Zentai Tünde:Az ágy és az alvás története

 Zentai Tünde könyve nagyon érdekes,különleges világba repít el bennúnket. Az ágy és az alvás történetét vizsgáljuk. Ez a vizsgálódás érdekes lehet nemcsak bútortörténettel foglalkozók,de néprajzosok,szociológusok,életmód-és mentalitástörténetre specializálódott történészek számára is. Ebben a könyvajánlóban nagyon röviden összefoglaljuk,mi mindenről is olvashatunk Az ágy és az alvás története című,gazdagon illusztrált és kitűnő nyomdai megvalósítással is büszkélkedhető könyvben.

Megismerkedünk a téma igencsak gazdag nemzetközi és igencsak hiányos hazai szakirodalmával. Áttekintjük az adott időhatárra-a középkortól a 18.század végéig terjedő időszakra-vonatkozó fontosabb kultúrtörténeti,főképp a háztípusokra,lakáshasználatra jellemző folyamatokat.Mint Zentai Tünde megállapítja:a 15.16.századi alföldi ház pitvarból, kamrából és szobából álltak. Nagyjából a 18.századra sikeült megoldani a füstmentesítés problémáját ( azért nem teljesen: jómagam még a 20.századból is emlékszem olyan nyárikonyhára, amelyben gyakran kellett szellőztetni- bár a nyárikonyha megléte maga is  bizonyos anyagi fejlettségi szintre utal). Megismerjük az alapvető kemencetípusokat, a belülfűtős favázas sárkeencét, illetve az Erdélyben honos kandallós kemencét. Olvassuk Heltai Gáspr 1566-ban keletkezett sorit, mely arról tanúskodik, hogy a 16.századba a job módú parasztházakban már volt ágy, asztal, pad, táltartó, tehát minden olyan bútor őse, amit ma is használunk. Zentai cáfolja a világhírű történésznek, Fernand Braudelnek azt az állítását, miszerint a koraújkori paraszti kultúra rendkívül szegényes lett volna. Sok forrás tanúskodik az ellenkezőjéről. 

Amit meg kell értenünk, az maga a folyamat, melynek során az egyes bútordarabok funkciói elkülönülnek. Zentai könyve nyomán az alábbi fázisokat különböztethetjük meg:
1. A középkorban az emberek jórészt kőpadokon alszanak, külön szoba csak a legelőkelőbbeknek van. 
2. A terméseredmények növekedésével a kemence melleti kőpadokon nagy edényekben magokat, terméseket, olajat tároltak, alvásra pedig
   a, a legszegényebb területeken a padló
  b, a valamivel gazdagabb, állattenyésztéssel is foglalkozó területeken az istálló egy része, főként a fiatalabb férfiak számára
  c, a módosabb házakban pedig külön szoba szolgált. 
Tehát az, hogy bizonyos paraszti háztartásokban a legények az istállóban aludtak, nem a szeénység, hanem éppen a relatív jómód jele! A 20.százaban a franciaországi Bretagne-ban is szokásban volt még, hogy az állat(ok) ellési időszakában a gazda vagy a legény az istállóban aludt. 

A másik folyamat, amit meg kell értenünk, szintén a fogalmakhoz kapcsoódik. A középkorban az " ágy" szón nem magát a fekvőalkalmatosságot értették, hanem az ágyneműt. Így, 21.századi nézőpontból vizsgálva, annyi logika akad a dologban, hogy végül is nem a fa-vagy fémvázon alszunk...Amikor pedig megjelent a külön ágybútor, akkor eleinte nem különült el egyértelműen az ágy, a szék, és az asztal(!!) funkciója. Ez csak százados folyamat eredménye lett. 

Az előkelők álmáról a középkori kódexek nyújtnak információkat. Elterjedt volt a középkorban az ún. pódiumágy: az alvó földesurat vagy uralkodót voltaképpen ráhelyezték egy pódiumra, ezzel is éreztetve a főúri személy fontosságát. Cselédje mellette aludt a földön.  A koraújkorban terjedt el a- nálunk leginkább filmekből ismert- baldachinos ágy. 

Zentai Tünde könyve nagyon fontos információkat tartamaz az emberi kultúra történetéről. Mindenkinek ajánljuk ezt a kiváló könyvet, akit bármilyen formában érdekel ez a téma. Aludni pedig mindannyian szoktunk. 

Pannónia Könyvek,2002.