantikus) ez a metafora, de igaz. 
Csikós Attila könyve egy generáció, az ötvenesek, világáról szól. Iván Barna ( mindkettő keresztnév) egy egész korosztály belső életérzéseit, derűs és szorongós perceit éli meg, miköözben, hosszú házastársi hűség után úgy dönt, kirúg egy kicsit a hámból. Az építész ( aki nem mérnöknek, hanem hangsúlyozottan művésznek tartja magát, de művészi értékű produkciót még soha volt alkalma készíteni) sorsa egy nemzedék sorsa:az 1970-es-80-as években születetteké, akik a kommunizmus bukása idején még túl fiatalok voltak ahhoz, hogy jól döntsenek. 
Milyenek is vagyunk, mi, mai ötvenesek? Hát, a múltunkkal, azzal nem boldogulunk valami fényesen. Amikor főhősünk apjáról kiderül ( pontosabban nem kiderül, hanem a város mindentudó alkhoolista értelmiségije közli vele), hogy brutális katonatiszt apja amúgy besúgó is volt, akkor valami felborul hősünkben. Egyáltalán:nincs feldolgozva lelkében a traumatikus gyerekkor, a rosszul működő család, Iván Barna nem volt képes ezeken túllépni, mint ahogy korosztályunk többsége sem tudott- még ha családja nem is volt annyira rosszul működő, mint hősünké. Az ötvenesek többsége úgy hurcolja a hátán szülei, nagyszülei múltját, mintha egy teknősbékának azt mondanák: nesze, mostantól két házad van. Cipeld, ha van erőd. Ha nincs, vesztettél. Cipeli más. 

A történelmi idő és a személyes idő olykor kibogozhatatlanul egybegabalyodik, olykor még büszkék is vagyunk rá, hogy micsoda nagy dolgoknak lehettünk részesei, igaz, csak valamelyik ősünk által, de azért akkor is. A mai fiatalok pedig csak a mának élnek, fogyasztói társadalom gátlásos katonái ők, így aztán, amikor ők lesznek ötvenévesek, nem lesznek igazi emlékeik, nem lesz történelmük, kaarrierjük lesz csak, legfeljebb, olykor-olykor valakinek, a kevés szerencsének, akinek sikerül, a többiek pedig azzal áltathatják magukat, hogy mennyivel is jobban élnek ők, így, kudarcosan is, mint a boomerek. Iván Barna kalandja a kiscsajjal, akinek még a neve is utólag tudatosul, metaforikusan a két generáció közötti kapcslatfelvétel kísérletét jelképezi. A búcsú pedig a szokásos: pillanatnyi, olyan fiatalos, átgondolatlan. Mégis, azért utólag beláthatjuk: több esze, józansága volt adott helyzetben a lánynak, mint Iván Barnának. Tímea visszament a saját életébe. Mert ott a helye.

És akkor szólni kell a bűnökről is, mert Iván Barna, a menő építész és irigyelt, gyermektelen és hűséges férj, egyszer csak úgy dönt, megadja magát a kísértéseknek. A volt szerelme, Anikó, amga is kísértett, és ő már régen megadta magát. Gyere Te is- mondja egykori középiskolai szerelmének. Ő pedig megy. Nincs sok vigasztaló ebben a történetben. Semmit nem változtunk, sem a férfiak, sem a nők, megyünk előre, mintha valami hatalmas csoda beteljesülését várnánk, pedig csak unjuk az életünket és fel akarjuk dobni. Száraz ez a levegő, folyton ott az építészirodában, meg a konferenciák után a bárokban kiemelezni a világot. A 21.század mindet készen ad, éppen ezért nem kínál kalandokat a középkorú, de még aktív férfiaknak és nőknek. Ha pedig a világ nem ad meg valamit, így szól a 21.század igéje, akkor csináld meg Te magad! Így kerül bajba Iván Barna, a furcsa nevű építész. Hogy kilábal belőle avagy sem? Olvassák el Csikós Attila: Öszvér című könyvét, abból majd kiderül! Ajánljuk ezt a kitűnő könyvet minden olvasni szerető embernek. 

CSER Kiadó, Budapest, 2022.