A.N.Osztrovszkij:Bolond pénz
Orosz vígjáték az 1870-es évekből- mégis, mintha tegnap írta volna valami fiatal magyar drámaíró, a 21. századról. Könyv alakban megjelent 1953-ban, az Új Magyar Kiadó gondozásában- zsebkönyv-formában.
Vasziljkov egy Volga menti kisvárosból jön Moszkvába, és azonnal megtetszik neki a város egyik legszebb és leggazdagabb leánya, Lidia Jurjevna Csebokszárova, nem mellékesen: elkényeztetett úrilány, ma úgy mondanánk: plázacica. Tyeltajev, a rokonszenves pitiáner szélhámos ( Molnár Ferenc darabjaiban látunk később ilyen karaktereket), megígéri Vasziljkovnak, hogy elintézi a frigyet. Azt hazudja a lány anyjának, a méltóságteljes modorú Csebokszárova asszonynak, hogy Vasziljkovnak aranybányái vannak. A csel nem jön be: ugyanis a nagyasszony levelet kap férjétől miszerint a csőd szélén állnak. Azonnal kell tehát a pénz, nem elég, hogy úgy teszünk, mintha lenne...Vasziljkov végül elveszi a lányt, ám hamar kiderül, hogy nincs aranybányája. Az öreg Csebokszárová asszonyt mindenki átverte. Aztán a probléma, váratlanul, megoldódik...
Hogy miért is olyan 21. századi ez kedves színpadi történet? Hát azért, mert a virtuális pénzről esik szó benne. A virításról, a vetítésről. Senkinek nincs pénze, mindenki hitelből vagy mások jóindulatából él. A bolond pénz korát éljük- fogalmazza meg a darab végén, Vasziljkov szájába adva, Osztrovszkij. Vasziljkov a többi szereplővel szemben az ésszerű gazdálkodás, a józanság egtestesítője. Kapitalista, de emberi léptékkel gondolkodik és nem kapzsi. Nem munka nélkül akar meggazdagodni.
Érdemes lenne ezt a darabot elolvasni minden menő üzletembernek...Illetve: érdemes lenne újra műsorra tűzni a magyarországi színházaknak.
Vasziljkov egy Volga menti kisvárosból jön Moszkvába, és azonnal megtetszik neki a város egyik legszebb és leggazdagabb leánya, Lidia Jurjevna Csebokszárova, nem mellékesen: elkényeztetett úrilány, ma úgy mondanánk: plázacica. Tyeltajev, a rokonszenves pitiáner szélhámos ( Molnár Ferenc darabjaiban látunk később ilyen karaktereket), megígéri Vasziljkovnak, hogy elintézi a frigyet. Azt hazudja a lány anyjának, a méltóságteljes modorú Csebokszárova asszonynak, hogy Vasziljkovnak aranybányái vannak. A csel nem jön be: ugyanis a nagyasszony levelet kap férjétől miszerint a csőd szélén állnak. Azonnal kell tehát a pénz, nem elég, hogy úgy teszünk, mintha lenne...Vasziljkov végül elveszi a lányt, ám hamar kiderül, hogy nincs aranybányája. Az öreg Csebokszárová asszonyt mindenki átverte. Aztán a probléma, váratlanul, megoldódik...
Hogy miért is olyan 21. századi ez kedves színpadi történet? Hát azért, mert a virtuális pénzről esik szó benne. A virításról, a vetítésről. Senkinek nincs pénze, mindenki hitelből vagy mások jóindulatából él. A bolond pénz korát éljük- fogalmazza meg a darab végén, Vasziljkov szájába adva, Osztrovszkij. Vasziljkov a többi szereplővel szemben az ésszerű gazdálkodás, a józanság egtestesítője. Kapitalista, de emberi léptékkel gondolkodik és nem kapzsi. Nem munka nélkül akar meggazdagodni.
Érdemes lenne ezt a darabot elolvasni minden menő üzletembernek...Illetve: érdemes lenne újra műsorra tűzni a magyarországi színházaknak.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése