Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerda

 A Csodakedd, rémszerda című könyvben Tandori Dezső 2000-2010.között keletkezett tanulmányait, esszét, tárcáit olvashatjuk. Az írások elolvasása után az Olvasó rájöhet, hogy itt egy egészen más Tandorival találkozhat, mint a korábbi könyvekben. Ebben a könyvajánlóban ennek a különbözőségnek az okát keressük, fejetegetjük, s talán meg is találjuk. 
És nem fogunk neki örülni. Ez nem a felfedezés öröme lesz, haem a felfedezés szomorúsága. 

Az értekező írások az egzisztencializmus felől közelítenek a lét nagy problémái felé. Tandorinál az egzisztencializmus nem azt jelenti, mint pl. a hatvanas évekbeli franciáknál. Nem a győzelem, a minden akadályt legyőzés felé irányuló magatartás, pusztán a túlélsét szolgája. Minden írás naplószerű, minden írás magáról Tandoriról szól. Ha van " alanyi próza" akkor a Csodakedd, rémszerda írásai azok.
Tandori Dezső élete késői szakaszába lépett. Az idős korral többféle egészségügyi gondok jelentkeznek. Egy kis házban él, szeeretett madarai nélkül, mindösze egyet tartott meg a sokból- a madarakra azonban nosztalgiával gondol. Naponta egyszer eszik, néha lecsúszik egy-egy feles. 
A legnagyobb probléma az, hogy azok a dolgok, melyek korábban örömet okoztak neki, mostmár nem töltik be ezt a funkciót. Kevesebb szerkesztő keresi, kevesebb meghívást kap- sőt, szinte semmit. Tandori úgy érzi, kezd kiszorulni az irodalmi életből, ami rosszul esik neki- bár vigaszként még mindig ott van az írás, akár a fióknak is. Van olyan terve, hogy meg nem jelent kéziratait kiadatja, de ezeket is elveti. Az írás sem azt jelenti már, mint régen, nem wittgensteini alapú. Csak túlélés ez is. 
Nem túl vidám dolog ilyesmiről olvasni- csak felhívom a jövendő Olvasók figyelmét. Ez nem az a könyv melyen jót lehet nevetni. 
Legalábbis számomra. Aki sokat nevetett, régebben, Tandori- írások furcsa viccein. 
S a korábbi, egyéb szórakozások sem jelentenek már igazi élményt: sem a múzeumlátogatás, sem az utazások. Szinte sírva fakadtam, amikor sorolja az író, mely városok " nem lesznek már meg" az ő életében. Olyan szívbemarkoló...Az emlékekkel - melyek leli enyhülést adhatnának- pedig nagyon kell vigyázni, mint ahogy a barátságokkal is.

Ilyenkor értelemszerűen felmerül a recenzensben, hogy kezdje el sorolni azokat aműveket, melyek ebből a kötetből a legjobbnak tart, vagy ami neki a legjobban tetszik. Csak az a baj, hogy elég nehéz egy ennyire komor, sötét életmű-részletből bármelyikre is azt mondai, hogy tetszik. A Sors, undercover haver! című esszé ( ?), vagy a Század-szépírás a rendkívül sokrétű, és sokmindenben gazdag életmű legszebb létösszegző darabjai közé tartoznak. Csak valahogy olyan nehéz ezt a korábban oly lendületes írót ennyire mélyponton olvasni. 

Én azt kívánom minden írónak, művésznek, tudósnak, mérnöknek, mindenféle alkotó embernek: soha ne kerüljön ennyire közel a lét forrásához. Mert ott már nem számít semmi, sem evilági, sem túlvilági dolog. Csak maga a lét. A lét esetében pedig csak két alternatíva látszik: létezni, vagy nem létezni. Pedig van egy harmadik: tűrhető, az adott életkor szerint elfogadható életminőségben létezni, képesnek lenni az apró örömök élvezetére. Ez- véleményem szerint- Tandori Dezsőnek nem adatott meg. 
Viszont eljutott a lét forrásáig. Ezért sokan irogyelhették. 
Ajánljuk a Csodakedd, rémszerda című könyvet a magyar irodalom valamennyi barátjának. De csak nekik. 

Tiszatáj Könyvek, Szeged, 2010.