Kornel Filipowicz:Nietscke úr kertje

 Kornel Filipowicz (1913-1990) lengyel író Nietscke úr kertje című kisregényét nem azért ajánlom a Kedves Látogató figyelmébe, mert világirodalmi jelentőségű. Inkább azért érdemes felkutatni ezt a könyvet az antikváriumokban, mert egy jelenségről szól, egy tipikusan közép-európai történelmi jelenségről:az egymást követő történelmi rendszereken való áthidalásról, a mindig- alkalmazkodásról, az igazságtétel elmaradásáról. Az alábbi spoilerből talán kiderül, miről is beszélek itt. 

Rudolf Nietschke úr ( a név szándékosan hsaonlít a 19.század világhírű filozófusának nevére, ennek is lesz szerepe a történetben) egy németországi kisváros szélén él, magányosan. Csak néha jön el hozzá lánya, Heddy,aki gyönyörű kisunokával ajándékozta meg Nietschke urat. A mindennapi magányban egyetlen vigasz a kertészkedés, amit Nietshke úr könyvekből sajátított el. Egy májusi reggelen hősünk észreveszi, hogy nemrégiben elültetett babja kikelt. Ez örömmel tölti el, és az is, hogy a szilvafa egyik rügye hatalmasra nőtt. Csakhogy a rügyet egy hernyó eszi, ami alaposan felbosszantja az öregurat. Ráadásul a kertben fészkelő rigópárt valaki egy légpuskával agyonlőtte, Rudolf úr arra gyanakszik, hogy a közelben lakó bíró két kamasz fiacskája lehetett a tettes, de bizonyítani nem tudja. 
Azon napon hősünknek születésnapja van, ami jól indul- megérkezik Heddy, Rudolf és Anna, elfogyasztják az ebédet majd a minden évben szokásos diótortát- csakhogy ezután a kislány ( miután teleette magát mogyorós csokoládéval) kiböki, hogy előző nap anyáék arról beszéltek, hogy papa halála után rájuk száll a ház. Nietschke úr iszonyú dühös lesz, meg van döbbenve azon, hogy a tulajdon lánya önző módon az ő halálát emlegeti, ráadásul a kisunokája  előtt. De ekkor még úgy dönt az öreg, nem tesz semmit. Úgy csinál, mintha nem hallotta volna a kislány szavait. 
A teljes képhez hozzátartozik,hogy azért nem teljesen magányos az öregúr: az ötvenes éveiben járó, de még mindig csinos Rauschné hetente kétszer jár hozzá takarítani. Rudolf úr már többször gondolt arra, hogy feleségül veszi az özvegyasszonyt, akinek ez nem is lenne annyira ellenére. 
Aztán ott van Kopf úr, Nietschke úr szomszédja, aki szintén magányos öregember, mindenféle különc hobbival:első világháború előtti fegyvereket gyűjt, barkácsol, meg ilyesmi.Boldog. Nietscke úr hirtelen féltékeny lesz szomszédjára. 
Azon a májusi napon több gyanús alak is mászkál a környéken. Egyszer egy tiroli kabátos férfi nézi feltűnően hősünk nem éppen nagy, de azért csinos kertes házát. Majd egy középkorú pár áll meg nézelődni. Rudolf úrnak valami nagyon gyanús lesz, elvégre nem turistalátványosság a háza. Éppen ezért mindenféle intézkedéseket tesz- ebből kitalálhatja az Olvasó, hogy valami nagyon- nagyon nem stimmel ebben a történetben. Ráadásul Nietschke úr három hétre elutazik, és Kopf úr, a szomszédban, mindezalatt, tüdőgyulladásban meghal. 
Vajon mit csinált napokig a furcsa nevű főhős? Kik lehetnek a titokzatos idegenek, akik, mint valsmi városi korzón, sétálgatnak a kertségben? A megoldás, mint annyiszor, a történelemben rejlik. 
Eddig a spoiler. 

Különösen ajánlom Kornel Filipowicz könyvét mindazoknak, akik szeretik a történelmi tárgyú szépirodalmi műveket ( szándékosan nem történelmi regényt írtam, mert ez nem az), illetve, akik szeretnek apró jelekből, szavakból, szótöredékekből olvasni, értelmezni. Aki olvasta a könyvet, tudja, hogy mire gondolok. 

Kossuth Könyvkiadó, 1969,ford:Murányi Beatrix.