Roland Barthes: A szöveg öröme

 Roland Barthes, neves francia irodalom- és társadalomtudós A szöveg öröme című kötetében az 1970-es-1980-as években megjelent, azóta a tudományág klasszikusává nemesülő tanulmányait gyújtötte össze. Barthes az irodalom olyan alapköveivel foglalkozik, mint a mondat, a szó, a beszéd, az olvasás, és még sok más. E rövid könyvajánlóban fel-felcsillantunk valamit a Barthes-i ragyogásból, hogy elmélyülésre, és életünk princípiumait kitevő dolgokon való gondolkodára csábítsuk. 

Barthes szerint az irodalmi nyelv és a beszéd abban különbözik egymástól, hogy az előbbi formába öntött, a beszéd pedig szabad. Az irodalom a 18.századig rendkívül normatív volt, igen merev szabályok között mozgott, a 19századtól kezdve ( Barthes Flaubertől számítja a francia irodalom eme nyelvi fordulatát, hozzátennénk, hogy természetesen minden európai irodalomban megvannak azok a Szerzők, akik átbillentették a mérleg nyelvét.A magyar irodalomban például Mikszáth vagy Gárdonyi töltötte be ezt a szerepet.).Miután az Irodalom kikerül a szoros társadalmi ellenéőrzés alól (vagy, ahogy Barthes fogalmaz,a Történelem már nem kényszerítette az irodalmat  bizonyos szabályok betartására, az irodalmi nyelv széttagolódott. Barthes szerint minden stílus, amely valaha csak a művészetben jelent volt, valami vertikális, szabályozott. Ez ellentétben áll a nyelv horizontális világával. Barthes megkülönböztet politikai írásmódot, a regény írásmódját, költői írásmódot, valamint a polgári írásmódon túlmutató írásmódokat. A politikai írásmód ( nekünk, kelet-közép-európaiaknak, akik voltunk olyan szerencsések a kommunista diktatúra szocreál írásmódját sokáig élvezni, különösen érdekes ez a szövegrész),Barthes szerint, aki a marista írásmódot emeli ki, szerinte egy " különleges és funkcionális lexikából" származnak. Magyarul: valamilyen kód kell a megfejtésükhöz, ebből az is következik, hogy eltávolodik a beszélt nyelvtől, s nem tarti gényt arra, hogy a beszélt nyevbe beférkőzzön. Úgy is mondhatnánk: ezoterikus. Recenzensnek az jut eszébe, amikor a kommunista diktatúra idején nagyapja próbálta megfejteni a Népszabadság vezércikkkében található szavak és ifejezések értelmét. Hiába tette, hétköznapi ember számára ennek nem volt értelme. Barthes nagyon érdekesen határozza meg a regényt, mint a valóság illúzióját keltő,ugyanakkor az Egész ábrázolásának igényével fellépő polgári műfajt. Talán nem célszerű Agatha Christie Az Ackroyd- gyilkosságok, című meglehetősen provokatív regénnyel példálózni, hiszen ez a könyv még a bűnügyi regények között is eléggé szélsőséges, különleges.Az átlagos regény ( ezt igyekezett megteremteni a 20.századi kommunista esztétika) inkább valami furcsa, megmagyarázhatatlanul szűk értelmezésű realizmusra törekedett, amelyből teljesen hináyzik a fennkölt, a patetikus, etek az értékek- hangnemek legfeljebb akkor jelennek meg, amikor a munkás termelőmunkáját ábrázolják. Minden illúzióvesztés és stílusbéli szinkronitás ellenére ma is írnak az írók regényeket, nem is rosszakat. 

Külön szólnék a címadó tanulmányról, A szöveg öröméről. Mi okoz örömet egy szöveg írása 8 és olykor: olvasása) özben- teszi fel a kérdést az irodalomtudós. Szerinte a válasz: a vágy. És itt most nem valami filozifikus szellemi szubsztanciát értünk vágy alatt, hanem azt a vágyat, mely testi. Barthes nem fél kimondani, hogy az alkotás olykor erotikus folyamatokat is indukál.Ez első pillantásra provokatív, azonba konkrét eseteket is tudunk, amikor nagy írók esetében a testi vágy és a szellemi alkotás együtt járt, pl. Móricz Zsigmond. Zeneszerzők is számoltak be arról, hogy nemcsakhogy hallják fejükben a készülő zeneművet, hanem ez a különleges belső hallás valamiféle erotikus érzetet is kivált belőlük. 

E rövid könyvajánlóban csak bele-belekapni tudtam a Barthes-i gondolkodás ( nyugodtan írhatnék univerzumot is) sokféleségébe. Ajánlom A szöveg öröme című könyvet irodalmároknak, filozófusoknak, nyelvészeknek, művelődéstörténészeknek, és még sokaknak. Nem könnyű olvasmány, rá kell szánni az időt, de hatványozottan megéri. 

Osiris Kiadó, 2001. Fordították:Babarczy Eszter, Kovács Sándor, Mihancsik Zsófia, Romhányi Török Gábor