Fehér Katalin:Sajtó és nevelés Magyarországon 1777-1849

 Már az 1990-es években felmerült egy kérdés a sajtó munkatársai között: van-e a sajtónak, médiának, oktató- nevelő, azaz pedagógiai funkciója. Megoszlott a vélemény a munkatársak között, aztán a szakma megadta rá a választ:a sajtónak mintakép értéke van, amely azonban független mindenféle okító-nevelő szándéktól ( ha megnézünk ma, a 21.században egy-egy szórakoztató műsort, még ezt a mintaadásra való képességet is el-elvitatjuk).
A 18-19. században még más volt a helyzet. Akkoriban az írott szónak, az újságnak, a folyóiratoknak igen erős társadalomformáló funkciót tulajdonítottak- joggal. Ebben nem volt különbség Széchenyi, Kossuth vagy éppen a konzervativizmus vezéralakjainak számító Desewffyek között. A vita módszereken, a tartalmon, és a cenzúra jogosságát igazoló vagy tagadó álláspontokon ment.
Fehér Katalin ezt- az egyes értelmiségiek, közéjük sorolva magamat is, által nosztalgikusan megszépített kort- mutatja be, azáltal, hogy megvizsgálja: hogyan foglalt állást a 18.századi végi, majd a reformkori magyarországi sajtó a pedagógia, az oktatás, a nevelés, és az oktatási rendszer kérdésében.
Nagyon messziről, a 18.századból, a Mária Terézia uralkodása alatt Ürményi József által elkészített  s 1777-ben törvényerőre emelkedett Ratio Educationistól indulunk.A Ratio tartalmaz olyan kitételt, miszerint az egyetemeken, akadémiákon, tudós társaságokban szükség van újságokra, folyóiratokra. Ez a ma már eléggé triviális állítás a 18.században korántsem volt magától értetődő: egyrészt ezek a tudományos- és sajtótermékek igencsak drágák voltak. Másrészt volt egy olyan irányzat, még a felsőoktatásban is, amely a sajtót- még a tudományos folyóiratokat is- afféle ötlethalmaznak, megbízhatatlan információk tárának tekintette, s csak a kipróbált igazságokban, a minél vastagabb könyvekben bízott. A Ratio Educationisnak ez az újítása mind sajtó- mind értelmiségtörténeti szempontból is jelentős.
Életrehívott ugyanis egy új " tantárgyat" ,amely hamarosan meghonosodott, előbb a felsőoktatásban, utána a középfokú tanintézetekben: ez pedig az újságolvasó óra volt. ( Szerintem sok 21.századi diák örülne egy ilyen tantárgynak). Szerintem nem volna ostoba dolog a mai iskolákban is bevezetni. Persze, ugyanúgy lenne számonkérés az olvasottakból, mint minden más tantárgy esetében. Nemcsak a diákok olvasási készségét, tájékozottságát fejlesztené, hanem ezentúl jobban hozzákapcsolná a korabeli életet az iskolához.
Fehér Katalin dícséretreméltó szorgalommal elemzi olyan nagy gondolkodók pedagógia munkásságát, mint Locke, Felbiger,Rochow,Pestalozzi. Nagyon érdekesnek találtam a Bell- Lancaster- módszerről írott fejezetet. Hogy ez pontosan micsoda, azt ebben a könyvajánlóban nem részletezném, de nagyon érdekes. Aztán szó esik a könyvben a magyar nyelv iskolai terjesztéséről- ne feledjük, Magyarországon sokféle nemzetiség élt, és csak az 1844. évi II.törvénycikk tette hivatalos nyelvvé a magyart. A reformkorban nem volt egyértelmű, mely nyelven kell tanítani. Sok tanár ragaszkodott a latinhoz, mások a német nyelvet preferálták, de voltak- különösen a protestánsok körében- akik már gyakorlatban is alkalmazták a magyar nyelvű oktatást, tankönyveket írtak. Részletesen taglalja a Szerző, hogyan vélekedett a reformkori sajtó a népoktatás kiszélesítéséről- egyáltalán nem volt magától értetődő, hogy hány éves korban hogyan és mire kell tanítani a gyereket. Mint ahogy nagy viták folytak a nők művelődéséről, a tankönyvek és az akkor még létező állami cenzúra viszonyáról, vagy éppen az ipari szakoktatás szükségességéről ( utóbbi kapcsán azon ment a vita, nem jobb lenne-e, ha a különböző szakmákat mesterek mellett, inasként tanulná meg az érdeklődő vagy éppen a gimnáziumokból kihullott- fiatal.

Fehér Katalin Sajtó és nevelés Magyarországon 1777-1849 című könyve bemutatja nekünk, hogyan alapozták mindazt, amit ma oktatási rendszernek nevezünk. Hogy az, ami nekünk magától értetődő- pl. hogy minden állampolgárnak meg kell tanulnia írni-olvasni- mennyire nem volt egyértelmű a 18-19.században. Ajánljuk ezt a sok meglepetést tartogató könyvet a történelem, a sajtótörténet és a neveléstörténet iránt érdeklődőknek.

Eötvös József Lapkiadó Bt., 2005