Szakolczay Attila:Gyilkosság különös kegyetlenséggel.A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata

 Számtalan,különböző színvonalú könyv jelent már meg az 1956-os forradalom és szabadságharcot követő megtorlásról, illetve az azok keretébe illeszthető perekről. Szakolczay Attila kötete ezek közül az egyik legjobb. A Tóth Ilona és társai elleni per(eke)t elemzi, elképesztő pontossággal, úgy, hogy az Olvasó valoban tiszta képet kap arról, jogosan ítélték-e el Tóth Ilona orvostanhallgatót és vádlottá-társait különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságért. E rövid könyvajánlóban pusztán a könyv főbb megállapításainak, gondolatainak egy részét soroljuk föl, ezzel próbálva kedvet csinálna az amúgy egyáltalán nem könnyű könyv olvasásához.

Szakolczay Attila szerint az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni perek mintegy flytatásai a sztálini-rákosi korszak pereinek: koncepciósak, nem a tényállás tisztázása a feladatuk, hanem a vádhatóság- valóságtól olykor igencsak elrugaszkodott- állításainak mindenáron való igazolása. Kádár nem akart a volt ávósokkal együtt dolgozni, van is olyan belügyminisztériumi rendelet, miszerint 1957 után nem alkalmazzák a Rákosi-korszak bűnöseit,csakhogy ebbe a diktatúra szolgálói nem nyugodtak bele. Hangsúlyozni akarták fontosságukat, nélkülözhetetlenségüket, éppen ezért törekedtek arra, hogy " eredményesen" küzdjenek az " ellenforradalom" " főkolomposainak" kinyomozásában, megbüntetésében. 
A történeti szakirodalom egy része ( Szakolczay részletesen elemzi M.Kiss Sándor illetve Eörsi László könyveit) Tóth Ilonát hősként állítja be, mások szerint a gyilkosság vádja igaz. Szakolczay szerint létezik egy harmadik válasz is:sem ez, sem az. Szerző szerint az ominózus Dózsa György úti házban semmiféle illegális nyomda, röpcédulákat nyomó vagy elosztó központ, vagy bármi más, a forradalommal kapccsolatos intézmény nem működött. Ez azt igazolja, hogy Tóth Ilonát teljesen alaptalanul vádolták meg 1957 után " ellenforradalmi cselekményekkel". 

Egy vád akkor tekinthető bizonyítottnak, ha a vádhatóság igazolja, hogy az általa prezentált események, akkor és úgy történtek, ahogy azt a hatóság a bíróságon előadja. Szakolczay könyvében bebizonyítja, hogy a vádnak gyakorlatilag semmit sem sikerült bizonyítani. 
- A holttestben a tanúk nem ismerték fel( pontosabban: nem volt módjuk felismerni) azt a Kollár Istvánt, akit Tóth Ilonáék állítólag meggyilkoltak. Kiásták a holttestet, de annak nem volt meg az különös ismertetőjegye, amit Bakné a jegyzőkönyvben elmondott. A tanúknak a kihallgatásokon egyenruhás fényképet mutattak, ami állítólag a meggyilkolt Kollárt ábrázolta.Teljesen rendhagyó módon ugyanezt a fényképet adták át az ügyésznek is!  Szerző ezt a képet veti össze az " áldozat" korábbi katonaképeivel, de kapásból szembetűnik, hogy az egyenruhás férfi nem ugyanaz, aki a katonakönyvben szerepel. Valószínűleg nem Kollár volt a halott, akit kiástak. Szakolczay valószínűsíti, hogy Kollár, aki az ÁVO-nál is szolgált, disszidált 1956 zavaros napjaiban. 
.- Az áldozat állítólagos nőismerőse. aki jelentette- állítólag- Kollár eltűnését, inkább csak alkalmi kapcsolatban állt az állítólagos áldozattal. Ráadásul a közelben mindenki számára elérhetően működött egy hm...kupleráj. Valószínűsíthető, hogy az áldozat oda igyekezett, amikor megállították.
- A neuralgikus pontja a pernek az, hogy egyáltalán öltek-e meg valakit abban az időben a Domonkos utcai kórházban. Addig tudjuk rekonstruálni az eseményeket, miszerint az ügy másod- és harmadrendű vádlottjai valami gyanús személyt bekísértek kihallgatásra. De hogy valóban ők kísérték-e be az illetőt, kihallgatták-e, mi történt az állítólagos kihallgatás során, ebből semmit de semmit nem tud a vád bizonyítani. 
- Abban az időben szokás volt, hogy ügyeket összekapcsoltak. Obersovszkyék lapja, bármily meglepő, annyira nem volt tiltott lap, hogy Nógrádi Sándor ( igen, ő, a nagy partizán) bevitte a Parlamentbe! A lap esetében pusztán arról volt szó, hogy nem kapott engedélyt hosszabb távú megjelenésre, de egészen magas szintű elvtársak lobbiztak a dologért, valahogy mégsem jött be. 

A Gyilkosság különös kegyetlenséggel című könyvből kiderül, hogy a vád nemhogy Tóth Ilona bűnösségét nem tudta bizonyítani, de még azt sem, hogy azon a bizonyos estén- hajnalon bárkit is megöltek volna ott és akkor- és azok, akiket ezzel vádoltak. A Kádár-kor kezdetén azonban nem az igazság volt fontos, hanem a megtorlás. Sajnos,Tóth Ilona és társai ennek a szemléletnek és gyakorlatnak estek áldozatul. 
Kinek ajánljuk Szakolczay Attila kitűnő könyvét? Történészeknek, jogászoknak, 1956 és a Kádár-rendszer iránt érdeklődőknek. Nem könnyű olvasmány, de megéri a szellemi erőfeszítést. Tűpontos, éles. 

Budapest Főváros Levéltára,2016.