Tóth Péter:A problémamegoldó kompetencia vizsgálata és fejlesztése I.

Tóth Péter: A problémamegoldó kompetencia vizsgálata és fejlesztése című  könyve pedagógusoknak, pszichológusoknak, a kognitív folyamatokat vizsgáló szakembereknek ad kiváló bevezetést, egyben további kutatásra irányuló gondolatsort. Hihetetlenül adat- és információgazdag, mégis nagyon kreatív műről van szó. Ebben a rövid könyvajánlóban csak felvillantani tudunk valamit a mű sokszínűségéből, mely felöleli a filozófia, a pedagógia, a neurológia, a pszichológia és a szociológia számos területét. Remélem, minél több pedagógus olvassa el ezeket a sorokat, aztán pedig A problémamegoldó kompetencia vizsgálata és fejlesztése című könyvet, és ülteti át az ott szerzett tudást a mindennapi gyakorlatba. 

Az első fejezet rögtön egy nagyon fontos filozófiai ismeretanyaggal indul. A klasszikus filozófia szerint a tudáson, gondolkodáson alapuló megismerést raconális megismerének( Descartes: Cogito ergo sum), a tapasztalaton alapuló megismerést pedig empirikus megismerésnek nevezzük. Immanuel Kant volt az, aki " kibékítette" a két irányzatot, bebizonyítva, hogy minden megismerésnek, gondolkodásnak, tudatnak vannak racionális és empirikus összetevői. Kant két új fogalmat vezetett be. Az a posteriori ismeretek voltaképpen tapasztalás utáni ismeretek, az a priori ismeretek pedig tapasztalás előttiek, tehát az addig megszerzett tudáson alapulnak. ( Recenzens itt azért megjegyzi, hogy ezek szerint minden iskolai óra feltetételez a priori tudást, és ehhez adja hozzá az a posteriori tudást. A legtöb, gyakorlatban is működő tanár örömében táncot járna a folyosón, ha ez így lenne). Tóth Péter a megismerésnek az alábbi duálisan rendezett módszereit és rendszereit sorolja fel:
- indukció-dedukció ( ezeket a későbbiekben külön alfejezet tárgyalja)
- analízis-szintézis
- hipotéziseken alapuló gondolkodás- elméleteken alapuló gondolkodás ( a magyar nyelv sokszor szinonímaként használja a "hipotézis" és az "elmélet" szavakat, pedig ezek bizony nem ugyanazok). 
Megismerkedünk a kogníció fogalmával, és a kognitív tudással. A 11.oldalon leírtakat némileg ellentmondásosnak tarthatjuk: azt írja ugyanis a Szerző, hogy a kognitív tudáshoz nincs szükség közvetlen tapasztalásra. Ez annyiban igaz, hogy aki már kész ismeretként, kognitív ismeretként kezeli a könyvekben olvasott vagy előadásokon hallott tényeket, annak nincs szüksége tapasztalásra. Aki viszont " megalkotta", felfedezte ezeket az ismereteket, az(ok) viszont közvetlen tapasztalás segítségével tettek szert ezekre az ismeretekre. Azt pedig kissé- illetve: csak bizonyos esetekben- fogadom el, hogy a gondolkodás értelmezhetővé teszi az érzékelés által értelmezhetetlen összefüggéseket". Bár így lenne ez minden esetben! Az emberi tévedések nagy része abból fakad, hogy gonodlkodásunk nem minden esetben fedezi fel és /vagy nem jól értelmezi ezeket az összefüggéseket. 
Megtudjuk, hogy mivel  foglalkoznak a tanuláselméletek, s hogy mit nevezünk problémának ( ahány tudomány, annyiféleképeen fogalmazza meg ezt a definíciót). Elsőként a behaviorista álláspontot értelmezi a Szerző. A behaviorizmsust alapvetően viselkedés-centrikus pszichológiának szokták tekinteni. A könyv foglalkozik Thorndike elméletével, aki szerint a próba-szerencse tanulás visz közelebb a megismeréshez, majd foglalkozik ennek cáfolatával, majd olvashatjuk ennek az elméletnek módosításait, cáfolatait. Nagyon szép és közérthető, talán mindenkinek ajánlható fejezet foglalkozik a Gestalt- elmélettel. És az öszes pszichológiai és pedagógia irányzattal, mely a megismeréssel, mint általános jelenséggel foglalkozott. Legérdekesebbnek a kreatív problémamegoldással kapcsolatos fejezetet találom. 

Ajánljuk ezt a könyvet pedagusoknak ( az iskolai oktatás minden szintjén), pszichológusoknak, filozófusoknak, és mindenkinek, aki szeretne egy kitűnő könyvből releváns és korszerű, gyakorlatban is hasznosítható ismereteket elsajátítani. 

 Typotop Kft, 2021. Imre Sándor Szakmai Pedagógusképzés sorozat 8. kötet