Bartók Imre:Lovak a folyóban

 Egy könyvnek mindig megvan a maga utóélete.Bartók Imre Jerikó című könyvét a kritika nem vette komolyan, ez pedig némelyest megváltoztatta a Szerző életét. Ennek az életmódbeli, alkotásmódszertani, az íráshoz való visonyban megnyilvánuló változásnak a krónikája lett a Lovak a folyóban című regény. Egy könyvnek tehát utóélete lett egy másik könyv. 
Aki azt gondolná, hogy itt egy sértődött író csapkod össze-vissza, szidja a kritikusokat, az Olvasókat, az irodalmi életet, meg az egész világot tokkal-vonóval, az téved- na jó, egyetlen név meg van említve. Egy nagyon szépen felépített, szomorú hangulatú, erősen urbanisztikus térszemléletű ( ilyen is van, kedves Imre..)  énregénnyel, 21.századi fejlődésregénnyel van dolgunk, mely- és ez most kicsit furcsa lesz- felüdülést jelent az Olvasónak. Ugyanis valódi. Nemcsak a szó esztétikai értelmében.
Valódi a kevés pénz, meg a büszkeség, hogy ugyanis nem fogadunk el pénzt a szülőktől, van nekik épp elég bajuk. Valódi a doktor a hülye vicceivel- legalább azonnal közölte, hogy viccel. Valódi a társasjáték, mely legalább egy időre összehozza a különböző generációkat. És valódi a szakítás, a gyermektől való búcsúzás, a kéthetenkéti találkozás, a mosolyok, gesztusok. Bartok Imre könyve ezerszázalékig hiteles könyv. És nagyon mély, el lehet benne merülni. 
Furcsa könyvajánló ez, jobb lenne inkább a cselekményt összefoglalni egy spoilerben, de ha az emberre valami nagy hatást tesz, nem áltatja magát azzal, hogy könnyű lesz elmondani a miérteket és hogyanokat. Mai világban egy könyv általában nem okoz nagy változásokat: ugyanúgy mennek a dolgok, mint addig, megjelenhet akár egy Nobel-díjas szerző legújabb bestsellere is. De azért olykor-olykor akadnak kivételek. Az én eletemben ilyen könyv a Lovak a folyóban. 

Nem azért, mert valahol az oldalak sorai között magamra ismertem. Nem azért, mert én is átéltem a szakítás fájdalmát. Inkább azért, mert olyan jól elhieti velem, hogy még ha nem is éltem át ezeket a dolgokat, azért átélhettem volna, és akkor nagyon rosszul éreztem volna magam. Bartók Imre szuggesztív. De csak annyira, amennyire muszáj. 

Van ennek a regénynek valamiféle konzisztens cselekménye? Van, de nem érdekes. Nem meghatározó. A kalandregényekhez hasonlít-talán nem véletlenül: ott a küzdelem, a hősiesség a lényeg, és itt is az. Lám, a gyermekkori évek nem múlnak el nyomtalanul. Ebben a lélektani regényben ( megint egy új jelzős szerkezet) szurkolunk a főhősnek, az írónak, aki elköveti a legnagyobb áldozatot: művének főhősévé önmagát teszi. Nem könnyű játszma ez így, folyton gondolkodni kell, hogy mi, meg hogy, meg mi az, ami bennmaradjon, mit kellene kihúzni, hogy ne sértsek meg másokat, ilyesmi. A küzdelmet a Szerző és a Kiadó győzedelmesen megvívta. Ajánlom ezt a könyvet minden irodalomkedvelő embernek. 

Jelenkor,2021