Grecsó Krisztián:Vera

Divatos dolog ma az irodalomtudományban és úgy általában: az esztétikában, olvasatokról, értelmezésekről beszélni. Grecsó Krisztián:Vera című kitűnő könyvének- véleményem szerint- kétfajta olvasata lehetséges. Mindkét olvasat teljes mértékben lefedi a mű jelentéseit, éppen ettől válik izgalmassá, egyedivé ez az irodalmi élmény. Ha tehát ajánljuk ezt a regényt, úgy ajánljuk, hogy hozzátesszük:kétszer kell elolvasni a Verát. Egyszer az egyik, másszor a másik olvasat szerint. 

Az első olvasatot/értelmezést úgy is nevezhetnénk: lélektani realista. Eszerint az olvasat szerint a történet tényleg az 1980-as években játszódik, Vera, Sári, Langaléta, Jozef és többiek tényleg szegedi általános iskolások, méghozzá az alsó-felső tagozat határán. Vera, Sári és Jozef szerelmi háromszöge tényleg diákszerelem, amelyben szerintem mindannyiunknak volt része, a tanítónéni tényleg szereti hivatását, anya és apa pedig valóban nem más, mint két, gyermeke váratlan viselkedésétől- finoman szólva is- zavarbajött szülő. Ha így olvassuk a könyvet, érdemes kiemelni, milyen jól megragadja Grecsó Krisztián a kamaszodó gyerekek lelkivilágának legapróbb rezdüléseit is, milyen jól eltalálja, adott szituációban mit éreznek ezek a gyerekek, mit gondolnak pl. a felnőttek szövevényes világáról, no meg a másik gyerekről. A gyerektársadalom sajátos kis mikrovilág, mely folyton elmúlik és újrakeletkezik, merthogy mindig lesznek gyermekek. Jozef, a Lengyelországból érkezett, igencsak problémás gyerkőc pedig a lázadás, az ellenkultúra szimbóluma, aki már ötödikes korában visszabeszél a szakácsnőnek, összegyűjt egy rakás igazgatói intőt, rockerekhez való bőrdzsekiben jár, és a lányok ezt persze igencsak vagánynak találják.Ugyanakkor van valami tragikus a fiú lázadásában, amely mögött- talán nem árulunk el titkot- trauma rejlik.  

A másik értelmezést/olvasatot úgy is nevezhetnénk: metaforikus. Ha így olvassuk a könyvet, akkor Vera, Sári, Langaléta, Jozef és többiek a hanyatló Kádár-korszak felnőttjei, gyermekként ábrázolva. Tehát: a felnőttvilágot a gyermekvilág színében mutatja be nekünk a Szerző. Vera, Sári,Langaléta, a magát idegenül érző Jozef nem mások, mint a felnőttek egyetemes archetípusai. Olykor gonoszok, olykor féltékenyek, néha szerelmesek, irigyek, sokszor bizonytalanok, néha kíváncsiak, néha zárkózottak, éppen olyanok, mint mi, felnőttek. Grecsó Krisztián a Vera című regényben olyan tükröt tart a felnőtt társadalom elé, amelybe, ha belenézünk, csupa gyermeket látunk. Mert a felnőttség és a gyermekség állapota között akkora eltérés nincs, mint amekkorának szeretnénk ezt a különbséget látni.A küszöböt általában anélkül lépjük át, hogy észrevennénk. Egyéniségünk, jellemünk alapjai már korán kialakulnak, ezt visszük-cipeljük tovább egy életen keresztül. Lelki betegségeink gyökerei is a gyermekkorban keresendők- lásd pl. Sári naplója, ahol is Jozefet mint férjet ábrázolja. 

Akármelyik olvasatot/értelmezést is választjuk- még izgalmasabb: egyszerre mindkettőt- Grecsó Krisztián könyvét remekműnek érezzük. Viszi egyik mondat a másikat, kérdések maradnak nyitva és válaszolódnak meg, kicsit nosztalgiázunk, kicsit előre tekintünk (vajon a mi gyerekeinkkel is megtörténik ez?), megpróbáljuk belehelyezni a furcsa történetet a mi életünkbe. Azon is eltöprengünk, hány és hány ilyen történet bujkálhat még iskolákban, játszótereken, lovastorna-iskolákban, arra várva, hogy jöjjön valaki és írja meg őket. Mindannyunk gyönyörűségére és lelkünk-szívünk okulására. A Vera, véleményem szerint, Grecsó Krisztián eddigi legjobb alkotása, a magyar irodalom fontos, meghatározó műve. 

Magvető, Budapest, 2019.