Barry Rubin és Wolfgang G. Schwanitz: Nácik, iszlamisták és a modern Közel-kelet megteremtése

Modern történelmi ismereteinkben fehér folt a Közel-kelet és Németország kapcsolatának bonyolult históriája. Barry Rubin és Wolfgang Schanitz: Nácik, iszlamisták és a modern Közel-kelet megteremtése c. könyve mindenképpen hiánypótlónak számít a magyar könyvpiacon. Aki valami lenyűgözően újat, szenzációsan új paradigmát vár ettől a könyvtől- hát megkapja.
Szó esik a nagy német földrajztudós és hírszerző, Max von Oppenheim tevékenységéről. Az ő munkássága alapján döntött úgy II. Vilmos császár, hogy a közelgő Nagy Háborúban kijátsszák az iszlamista ütőkártyát a nagy ellenfél, Nagy Britannia ellenében, aki ekkorra a világ legnagyobb gyarmatbirodalmát építette ki, melynek része volt az iszlám világ tekintélyes hányada is. Az első világháború végül nem igazolta a német várakozásokat: a közel-keleti haderő igen kevés harci értéket mutatott.

Képtalálat a következőre: „barry rubin és schwanitz, könyv”



Ekkor bukkant fel viszont a könyv tulajdonképpeni kulcsszereplője, al-Hadzs Amin al-Husszeini főmufti, aki rendíthetetlen németbarátságával irányt szab az arab országok következő évtizedbeli külpolitikájának. A helyzet tragikumához hozzájárul, hogy az az Adolf Hitler, aki kezdetben még alsóbbrendűnek vélte az arabokat, és semmiképpen nem kötött volna szövetséget velük, a későbbiekben módosított nézetein: "kimutatta", már amennyire ez tőle telik, hogy a négernél világosabb, de az europidnál sötétebb bőrű népek voltaképpen ősi árják leszármazottai, akik elkorcsosultak. Hitler ilyen árja leszármazottaknak tartotta az arabokat, az indiaiakat. Úgy gondolta, mivel van bennük árja vér, felhasználhatók a zsidók elleni harcra. Hitler nézeteinek megváltozása alapvető módosulásokat eredményezett a közel-keleti térség történelmében. A második világháború idején, al Husszeini kíméletlen fellépése következtében, az arab országok és népek mérsékelt irányzatai háttérbe szorultak, maradt az elkötelezett, egyoldalú nácibarátság, mely még a németekénél is nagyobb zsidóellenességgel párosult. Husszeini még arra is képes volt, hogy koncentrációs táborokat látogasson meg. Az elbukott világháború után a főmufti továbbra is ragaszkodott múltjához, de egyre inkább kiszorították őt a józanabb, mérsékeltebb erők- igaz, ennek ellenére az arabok sok körözött háborús bűnöst befogadtak. Náci tudósok dolgoztak Egyiptomban- egészen addig, míg botrány nem lett az ügyből, é az NSZK hazahívta a tékozló fiúkat...
Barry Rubin és Wolfgang G. Schwanitz eredeti levéltári forrásokra támaszkodó, elképesztően érdekes történelmi könyvet írt, mely nélkülözhetetlen minden 20. századdal foglalkozó történész és a korszak iránt érdeklődők számára. Ám véleményem szerint a szerzőpáros mehetett volna messzebb is: pl. hogyan hatottak a szunnita-siíta ellentétek az európai nagyhatalmakhoz való viszonyra, ugyanez a kérdés India vonatkozásában is felmerül. Hogyan használták fel a szovjetek iszlám kapcsolataikat a második világháború után- miközben a háború alatt iszlám közösségek teljességét deportálták? Azon is érdemes volna kutakodni, hogy a brit titkosszolgálat milyen válaszlépéseket eszközölt a német titkosszolgálat manővereire.
Ezek azok a kérdések, melyek megválaszolása egy következő könyvre vár.


Fordította Morvay Péter. PATMOS RECORDS, Budapest, 2014.

A kiadó honlapja:patmosrecords.hu

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Cormac McCarthy:Az utas/Stella Maris

Krasznahorkai László:Megy a világ

Guy de la Bédoyére:Praetorianusok.A római császári testőrség felemelkedése és bukása