Ágh István válogatott versei

 Ágh István kölltészete olyan, mint a jó bor:minél tovább érik, annál jobb. Ezzel nem azt kívánom monfdani, hogy a fiatalkori versek éretlenek,de valahogy az egész életmű olyan lassan, biztosan született, mint egy óceánjáró. Hónapról hónapra jobb és jobb lett, egyszer aztán elérte azt, hogy költő kollégák, az olvasóközönség és az irodalomkritikusok a magyar költők egyik legjobbjaként tartsák számon. 
Nekem ebben a költészetben az az újfajta elégikusság tetszik legjobban, mely szokatlan metaforákban, a legtöbb Olvasó számára addig idegen tematikában ölt testet. Ágh István jó olvasni. Nem lép fel váteszi igénnyel ( legalábbis nem olyan értelemben, mint Nagy László vagy Juhász Ferenc), mégis olyan ő, mint egy krónikás, aki a napihírek mögött meglátja a lényeget. Azt a lényeget, amely mindig szomorú kissé. Ettől lesz nagyszerű. 
A Nyári vásár című vers a huszadik század közepének egyik nagy történelmi-társadalmi traumáját, az elüzletesedést, a fogyasztói társadalom terjedését örökíti meg. " Eladó minden", "gyökérből rozsda szivárog a szárba", " futball-vízió"- olvashatjuk már az első versszakban. A hagyományos, a köztudatban a faluhoz kötött értékek már tovatűntek, feloldódott minden lokális jellegzetesség valami egyetemes masszában, az egyedit felváltotta a konfekció, az ember, mint fizikai-pszichológiai entitás is alaposan megváltozott: a kemény értékteremtő munkánál ma már sokkal izgalmasabb az olcsó szórakozás, minden üzletté vált, a dolgok értékét már önmagukban keressük, hanem a pénzben kifejezett értékükben. A tradicionális életforma felbomlott. Nagyon realista ábrázolás ez, de minden betűjében igaz. Görbe tükör a 20 ( illetve azóta: 21. századi) ember elé tartva. Hasonló tematikájú az Emlék, álom című vers is:A klasszikus értelemben vett falu, a sárcsipkés patanyommal, a malomba igyekvő szekérrel, a valamiért mindig bőgő vén tehénnel, a sárga tök- ezek már mind csak gyermekkori emlékek, valahol az égben, a csillagok között léteznek. 

A Szabad-e énekelni? című remekmű- mely kötetcím is volt egyben, megjelenése idején vitát kiváltva és agyonhallgatva hivatalosságok által- szintén az emberről ,mint entitásról szól, de már más dimenzióban: testünk, lelkünk a kozmosz része, s az ember, aki óriási energiákat fektet abba, hogy racionálisnak önmaga által meghaátorozttnak tűnjön, legalább embertársai szemében, elveszítete legszebb vezérlő csillagát, az igazságot. Csak az igazság képes elvezetni az embert saját lelkéig. Az ember lelkisége nem állandó, az ember rossz színész, aki még magát is becsapja. Az alkalmazkodás sokszor takar kapzsiságot, elvek feladását olcsó karrierért- de mindemögött félelem is van. Az álmok elvesztésének félelme. 
Ezzel a verssel, váleményem szerint, minden magyar fiatalnak meg kellene ismerkedni, például a 12. osztályos gimnazisták irodalomóráin. Nagyon komoly, nagyon kemény vers arról a világról, melyben élünk. 

A Hazám- az 1945 utáni magyarságversek egyik legkitűnőbbje. Az idegenség és honszeretet csatázik az emberi lélekben. Már az első versszakban ott a kontraszt:" ékszerdoboz-külsejű főváros"- " Egyedül hagytál a pályaudvaron". Az ember elvész a nagy hazában, nem mindig bírja érzékekkel és értelemmel felfogni, hol is él, mi is történik vele. Próbálja feltalálni gyökereit, menekülhet- de idegenben még rosszabb, mert hiányzik a régi barát-ellenfél, a haza. Elképesztő vers, szerintem a 21.században sok Olvasó magára ismerhet e költemény örök-vívódó lírai énjében. 

Minden Ágh István-versról lehetne órákig elmélkedni, mindegyikről lehetne hosszas, elemző és értő kritikát írni. Mi annyit teszünk csak, hogy ajánljuk Ágh István verseit a magyar irodalom minden barátjának, no, meg azoknak is, akik még csak barátkoznak ezzel a csodával. 

Unikornis Kiadó,2000.A Magyar kötlészet kincsestára sorozat.