Krusovszky Dénes:Akik már nem leszünk sosem

 Annak idején eléggé vegyes volt Krusovszky Dénes:Akik már nem leszünk sosem című regényének kritikai fogadtatása (2018-ban látott napvilágot az első kiadás). A közönség mindenesetre szerette a könyvet, s az a helyzet, hogy nekem is tetszik. A szerkesztését egyenesen lenyűgözőnek találom, de erről majd később. Ebben a meglehetősen szűkre határolt könyvajánlóban most nem spoilert szeretnék közölni, hanem különböző kulcsfogalmak, kulcsszavak köré csoportosítva kifejteni, hogy szerintem miért is jó Krusovszky Dénes könyve. 

Felnőttség.
Amikor az ember belép húszas éveinek második felébe, akkor valami megváltozik. Jelentősége lesz a dolgoknak, minden szónak, gesztusnak, súlya lesz. A korábban nagynak látott dolgok összemennek ( lásd Hajdúvágás), kissé elszürkülnek ( lásd a könyvben Debrecen példáját). Az a fajta fiatalos nyegleség, felelőtlenség, életvidámság eltűnik, mert mindenről kialakul valamilyen véleménye az embernek, s akinek véleménye van, az veszélyes, sokszor a tűzzel játszik ( lásd a regényben: amkor Bálint megjegyzi Rolandék esküvőjéről, hogy " elég prosztó", mire a helyi menedzserféle ember összehúzza a szemöldökét...). A dolgok egyszerre csak súlyt kapnak, s a semélyiség ezzel a súllyal már nem minden esetben képes megbírkózni. A régi haverokat már nem is annyira haverok, inkább csak a barátság formai jeleit próbálják ápolni, részben illendőségből, részben érdekből. 

Elszürkülés.
Erről már az előlző bekezdésben ejtettem szót: együtt jár a szellemi éréssel. A dolgok színei elhalványodnak, minden olyan unalmas lesz, olyan nemkívánatos. Debrecen, a valaha nagynak és kiismerhetetlennek látszó város valamiféle örök szürkeségbe borul, mintha éjjel-nappal valami köd telepedne a városra ( Krusovszkynál a " debreceniség"-nek nincs politikai hátszele, lehetne szó itt az ország és a világ bármely városáról).
A korábbi családi kapcsolatok is értéküket veszítik. Hiába próbálja Bálint anyja kimutatni szeretetét, s hiába próbál a fiú viszontszeretni, az Olvasó minden egyes szóból érzi, hogy itt már klasszikus értelemben vett anya-fiú idill soha nem jön létre. Minden emberi kapcsolat elszürkül, mivel mindenki tudja, hogy minden ember kapcsolat csak opció, bármikor bárki véget vethet neki. Bálint és Magda viszonya messze nem emlékeztet arra a " tipikus fiatalkori szerelemre", melyek a regényekben olyannyira félrevezetik az Olvasót. Csak kapcsolat van, ami bárhol és bármikor véget érhet. 

Emlékezés.
A tüdőgondozóban játszódó fejezet voltaképpen a történelmi emlékezetről szól. 1986-ban járunk, a csernobili katasztrófa idején, a hatóságok nem jól komunikának, igyekeznek mindent szőnyeg alá söpörni, álhírek terjengenek. Van, aki hatványozottan idegesen reagál az ilyesmire, van, aki viszont csak valami politikai összeesküvést lát az egészben, s vannak olyan emberek is, akiket az egész dolog egyáltalán nem érdekel. Az emlékezés másik dimenziója a vastüdőben, voltaképpen magatetehetetlenül fekvő Aszalósé, aki magnóra szeretén mondani évtizedeken át kibeszéletlen emlékeit. Az 1956-os forradalom és sztabadságharcban, még kisgyerekként, részese volt egy túlkapásnak, egy pogromnak, egy önbíráskodásnak. Ez nyomja a lelkiismeretét, ezt akarja kibeszélni. Az orvosok ( akik itt a hatalmat szimbolizálják), nagyon nem akarják, hogy a felvétel elkészüljön...A hatalom nem engedi meg az embereknek, hogy történelmükre, egyéni és nemzeti múltjukra tisztán és becsületesen visszaemlékezzenek. Inkább átszállítják Aszalóst Budapestre, másik hasonló intézménybe. 

Kiknek ajánljuk ezt a könyvet? Azoknak, akik szeretik az irodalmat és a történelmet. Azt azért tudom javasolni, hogy aki még életében nem olvasott kortárs szépirodalmat, az ne ezzel a könyvvel kezdje. Ha valamiféle szintet kellene beállítani, akkor azt mondanám: inkább a már gyakorlottabb, haladóbb Olvasók számára szolgálhat Krusovszky Dénes könyve kellemes meglepetéssel. Felejthetetlen. 

Magvető, 2018.