Toni Morrison:Nagyonkék

 Toni Morrison amerikai írónő, az 1993. év irodalmi Nobel-díjasa. Regényeiben remekül ötvözi a társadalomábrázolást a költői magaslatokra emelt pszichológiai elemzésekkel. Az igazi sikert a Nagyonkék c. regénye hozta meg számára. 

A huszadik század közepén járunk, egy meglehetősen szegény amerikai kisvárosban, ahol mindenféle nemzetiség lakik, leginkább azonban afroamerikaiak. A regény főhőse egy kislány, bizonyos Pecola. Meglehetősen rossz családi körülmények között él, apja masszív alkoholista, agresszíven viselkedik a családjával, édesanyja elméje pedig éppen megbomlóban. A szülők gyakran verekednek. Az apa úgy véli, átok van a családon, mégpedig a csúnyaság. Csúnyának látják magukat, pedig arcuk teljesen átlagos. Pecola is úgy véli, hogy csúnya. Ezért aztán ábrándozni kezd, azt szeretné, ha kék szeme lenne, innen a könyv címe ( Nagyonkék). Azt gondolja, a kék szemtől az egész arca megszépülne.
Mivel a családi helyzet tarthatatlanná válik, Pecolát a gyámhatóság elveszi a szüleitől, és egy tisztességes keresztény családnak adja, ahol rendesen bánnak vele, még a "mostohatestvérei" is befogadják. Csakhogy az események futószalagon történnek:előbb Pecola menstruálni kezd, aztán az új albérlő veti ki rá a szemét, majd megtörténik a tragédia: Pecola teherbe esik. Hogy kitől, arról csak találgatnak a jólértesültek, legtöbben azt mondják, hogy "attól a perverz apjától". 

Toni Morrison költői prózája átvisz bennünket minden akadályon. Az emberi sorsok egymásba fonódnak, de mi, Olvasók, kívül is, belül is állunk a történeten. Morrison rábízza a befogadóra, kivel és hogyan kíván együttérezni, nem erőlteti a dolgot, nem pumpál belénk érzelmeket. Csak írja a kisváros világát, azzal a rengeteg egyéniséggel- mert ne higgyük, hogy csak a metropoliszokban teremnek jó fejek. Az elbeszélő anyja például a kor mércéjéhez viszonyítva nagyon is bölcs szülő. A három prostituált- folyton egymást ugratják és olykor édességet adnak a gyereknek- szövege valami elképesztő. Az otthonából folyton megszökő gondozott fiú sem akármilyen karakter. Mint egy élő emberekből álló panoptikum, olyan ez a könyv. A stílusrétegekről hosszan lehetne írni:realizmus, mágikus realizmus, posztmodern, dramatizált próza, levélregény. Sok mindenből áll össze ez a Nagyonkék. 

Külön ki kell emelni a nyelvről szóló függeléket, mely tulajdonképpen egy előadás anyaga. Morrison itt a nyelv közös, mondhatni:össztársadalmi voltát hangsúlyozza. Minden közösség együtt teremti meg saját nyelvét. És ez nyelv hordozza a civilizációt. 
A Nagyonkék című könyvet ajánljuk mindazoknak, akik figyelemmel akarják kísérni a modern amerikai irodalom fejlődését. Nagyon szép, a mágikus realizmus elemeit is magában foglaló próza. A téma olykor felkavaró, bizonyos idegrendszer és lelki tartás szükségeltetik hozzá. Nagyobb könyvtárakban, antikváriumokban még megtalálhatjuk a könyvet, melyhez jó olvasást kívánunk. 

Ford:Lázár Júlia, Novella könyvkiadó, 2006.