Apor Péter et al.(szerk.):Kulturális ellenállás a Kádár-korszakban.Gyűjtemények története

 Azzal kezdeném, hogy ideírnám a teljes szerkesztőgárda neveit:Apor Péter,Bódi Lóránt, Horváth Sándor, Huhák Heléna,Scheibner Tamás. Az általuk szerkesztett Kulturális ellenállás a Kádár-korszakban című könyv arról szól, hogy a tárgyalt időszakban létező képzőművészeti gyűjtemények, tárlatok, egyéb művészeti csoportok, mennyiben fejtettek ki ellenállást az aktuális politikai kurzussal, azaz a magát " szocialistának" nevező Kádár-korszakkal szemben. De nem szorítkozik az 1957-1988. közötti időszak tárgyalására, a tanulmányok Szerzői kitekintenek a rendszerváltás utáni időszakra is. Az alábbiakban néhány tanulmányból villantunk fel gondolatokat, hogy ezzel teremtsünk kedvet az Olvasáshoz. 

Apor Péter és Horváth Sándor:Kulturális ellenzékiség a Kádár-korszakban és archiválásának értelmezési lehetőségei című tanulmánya egy nagyon fontos mentalitásbeli tényezőre kérdez rá: vajon a Kádár-korszak értelmisége rendelkezett-e valamelyes szabadsággal, volt-e bizonyos szituációkban döntési lehetősége, vagy pedig egyszerű propagandagépezetként funkcionált? Itt engedtessék meg, hogy recenzens kifejtse saját véleményét:volt valamelyes mozgási lehetősége, bár egy írónak, festőművésznek, szobrásznak, soha nem felejtették el, ha valamit nem a párthatározatnak megfelelően csinált. Recenzens személyes ismeretségében is akadtak olyan értelmiségiek, főként tanárok, akik rendszeresen nem a hivatalosan jóváhagyott anyagot tanították az iskolában, mégsem lett a vesztük politikai meghurcolás- legfeljebb nem kerültek magasabb pozícióba, nem lettek igazgatók, helyettesek. Tehát volt választása az értelmiségnek. 
Másik nagyon fontos kérdést is feltesz ( nyugodtan írhatjuk: szembesít) a tanulmány. Miért volt szüksége a kádári kultúrpolitikának olyan  művészekre, akik messze nem a kádári-aczéli irányvonalat követték? És egyáltalán:miért volt olyan fontos a kulturális szféra az 1957 után terjedő időszakban is? Recenzens hozzáteszi:mind a Horthy-mind a Rákosi-korszak nagy jelentőséget tulajdonított a kultúrának, oktatásnak, 1945 előtt legfeljebb a befolyásolás módja volt kissé lazább, mint később. 

Hornyik Sándor egy nagyon érdekes és aktuális, minden művészt érintő kérdést feszeget:a politikai tartalmat is hordozó- mert a hivatalos szocialista realizmustól eltérő- művészet hogyan néz ki a piaci viszonyok szempontjából? Volt-e közönsége az " ellenzéki" művészetnek, s ezt a művészetet miért uralta el a sokak által érthetetlennek tartott neoavantgárd stílus? Nyugat-Európában mindenesetre volt, szó esik a tanulmányban a Former West kutatási projektről, vagy a Bojana Pejic által rendezett Gender Check nevű rendezvényről. Sok esetben a nemzetközi műértő világ csak utólag fedezett fel magyar alkotókat, mint pl. az Isztambuli Biennálékon ( 2009-ben ill. 2011-ben) Szentjóby Tamás és Maurer Dóra munkásságát. A világ tehát sokszor utólag vette észre a kulturális ellenállás jegyében fogant műalkotások művészi értékét. Ezzel a művészi értékkel itthon is tisztában voltak, csakhogy a legfőbb megrendelő a szocialista-realista kánont valló állam volt. Hornyik megemlít olyan művészeket, művészettörténészeket is, akik ennek a kánonnak a fenntartásában voltak érdekeltek (Bernáth Aurél, Szőnyi István, Pátzay Pál, Egry József). Számomra ez a tanulmány főként arról szól, hogy a diktatúrák( vegyük akár a hitleri Németországot, akár a sztálini-hruscsovi Szovjetuniót) nem tudtak mit kezdeni azokkal az avantgárd művészekkel, akik túlléptek a megkívánt realizmus ( ami egyébként szintén absztrakció, még a fotó is az), kereteit túlfeszítették, ezért aztán egyfelől potenciális ellenségnek kiáltották ki őket,másfelől- a szakma értő beavatkozásának következményeként- bizonyos iskolákat ( pl. Európai Iskola) mégiscsak beengedtek, a " birodalmon" belülre. 

Ajánljuk ezt a könyvet mindazoknak, akik érdeklődnek a huszadik századi magyar és közép-európai művelődéstörténet, művészettörténet, társadalomtörténet iránt, s nem irtóznak attól, hogy tanulmányozzák ezen területek politikatörténeti összefüggéseit. Kitűnő tanulmányok ( általános témákról szóló illetve esettanulmányok, utóbbiakból kiemelném a Pécs kulturális életével kapcsolatos írást) jelzik, hogyan viszonyult a hatalom ebben az időben a kultúrához, az azzal foglalkozó emberekhez.Nem úgy, ahogy kellett volna...


MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont,Történettudományi Intézet,Budapest, 2018.