Baruch Spinoza:Etika

 Sokak szerint  Baruch Spinoza (1632-1677) nagy németalföldi filozófus főműve az Etika. Erről persze lehet tudományos ( vagy inkább:értékrendbeli, ízlésbeli) vitákat folytatni. Az biztos, hogy nagyon összetett, sok-sok jelentésréteggel bíró műről van szó, ebben a könyvajánlóban egy rövid összefoglalást tudunk adni Spinoza etikáról vallott nézeteiről, véleményéről. 

Spinoza szerint az etika egyértelműen transzcendens, felülről ered, első lépés tehát bebizonyítani, hogy létezik felsőbb lény. A filozófus ezt a bizonyítást Isten végtelenségéből vezeti le. Ha valami végtelen- vallja- akkor végtelen tulajdonsággal,megjelenési formával, attribútummal rendelkező szubsztanciáról van szó. Ha pedig valami végtelen módon létezik, akkor végtelen a hatalma is, mert a létezés voltaképpen hatalom. Ha pedig valami végtelen hatalommal rendelkezik, akkor módjában áll megszabni egy adott társadalom etikai normáit is. Az etika tehát- ahogy ma mondanánk-transzcendens. Ahogy a 34. tétel kimondja: Isten hatalma maga Isten lényege. 
Rendkívül sokat foglalkozik Spinoza a szeretettel. A 35. tétel például egészen elképesztő pszichológiai mélységekig vezeti el az Olvasót.A Tétel így hangzik:"Ha valaki úgy képzeli, hogy a szeretett dolog ugyanolyan vagy szorosabb baráti kötelékkel fűz magához másvalakit, mint amivel ő egyedül bírta eddig, gyűlölni fogja a szeretett dolgot és irigyelni azt a másikat." Egészen fantasztikus, korát megelőzően érett lélektani felismerés, az emberben rejtőző birtoklási vágy és a féltékenység alapjainak tűpontos felismerése. A 39.tétel is érdekes a ma embernek, miszerint aki szeret valakit, arra törekszik, hogy jót tegyen vele- ez, sajnos, mindennapi életünk gyakorlata nem mindig igazolja. Az 50.tétel a világ dolgainak ambivalens voltát igyekszik magyarázni: minden dolog lehet esetlegességből remény vagy félelem oka. A lényeg ebben az- szerintem- hogy minden félelem és minden reménykedés mögött valamilyen külső tényező, a bennünket körülvévő világ valamely tényezőjének változása/maradandósága áll. Ezeket a változásokat vagy állandóságokat aztán az egyes ember- élethelyzetétől függetlenül- különbözőképpen értelmezi, s különböző reakciókat vált ki az emberekből. 

Azt gondolom, így, az Etika elolvasása és átgondolása után, hogy Spinoza egyáltalán nem volt " forradalmár" filozófus. Nem kapta fel őt a materializmus árja, nem akart mindent és mindenkit megtagadni a múltból, nagyon is jól tudta ő, hogy óriások vállán áll. Ami alapvetően ellenszenves volt személyében a kortársaknak ( többek között Luther Mártonnak, a reformátornak) is, az a sokszor gyermeteg vonzódás a racionalizáláshoz. Mindent meg kellett magyaráznia didaktikusan, induktívan, deduktívan, és minden lehető módon, sok esetben még a geometriát is bedobta érvei igazolására. A 15.tétel esetében, Istenen kívüli létezők létének cáfolására, még ABC pontokkal jelölt háromszöggel is találkozunk. A korban, a 17.század zavaros világában az effléle racionalizmus pontosan jónak is számított. A vallásháborúk, a gyarmatosítás véres zűrzavarához képest a tudomány állandóságát, biztonságát kínálta az embereknek. Ezt akkor pozitívan fogadta a közönség. A 21.századi Olvasónak már kissé ellenszenves is  lehet a folytonos, pepecselő sertepertélésnek ható  aprólékos magyarázás.

Azt gondolom, kezdő filozófushallgatóknak mindenképpen érdemes elolvasnia ezt a könyvet. Jól átgondolt, rendszerezett, nem olyan nehéz olvasmány, mint sok bikkfanyelven írt filozófiai mű. Ajánljuk mindenkinek, s ne csak elolvassuk a könyvet, hanem értsük, és éljük is meg!

Gondolat Kiadó, Budapest, 1979.Fordította Szemere Samu.