Írószemmel 1973

 A szociográfia nagyon fontos irodalmi műfaj. Megmutatja az Olvasóknak az egyes társadalmi csoportok életét, különleges embereket ismerhetünk meg általa. Csakhogy eléggé gyakran előfordul, hogy a hatalom, ilyen vagy olyan módon, manipulálja a szociografikus írókat, magyarán: nem mondhatják el a teljes igazságot. Pontosan ez történt az Írószemmel 1973 című kötetben is. 

A dunántúli, pár száz lakosú Gerjen község, a kollektív gazdálkodásnak köszönhetően már annyira modernizálódott, hogy lassan eléri az európai szintet? Ugyan, ezt nem gondolta komolyan Szekulity Péter, az Európa közel van című írás szerzője sem. Kunszabó Ferenc sem írhatta le, hogy a téeszelnökök jelentős része ( különösen az első generációsok, a negyvenes években kijelöltek), egyszerűen alkalmatlan volt feladatára. Inkább megkülönböztetett három típusú elnököt: a gazda típusút, a káder típusút és a menedzser típusút, ez utóbbi már nem osztotta az ötvenes évek voluntarista elképzeléseit. Varga Domokos pedig " tátotta a száját", amikor abban a szerencsében részesült, hogy végignézhette Debrecen és környéke vízrendezési tervét ( Álom az Alföldről). Kazincbarcika pedig az ország egyik legszebb városa, mely nemcsak a szép természeti környezet, no meg a remek városrendezés, hanem a " komolyan vett demokratizmus" miatt szépült meg ennyire? No de kedves Fekete Gyula...Viszont az ő írásának első fele, amely a szülőföldről szól,nagyon szép, gondolatébresztő.
Kórházaink sem modernek. A pécsi egyetem nem tartozott Európa legirigyeltebb egyetemei közé. Az érettségizettek, akiket nem vettek fel egyetemre, nem kell, hogy elmenjenek segédmunkásnak. És nem szégyen, ha egy fizikai munkás vállalkozik, a kor szóhasználatával: maszek lesz. Az sem szégyen, ha a család hétvégén rántott csirkét meg halászlevet eszik, ettől nem fog megsérülni a társadalom szocialista szellemisége. Az sem feltétlenül dicsőség, ha egy pécsi professzor jobban tud valamit, mint egy amerikai Nobel-díjas. 
Persze, ahhoz, hogy a társadalmi kritikát 1973-ban, a kommunizmus idején bele lehessen csempészni az egyes írásokba, előbb dicsérni kellett, hozsannázni. Ha megvolt az úgynevezett " vörös farok", már ki lehetett mondani az igazság bizonyos részeit. Például, hogy a fizikai munkások fele nem végezte el az általános iskola nyolc osztályát. Hogy a népművelők többnyire olyan témáról tartanak előadásokat, melyek a munkásokat egyáltalán nem érdeklik, viszont arról ,ami érdekelné őket ( például, a Szerző szerint, a Salvador Allende-féle chilei hatalomátvétel, no ne röhögtessenek, egy magyar munkás akkoriban azt sem tudta, hol van Chile), arról nem beszél senki. Vagy lehetett arról beszélni ( a magyar kórházak szépséges állapotának már-már költői leírása után), hogy a magyar orvosok nagy része bizony elfogadja a hálapénzt, ez pedig feszültséget okoz a szakmán belül. 

Az általam egyébként nagyra becsült Thiery Árpád írásáról, melyben Pap Lajosnak, a Kádár- rendszer hírhedt belügyminiszterének, az 1956-os forradalom és szabadságharcot követő megtorlások egyik irányítójának állít apotetikus emléket, már nem is szólnék. Történelemhamisítás....

Az Írószemmel 1973 a Kádár-rendszer önáltatása. Amit az MSZMP csinált, az mindig szép és jó. Ami rossz volt Magyarországon, azt az emberek okozták:ittak, váltak, ahelyett, hogy művelődnének. Miféle jövő vár így Magyarországra?
Ajánljuk ezt a könyvet a Kádár-rendszerrel foglalkozó kutatóknak. Mielőtt hozzáfognának, mondogassák: csak szépen nyugodtan, nem leszek ideges, nem, dehogy, nyugodt vagyok...

Kossuth Könyvkiadó, 1974.