Szvoren Edina:Pertu

 Szvoren Edina: Pertu című kötete elbeszéléseket tartalmaz- nem is akármilyeneket! Számomra letehetetlennek bizonyult  a könyv. cáfolva azt az elterjedt hidelemet, miszerint a kortárs magyar irodalom unalmas. Dehogyis unalmas! Aki elolvassa Szvoren Edina könyvét, az valami olyan kulturális tapasztalattal lesz gazdagabb, amelyről el sem tudta képzelni, hogy egyáltalán létezik. Nagyon-nagyon kellemes meglepetés volt számomra ez a könyv. Ebben a rövid ajánlóban kulcsszavak mentén próbálom elemzni- értelmezni, és mindenekelőtt: ajánlani- a Pertut. Elképesztő, lenyűgöző olvasmány. 

Akkor kezdjük is! 
Angol humor
Kicsit meglepőnek tűnhet, hogy egy könyvrajongó pont az angol humort véli kiolvasni egy kortárs elbeszéléskötetből, de itt a paradigma indokolt. Szvoren Edina mindig valamilyen élethelyzetből indul ki,- ez lehet egy észak-európai utazás, egy nyaralás Németországban, egy közeli rokon halála, szülők látogatása felnőtt lányuknál, vagy éppen egy temetés- és aztán valahogy ez a hétköznapi szituáció alakul úgy, tekervényesedik úgy, hogy az Olvasó a hasát fogja a nevetéstől. Amikor a derék Werner a mitológiai szobrokat csókolgatja (hogy mást ne említsek), amikor anyának a temetésen támad kedve pisilni,, de még folytathatnám a sort- akkor az ember nem bírja megállni, hogy el ne eresszen legalább egy kis mosolyt. 

Trauma
Persze, a nagy nevetések mögött elképesztő élet-tragédiák, traumák húzódnak meg, ezért aztán kicsit szomorúak is vagyunk, de Szvoren Edina ezt a szomorúságot, kétségbeesést átváltoztatja mosolygássá, anélkül, hogy ezzel rontaná vagy elbagatellizálná a tragédiákat. Ez a művészi tudás csak a legnagyobbak sajátja. Nem sírunk, nevetünk azon, amin sírnunk kellene. 

Azonosság
Napjainkban az egész kulturális/ köz élet egyik kulcsszavává nőtte ki magát az identitás. Szvoren Edina arra késztet ennünket, hogy gondolkodjunk el a saját identitásunkon, világban elfoglalt helyünkön, a többi emberhez való viszonyunkon. Bennem nagyon erősen megmaradt Werner, mint irodalmi karakter. Tényleg olyanok lennénk, mi, férfiak, hogy még a szoborral is...Nyilván erre a kérdésre többféle válasz adható. Vagy ott van Apácska alakja. Mindent csak félig tud, márpedig a fele tudás az rosszabb, mint a semmit sem tudás. Hány és hány ilyen ember fogorg körölötünk, s néha mi magunk is ilyenek vagyunk: erősebb bennünk a tanítói identitás, mint maga a tudás. Veszélyes ez, de valakinek így jó...

Homály
Szvoren Edina elbeszéléseiben ritkán süt a nap. Van valami hajnali vagy éppen koraesti fátyolos hangulat ezekben a művekben. És mégis, a fátyolfelhők mögül mindig előbújik a mosoly. Legalábbis az Olvasó tud mosolyogni. 

Ajánlom Szvoren Edina: Pertu című könyvét mindazoknak, akik szeretik az érdekes, különleges ízű  kortárs irodalmat. Gyönyörűségüket fogják benne találni. 

Magvető, Budapest, 2017.