Krasznahorkai László:Megy a világ

 A neves magyar író, Krasznahorkai László, Megy a világ című könyvében legjobb esszéit gyűjtötte össze. A magyar esszéírás legnemesebb hagyományait követi a Szerző, ugyanakkor, ami az irodalmi formát illeti, nem hagyja őt érintetlenül az utóbbi évek sok-sok történelmi és irodalom-értelmezési változása. A mondatok lazább szerkesztésűek, általában egy esszé egy nagy, hosszú, bővített mondat. Újfajta, sok Olvasónak szokatlan próza ez, nemes tartalommal megtöltve. Mert miről is szólnak ezek az esszék? Korunk nagy emberi- és világproblémáiról. Elidegenedésről, a változások szinte követhetetlen gyorsulásáról, a hagyományos kommunikációs formák és csatornák visszaszorulásáról. Krasznahorkai könyve igazi látlelet a mi kis, éppen forrásban lévő 21.sázadunkról. Ebben a rövid könyvajánlóban nem áll módomban részletes elemzést adni minden, a könyvben szereplő alkotásról, s nem szeretnék valami általános összképet sem felvázolni- mert az ilyesmi, akár akarja a recenzens, akár nem, befolyásolja az Olvasót, prekoncepciókat alakít ki benne. Inkább azt a meglehetősen egyszerű módszerrt választom, hogy kiragadok a könyvből néhány ésszét, s ezekről, a  néhány személyes kedvencemről írok néhány mondatot. Remélem, ezzel sikerül felcsigázni az érdeklődést a Megy a világ című könyv iránt. 

Bolyongás állva
Az én szerény értelmezésemben a böröndökkel az út szélén álló, tehetetlen és mégis mozgó, jobb -és baloldalról érkező erők hatásai között vergődő egyén , az maga Magyarország, illetve ha tágabb perspektívából nézem: a 21.század Európája. Bizony, polarizálódott a világ, mindenféle ideológiák hívogatnak mindenhonnan, csábítanak valósággal, s az ember olykor tényleg úgy érzi, hogy jobb lenne középen maradni, a szellemi hazában, mert ott, ha sazomorú is, legalább otthonos. 
Azért nem minden pillanatban igaz ez. Van, hogy ez a középső tartomány, ahol éppen veszteglünk, nagyon is eleven, dinamikus. Csak éppen az a baj, hogy soha nem tudhatjuk, ez az átmeneti lelkesedés, lelki  dinamizmus, mikor marad abba, s a lelkesedés tárgyai mikor vesztik el karizmatikus varázserejüket. Bizonytalan ez az egy helyben topogás. Valamerre azért el kellene indulni. Valószínűleg az lesz a legjobb, ha se jobbra, se balra, hanem keresünk valami harmadik irányt. 

A sebességről
Ugyanúgy kezdődik a mondat, mint az előző esszé esetében: az én szerény értelmezésemben a Földet lefutni akaró úriember ( feltételezem, hogy fiatalemberről van szó), az egy örök európai és örök magyar embertípus:az ideológus forradalmár. Akit nem érdekel a történelem, aki figyelmen kívül hagyja a természeti tényezőket, nem számít neki semmi, csak egy cél, egy akarat: gyorsabban futni, mint ahogy a Föld forog. Persze, nem sikerülhet, hiszen ember nem képes erre- és itt jön a 21.század nagy változása, a kommunikáció. Merthogy- mivel médiatermékek tömkelege áll rendelkezésre- a kudarcot elegánsan meg is lehet magyarázni. Elmondhatja a vesztes ügyért küzdő forradalmár, hogy igazából ő győzött. Hozzáteheti, hogy az ő győzelme mindenki érdekeit szolgálja. És ettől lesz majd felemelkedés. Szóval, nem is annyira veszett ügy ez Föld- lefutkosás.

Felejteni akar
Van egy igen éles cezúra az emberiség 20. és 21.századi története között. A 21.században a történelmünk lett áruvá. Míg a megelőző századokban nagy és komoly ügyekért harcoltak az emberek, a politikusok még nyaralni is öltönyben mentek, s kultúra munkásai hosszú és nem mindig érdekes fekete-fehér tévéműsorokban fejthették ki álláspontjukat a világ ezen vagy azon dolgáról, addig a felgyorsult élettempójú 2000-es években minden annyira gyorsan jön egymásra, hogy gyakorlatilag lehetetlen egy-egy témára tartósan fókuszálni. Csak ideig-óráig érdekes valami, mert akkor jön a másik valami, ami szintén lehet érdekes. Csakhogy az ember élményanyaga nem szemét, nem kidobható. Csak gyűlik és gyűlik. És egy idő után sok lesz. 

Ajánlom Krasznahorkai László: Megy a világ című könyvét a kortárs irodalom minden barátjának. Jó olvasmány, gondolkodtat és továbblépésre késztet. 

Magvető, 2013.