Krausz Tamás: A Szovjetunió története
Szokásunktól eltérően ez most nem könyvajánló lesz. Inkább kritika.
Krausz Tamás történész nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy 220 oldalban áttekinti ezt a agyon szerteágazó, bőséges forrásanyaggal rendelkező témát. Szerző azt a megoldást választotta könyvében, hogy a fő folyamatokat domborítja ki. A Szovjetunió története így hát nyolc fejezetre tagolódik. Az elsőben a cári orosz rendszerről olvashatunk alapos elemzést. Krausz kiemeli a gazdasági-társadalmi elmaradottságot- valahogy az az érzése az Olvasónak, hogy egy ilyen országban nem következhetett más, csak forradalom.
A második fejezet magáról az orosz forradalomról szól. Krausz nem törekszik mítoszrombolásra, azt azért érdemes lett volna hangsúlyozni, hogy a szovjetek messze nem demokratikus szervezetek voltak- legalábbis a mi fogalmaink szerint nem voltak azok- hanem a hatalomra törő bolsevik csoport ugródeszkái. Leninről szólva elfelejti megemlíteni a terrort, melyben Lenin is szerepet játszott- nemcsak a fehérek.
A következő két fejezet a sztálinizmus ( Krausz csak ritkán használja ezt a szót, " sztálini fordulatról" beszél) gyökereihez ás le. Gazdaságilag ez a kommunista rendszer egyik változata, mégpedig az állami felhalmozás formájában. ( Érdemes lett volna megemlíteni, hogy hány ártatlan áldozata volt ennek a bizonyos felhalmozásnak). A koncepciós perek kapcsán Krausz Tamás hangsúlyozza: nemcsak Sztálin volt ezekért felelős. (Az kétségtelen, hogy nemcsak Sztálin aláírása szerepel azokon a bizonyos papírokon. De ettől még maga a mechanizmus Sztálin agyában fogant meg.).
A hruscsovi-brezsnyevi időszakot a könyv mint a felzárkózási kísérlet periódusát mutatja be. Itt pedig azt jegyezném meg, hogy azért elég sok idejébe került a szovjet vezetésnek az, hogy egyáltalán észrevegyék: le vannak maradva, különösen az USA mögött. Más volt a szemlélet, s nem vették észre, hogy ennek a szemléletnek már nincs létjogosultsága.
És így tovább. Krausz objektív akar lenni, igazi, tárgyilagos történész. De ez az akarás olykor nyögésbe fordul. Vannak a történelemben gonoszok, azzal nem leszünk tárgyilagosabbak, ha csökkentjük az ő gonoszságukat. Félreértés ne essék: nem állítom, hogy Krausz Tamás kommunista vagy sztálinista lenne. Nem az. Csak valahogy fél kimondani, hogy a történelemben időnként a nagy egyéniségek játsszák a vezető szerepet, nem alapok s felépítmények és nem mechanizmusok.
Szemléletétől eltekintve a Szovjetunió története nagyon jó népszerű, komplex történetírás.
Kossuth Kiadó, 2008.
Krausz Tamás történész nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy 220 oldalban áttekinti ezt a agyon szerteágazó, bőséges forrásanyaggal rendelkező témát. Szerző azt a megoldást választotta könyvében, hogy a fő folyamatokat domborítja ki. A Szovjetunió története így hát nyolc fejezetre tagolódik. Az elsőben a cári orosz rendszerről olvashatunk alapos elemzést. Krausz kiemeli a gazdasági-társadalmi elmaradottságot- valahogy az az érzése az Olvasónak, hogy egy ilyen országban nem következhetett más, csak forradalom.
A második fejezet magáról az orosz forradalomról szól. Krausz nem törekszik mítoszrombolásra, azt azért érdemes lett volna hangsúlyozni, hogy a szovjetek messze nem demokratikus szervezetek voltak- legalábbis a mi fogalmaink szerint nem voltak azok- hanem a hatalomra törő bolsevik csoport ugródeszkái. Leninről szólva elfelejti megemlíteni a terrort, melyben Lenin is szerepet játszott- nemcsak a fehérek.
A következő két fejezet a sztálinizmus ( Krausz csak ritkán használja ezt a szót, " sztálini fordulatról" beszél) gyökereihez ás le. Gazdaságilag ez a kommunista rendszer egyik változata, mégpedig az állami felhalmozás formájában. ( Érdemes lett volna megemlíteni, hogy hány ártatlan áldozata volt ennek a bizonyos felhalmozásnak). A koncepciós perek kapcsán Krausz Tamás hangsúlyozza: nemcsak Sztálin volt ezekért felelős. (Az kétségtelen, hogy nemcsak Sztálin aláírása szerepel azokon a bizonyos papírokon. De ettől még maga a mechanizmus Sztálin agyában fogant meg.).
A hruscsovi-brezsnyevi időszakot a könyv mint a felzárkózási kísérlet periódusát mutatja be. Itt pedig azt jegyezném meg, hogy azért elég sok idejébe került a szovjet vezetésnek az, hogy egyáltalán észrevegyék: le vannak maradva, különösen az USA mögött. Más volt a szemlélet, s nem vették észre, hogy ennek a szemléletnek már nincs létjogosultsága.
És így tovább. Krausz objektív akar lenni, igazi, tárgyilagos történész. De ez az akarás olykor nyögésbe fordul. Vannak a történelemben gonoszok, azzal nem leszünk tárgyilagosabbak, ha csökkentjük az ő gonoszságukat. Félreértés ne essék: nem állítom, hogy Krausz Tamás kommunista vagy sztálinista lenne. Nem az. Csak valahogy fél kimondani, hogy a történelemben időnként a nagy egyéniségek játsszák a vezető szerepet, nem alapok s felépítmények és nem mechanizmusok.
Szemléletétől eltekintve a Szovjetunió története nagyon jó népszerű, komplex történetírás.
Kossuth Kiadó, 2008.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése