Gál Róbert Iván (szerk.):Apák és fiúk és unokák.Jövedelemáramlás együtt élő korosztályok között

 Mielőtt belevágnánk ennek a kitűnő közgazdasági-demográfiai-szociológiai témájú könyvnek a rövid ismertetésébe-ajánlásába, soroljuk fel a kötetben olvasható tanulmányok Szerzőit:Gábos András, Gál Róbert Iván, Medgyesi Márton,Tarczali Géza. 

Apák és fiúk és unokák- a Gál Róbert Iván által szerkesztett könyv azzal foglalkozik, hogyan áramlik a jövedelem ( ami alatt érthetünk készpénzt, részvényt, egyéb értékpapírt, gyermeknevelésre fordított időt, oktatásra kiadott költségeket, nyugdíjat és nyugdíjrendszert, egyszóval mindent, ami csak a társadalomban áramlik) a különböző nemzedékek között. Éppen ezért a mű kivétel nélkül mindenkit érint, gyereket, fiatalt, aktív korút, öreget. E rövid könyvajánlóban nem áll szándékomban minden egyes fontos gondolatot ismertetni a rendkívül adatgazdag munkából, inkább csak néhány észrevételt teszek, a könyv egyes állításaival, gondolataival kapcsolatban. 

Érdekes számítást olvashatunk a családtámogatási rendszerről: eszerint a családtámogatások értékének minden 1 %-os reálértékű emelkedése 0,17-0-019-el növeli a termékenységet. Ez igaz lehet, nálam sokkal okosabbak számolták ki- de csak egy bizonyos számig. Ma a fejlett világban nagyon ritka az a szülő ( pontosabban: azok a szülők), akik háromnál több gyermeket vállalnak. Ennek sokféle oka van, itt nem áll módomban ezekre kitérni Pusztán azt kívántam hangsúlyozni, hogy pusztán anyagi ösztönzők nem elégségesek a demográfiai hullámhegy elindításához. Ehhez valami más is kell, valami mentalitásbeli dolog, ezeket a kormányok, államok csak ritkán képesek irányítani. 
Kicsit nosztalgikus emlékeket fűznek egyese az 1960-as-70-es évek magyarországi " népességrobbanásához". Ugyebár, akkor vezették be a mai napig is érvényes juttatásokat, a tisztességes összegű gyest, családi pótlékot, stb. Ezek hatására- vagy ezek ellenére- 1975-ben is mindössze 2,5 volt hazánkban a termékenység, s ez a szám is meglehetősen egyenlőtlenül oszlott el a különböző népcsoportok között. Nem szabad tehát az 1970-es éveket valamiféle demográfiai aranykornak tekinteni, legfeljebb annyit jelenthetünk ki, hogy akkoriban jobb volt a helyzet, mint manapság. A nyolcvanas évek közepén aztán, a gyed bevezetése, még ennyit sem hozott. A 67. oldalon közölt grafikon szerint ekkor kb.2,0-2,1 volt a termékenység. Ma ugyanennyi pl. Izlandon. Tehát az 1980-as évek sem tekinthető demográfiai aranykornak. Az a helyzet, hogy évtizedes léptékekel számolva hazánkban az 1890-es évek óta folyamatosan csökken a termékenység, s már a két világháború között is születtek olyan könyvek, cikkek ( pl. az ormánsági egykézésről), melyek kárhoztatták ezt. 

A másik figyelemreméltó dolog, amire szeretnék kitérni, az Feldstein sokat vitatott elmélete, mely rövidan összefoglalva így szól: az állami nyugdíjrendszer megléte csökkenti a társadalmi felhalmozásokat. Feldstein úgy gondolkodik, hogy az az aktív korú munkavállaló, aki biztos lehet abban, hogy kap nyugdíjat, kevesebbet fog takarékoskodni. Az elmélet mellett szól, hogy valóban fennáll annak lehetősége az egyénnél, hogy a nyugdíj tudatában kevésbé gondol a jövőjére. Ellene szól, hogy ez teljesen racionális lépés, hiszen az aktív korú munkavállaló nyugdíjjárulékot fizet, tehát kvázi megvette magának azt a jogot, hogy kevesbbet kelljen a jövője miatt aggódnia. Ettől függetlenül másra még spórolhat, kocsira, nagyobb lakásra, a gyerekeknek szánt örökség bővítésére. Úgyhogy szerintem Feldsteinnek lehet igaza, de ez egyáltalán nem baj. 

Ajánljuk az Apák és fiúk és unokák című könyvet mindazoknak, akiket érdekel a demográfia, az oktatás, a nyugdíjrendszer. És ne felejtsük: mindannyian érintettek vagyunk. 

Osiris Könyvkiadó, 20003.