Michael J. Sandel:Az érdem zsarnoksága

 Michael J. Sandel amerikai politikafilozófus kitűnő könyve, Az érdem zsarnoksága, a teljesítményelvű társadalomról, idegen szóval meritokráciáról szól. Aki elolvassa Sandel kitűnő könyvét, jobban megérti, miért alakult úgy az amerikai, az európai, az ázsiai politika, társadalom, gazdaság, mentalitás az elmúlt években. E rövid könyvajánló arra tesz- remélhetőleg sikeres- kísérletet, hogy néhány észrevétellel gazdagítsa a mű befogadástörténetét, kissé talán irányítva a Kedves Látogatók közül azokat, akik szeretnének elmélyedni Sandel remekül sikerült könyvében. 
1. Számomra az az alapkérdés: jó dolog-e a meritokrácia, azaz a teljesítményelven szerveződött társadalom? Az én szerény válaszom az, hogy valamennyire igen. Nekünk itt Kelet-Európában volt szerencsénk megtapasztalni az igencsak aluliskolázott vezetők " áldásos" működését ( például a kommunizmus történelmi korszakában, amikor hat osztályt végzett emberek ültek komoly nagyvállalatok vezetőségében). Ennél jobb az, hogy a vezetőnek van szakértelme, diplomája/ diplomái, vezetői kompetenciája. Csak nem szabad, hogy mindez átforduljon abba a nemkívánatos jelenségbe, amit Sandel könyvében " meritokratikus önteltség"-nek nevez. Nem szabad lenézni valakit azért, mert kevesebb képességgel van megáldva, mert nem ért annyira a világ dolgaihoz. Számomra Az érdem zsarnoksága című könyv egyik legsokkolóbb része az, amikor Szerző ismerteti annak a felmérésnek a végeredményét, amely az USA-ban végeztek. Arról kérdeztek embereket, mely társadalmi csoportokat nézik le legjobban.

A felmérés eredménye: Első hely: alacsony iskolázottságúak Második hely: kövérek. Harmadik hely: szegények. Ez nagyon csúnya,megdöbbentően elitista gondolkodás. ( Sokan úgy vélik, hogy a szegények maguk tehetnek sorsukról). Nem lenne jó, ha ez a mentalitás válna uralkodóvá, mellőzve vagy teljesen háttrébe szorítva a szegényekkel és elesettekkel való szolidaritás gondolatát. 

2. Nemcsak az USA fejlődött az elmúlt évtizedekben meritokratikussá. Az európai, de méginkább az ázsiai feltört vagy feltörekvő hatalmak is igencsak meritokratikus civilizációt építettek ki. Kínában az egy főre jutó heti munkaidő jóval magasabb, mint az euro-atlanti országokban. Közismert, hogy Japánban már a diákokat is negyon kemény, olykor kegyetlen felvétel irendszerekbe kényszerítik. Ennél azért az európai modell jobb ( legyek szerény: jómagam jobbnak tartom). 

3. Sandel, mint politikafilozófus, vizsgálja az amerikai politikai elit felelősségét a meritokrácia kialakulásában. Azt a módszertant követi, hogy bizonyos, általa a meritokrácia irányába mutató, olykor valóban erőltetettnek tűnő kifejezéseket melyik politikus hányszor használt. Azt gondolom, kicsit szélesíteni kellene ezt a módszertant. Minden politikusnak megvannak azok a kedvenc kifejezései, melyek vonzzák a választókat, talán természetes, hogy a médiaszerepbe kényszerített döntéshozók ezeket használják. De érdemes lett volna ezen szavakat, terminus technicusokat nemcsak a vezető politikusok, pl. elnökök és elnökjelöltek, beszédeiben vizsgálni. Az AI remek segítséget nyújthat ahhoz, hogy kisebb " nagyságok", pl. helyi önkormányzati képviselők beszédeit, sajtó- és médiamegnyilvánulásait is elemzhessük, Egy polgármester legalább annyira hatásal van a helyiekre, mint egy elnökjelölt. 
Ez utóbbi bekezdést tekintsék recenzens kukacoskodásának. Sandel könyve kitűnő, ajánljuk történészeknek, politogusoknak, nyelvészeknek, szociológusoknak, és mindenkinek, akiket érdekel világunk, társadalmunk múltja, jelene és jövője. 

MCC Press, 2024. Fordította ( kitűnően) Tóth Bálint