Herbert Frank:Az avantgarde támogatói

Mindannyian ismerjük Monet, Manet, Apolliniare, Picasso és a huszadik század többi modern festőjének, írójának nevét.De kik voltak az ő támogatóik? Kik patronálták őket, kik vásárolták meg könyveiket, kik olvasták műveiket? Herbert Frank őket mutatja be nekünk, az avantgarde művészet sokszor nagy kockázatot vállaló, olykor irdatlan összegeket költő támogatóit,valamint presztízsveszteséget gyakran vállaló pozitív kritikusait,szellemi útitársait.

Érdekes módön az első jeles támogató mindjárt egy híres író, Émile Zola,a naturalizmus atyja. A francia akadémikus festészet giccses zsánerképein szörnyülködő impresszionsták valami újat akartak a festészetben, valami mást, mint ami addig volt. Az örök magányos Cézanne-nal az élen önálló kiállítást rendeztek, amit a " kedves" nézőközönség hahotázva fogadott. Zola az első perctől támogatta az impresszionistákat,cikkeiben hosszú éveken át védelmezte őket.Ám ezeket a cikkeket kevesen olvasták.A polgárság szemében a festészet pusztán mesterség volt, megrendelésre készülő művészet. A fiatalok pedig már a tárgy megválasztásánál eltértek az akadémia által megszabott normáktól.Zola később,látva a sok imoresszionista-utánzatot,megismetve azokat a festőket,akik inkább csak a felszínét értették az új mozgalomnak,elfordult a modernektől.  Megismerkedünk Durand-Ruellel,a 19.század nagy párizsi műgyűjtőjével,aki papírkereskedés tulajdonosaként előszőr csak egy-egy képet vásárolt meg az új generációhoz tartozó művészektől,később már több tízezer frankot is fizetett egy képért. 1878-ban pedig önálló kiállítást rendezett kedvenceiből,amely -Herbert Frank szerint-inkább erkölcsi,mintsem anyagi sikert hozott. Megismerjük a könyvből a legtöbb európai művészetértő számára teljesen ismeretlen H.O.Havemeyer műgyűjtő és kereskedő nevét. Az ő érdeme az,hogy az USA-ban ismertté tette az európai fiatalok új mozgalmát és képeiket. Az ő révén ismerte meg Amerika a modern európai kulturális-művészeti irányzatokat.
Frank szerint- és ezzel más esztéták is egyetértenek- az impresszionizmus ágyazott meg a 20.század eleji avantgarde irányzatoknak mint az expresszionizmus ( ez különösen Németországben volt népszerű), a haladásba vetett hitét már-már az abszurditásig fokozó futurizmus, a kubizmus ( Picassonak is volt kubista korszaka), a szürrealizmus ( Salvador Dalit szokták az irányzat legnagyobb alakjaként említeni), a mesterséges formákat és szavakat alkotó dadaizmus.Ezen irányzatok nagy alktói maguk is mecénáss váltak, sokszor meglehetősen extrém módon.

Persze,a mai Olvasóban felmerülhet a kérdés: biztos, hogy ez, a Herbert Frank- féle  a helyes interpretáció? Biztos, hogy az akadémikus művészetek elhaltak, nem hoztak létre egyetlen jó alkotást sem? Biztos, hogy ezek a fiatal művészek forradalmat hajtottak végre?Nem inkább csak visszatértek valamihez? Nagyon fontos elolvasnunk a 123.oldalon kezdődő szövegrészt. Kiderül,hogy a geometrikus művészet már az ókori Hellász földjén nagy népszerűségnek örvendett. Platón,a nagy filozófus,a tiszta geometrikus ábrázolást tartotta legtöbbre.Apollinaire az új művészetben a vallásos elemeket találta legfontosabbnak. Frank szerint az ember azért akar absztrakt lenni, mert természeti lény, aki olykor-olykor el akar szakadni a természettől, és egy természetfölötti világba szeretne menekülni. Frank nem ért egyet a francia költőóriássá, és a forradalmiságot, mint jelzőt tartja az avantgarde-ra legjellemzőbbnek. Recenzens azt gondolja, egy kicsit mindkét félnek igaza van. Ha elolvassuk Kassák verseit, pontosan azt a fajta forradalmiségot látjuk rajta, amely- a sokszor formálkis vallásoskodás helyett- valóban elvezeti az Olvasót a természetfölötti világba. 

Herbert Frank:Az avantgarde támogatói című könyvének legfőbb érdeme, hogy ösztönöz a téma átgondolására. Ahogy olvastam e sorokat, eszembe villantak a nagy avabtgarde művészek mindenki által ismert alkotásai, és gondolkodtam, gondolkodtam. Hagyományról és újításról, a művész helyéről a táűrsadalomban, arról, hogy a maga korában minden művészeti irányzat avantgarde volt, csak akkor vált iskolai tananyaggá, mikor már hagyománnyá kövesedett- és ez nem valami rossz értelmű kifejezés, csak történeti tény. Ajánljuk ezt a könyvet elsősorban művészettörténészeknek, de a kultúrtörténet bármely ágával foglalkozóknak is. Nagyon érdekes, nem mindennel értek egyet, de gondolkodtató és hasznos. Engem megfogott. 

Fordította: Tarr László. Corvina Kiadó, é.n. de 1964 után, mert ebben az évben jelent meg a német kiadás.