Charles Dickens:Szép remények

 Dickens legjobb könyveiből azt szokhattuk meg, hogy van egy rendkívül szimpatikus, de szegény, kisemmizett figura, akit az élet próbára tesz. De az illető hős ( aki okos, bátor és képes más embereket is megnyerni saját felemelkedése ügyének) legyőzi ezeket az akadályokat, és beemelkedik a viktoriánus középpolgárság nem éppen tökéletes, de azért szép és kényelmes világába.
A Szép remények című, a hazánkban alkalmazott világirodalmi kánonban sajnos keveset emlegetett mű némileg más. Dickens ebben a regényben azt vizsgálja, hogyan hat a hirtelen jött siker, a mindennapi életben elért győzelmek sorozata az amúgy vereségekhez, kudarcokhoz szokott személyiségre. A főhős, Pip, ugyanúgy árva, és kitaszított, mint pl. Copperfield Dávid vagy Twist Oliver. Csakhogy Pipnek akad egy ismeretlen jótevője ( személye a regény végéig titok marad és penetránsan izgatja az Olvasó fantáziáját, olyan az egész, mint egy fordított krimi, csak itt éppen nem a gonoszt, hanem a jót keressük), aki kihúzza őt a csávából, taníttatja, sőt, még egy igencsak előkelő hölggyel is összehozza. Pip ezek után -természetesen, mondhatnánk- elbízza magát, dőzsöl és lumpol, mintha az elveszett ifjúkori éveket akarná behozni- Dickens mesterien teszi ellenszenvessé az addig mindenki számára rokonszenves figurát. Pip aztán beleszeret egy olyan hölgybe, akinek erkölcsi érzéke nincs, modora lekezelő, imád másokat megalázni, afféle lelki szadista ( Jókai könyveiben találkozunk hasonló nőalakokkal). Pip értékítélete tejesen felborul, a fiatalember elkezd egyfajta saját világban élni. Ekkor jelenik meg egy teljesen szürreális figura: egy szökött fegyenc, aki éhes, álmos, menedékre vágyik,ugyanakkor nagyon bölcs...

A Szép remények a világirodalom egyik alapműve lehetne, ha Dickens nem írt volna még ennél is jobb regényeket vagy ha bizonyos Victor Hugo nem írta volna meg a Nyomorultakat, vagy ha bizonyos Honore de Balzac kellő mélységig fel nem tárta volna a " Hogyan aljasodik el egy ígéretes fiatalember?" című kérdéskört. A Szép remények mindezen témák egyfajta összefoglalása, olyan ,mint egy tematikus katalógus, a 19.századi európai irodalomról. Itt minden megvan, ami a kor regényeiben meg kellett, hogy legyen, csakhogy ezáltal épp az eredetiségéből veszít az egész. Ráadásul kissé túlírtnak tartom a könyvet, ez a történet szerintem nem ér meg két vaskos kötetet ( a modern magyar kiadás egy ötszáz oldalas kötetbe foglalta a művet). Szóval, aki Dickenssel vagy éppen az angol irodalommal akar ismerkedni, ne ezzel kezdje! Amúgy érdekes, az irodalom kedvlőinek kifejezetten ajánlom, néhol humoros, olykor mulatságos karakterekkel- de nem ez Dickens főműve.

Fordította Bartos Tibor. Magvető Kiadó, 2008.