Molnár Antal: Brahms
A magyar zenei könyvkiadás Európa-hírű- volt. Molnár Antal Brahms-kismonográfiája még német nyelvterületen, Brahms szülőhazájában is érdeklődést keltett.
Nem csoda, hisze nagyon jól sikerült könyvről van szó. A bevezető részben Szerző szól a 19.század második felének német zenei életéről, kiemeli, hogy ebben az időben inkább a házi-zenélés volt fontosabb a polgárság számára, semmint nagy kamarazenekarok fenntartása. A második fejezet Brahms egyéniségéről szól. Cáfolja azokat a nézeteket, miszerint Brahms egy keserű, sötét komponista lett volna, hiszen írt ő Cigány- kvartetteket is ( szerintem ez önmagában eléggé gyenge cáfolat).
A harmadik fejezetben Brahms rövid életrajzát olvashatjuk, Szerző külön kiemeli Robert Schumannal való barátságát. Amúgy legfeltűnőbb ebben az életrajzban a viszonylagos eseménytelenség: Brahms nem vesz rész forradalmakban egyáltalán nem is politizál, csak alkot.
A könyv legterjedelmesebb része foglalkozik Brahms művészetével, mintegy " zeneszerzői szakmai portréjával". Néhány címszó: romantika, megenyhítő busongás, beethovenizálás, rezignáció, "ellentétek mentől szélesebb látóköre", enyelgő tréfa, mint a panasz ellensúlya. Valahol ebből a szakmai életrajzból mégiscsak azt érezzük ki, hogy Brahms legalábbis melankolikusabb volt kortársainál- legalábbis zeneileg.
A könyv zárórészében Brahms leveleit olvashatjuk, melyet Clara Schumannak írt, annak férje halála után. Nincs benne semmi szenzáció, leleplezés, bulvár- olyanok ezek a levelek, mint Brahms maga.
Szerintem a "rejtőzködő" szó lenne a legmegfelelőbb. Más kérdés, hogy ezt a rejtőzködést miként értékelte egy olyan kor, mint a 19. század, amely a nagy romantikus feltárulkozások ideje.
Mindenesetre Molnár Antal könyve: kitűnő. Felkelti az érdeklődést olyan zeneszerző iránt, aki talán a magyar köztudatban kevéssé él. És ami az igazi siker: ösztönöz arra, hogy hallgassunk Brahmst. Jó zene, fajsúlyos.
Gondolat Kiadó, Budapest, 1959. Maga a könyv inkább már csak antikváriumokban vagy nagy nemzeti könyvtárakban szerezhető be.
Nem csoda, hisze nagyon jól sikerült könyvről van szó. A bevezető részben Szerző szól a 19.század második felének német zenei életéről, kiemeli, hogy ebben az időben inkább a házi-zenélés volt fontosabb a polgárság számára, semmint nagy kamarazenekarok fenntartása. A második fejezet Brahms egyéniségéről szól. Cáfolja azokat a nézeteket, miszerint Brahms egy keserű, sötét komponista lett volna, hiszen írt ő Cigány- kvartetteket is ( szerintem ez önmagában eléggé gyenge cáfolat).
A harmadik fejezetben Brahms rövid életrajzát olvashatjuk, Szerző külön kiemeli Robert Schumannal való barátságát. Amúgy legfeltűnőbb ebben az életrajzban a viszonylagos eseménytelenség: Brahms nem vesz rész forradalmakban egyáltalán nem is politizál, csak alkot.
A könyv legterjedelmesebb része foglalkozik Brahms művészetével, mintegy " zeneszerzői szakmai portréjával". Néhány címszó: romantika, megenyhítő busongás, beethovenizálás, rezignáció, "ellentétek mentől szélesebb látóköre", enyelgő tréfa, mint a panasz ellensúlya. Valahol ebből a szakmai életrajzból mégiscsak azt érezzük ki, hogy Brahms legalábbis melankolikusabb volt kortársainál- legalábbis zeneileg.
A könyv zárórészében Brahms leveleit olvashatjuk, melyet Clara Schumannak írt, annak férje halála után. Nincs benne semmi szenzáció, leleplezés, bulvár- olyanok ezek a levelek, mint Brahms maga.
Szerintem a "rejtőzködő" szó lenne a legmegfelelőbb. Más kérdés, hogy ezt a rejtőzködést miként értékelte egy olyan kor, mint a 19. század, amely a nagy romantikus feltárulkozások ideje.
Mindenesetre Molnár Antal könyve: kitűnő. Felkelti az érdeklődést olyan zeneszerző iránt, aki talán a magyar köztudatban kevéssé él. És ami az igazi siker: ösztönöz arra, hogy hallgassunk Brahmst. Jó zene, fajsúlyos.
Gondolat Kiadó, Budapest, 1959. Maga a könyv inkább már csak antikváriumokban vagy nagy nemzeti könyvtárakban szerezhető be.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése