Dr.Andor Miklós-Dr.Szatmári Marianna:Az általános orvostan sajátos kérdései

 Dr.Andor Miklós és Dr.Szatmári Marianna könyve 1978-ban jelent meg. Azóta már sok víz lefolyt az orvostudomány nagy folyóin,Az általános orvostan sajátos kérdései című könyv azonban lényegi részeit tekintve a mai napig aktuális és használható szakkönyv maradt. Éppen ezért nemcsak orvostörténettel foglalkozó kutatóknak,hanem aktív,praxissal rendelkező háziorvosoknak illetve orvostanhallgatóknak is ajánljuk ezt a művet.Fejezetről fejezetre ívelő spoiler helyett inkább áttekintjük,melyek a Dr.Andor-Dr.Szatmári szerzőpáros által tárgyalt fontosabb kérdések.

Áttekintést kapunk az európai-közel-keleti orvostudomány történetéről. Megtudjuk,hogy az ókori Babilónban és kultúrkörében inkább az emberi tedt és lélek egészéhez értő,a tudományt szakrális elemekkel vegyítő szakembereket képeztek,míg Egyiptom orvosképzése jobban specializalódott,bár természetesen a szakrális elemek itt is jelentős szerepet játszottak. A középkor és a koraújkor orvoslását Szerzők hanyatlásként értékeli.Megtudjuk,mit is jelent a még a 20.századi Európában is használt med.univ.rövidítés,s hogy miért várták el minden orvostól,hogy értsen a sebészethez is. Kiderül,micsoda heves szakmai viták bontakoztak ki a 20.század második felében az általános orvostan létezése vagy nemléte kapcsán. Az 1970-es évekre aztán legtöbb szakember elfogadta az általános orvostan,mint diszciplina létét. Az általános orvos az aki először találkozik a beteggel,megállapítja panaszai mibenlétét súlyosságát,szükség esetén laborvizsgálatra vagy szakorvoshoz küldi a beteget. Ezért aztán az általános orvos az orvostudomány minden ágából rendelkezik ismeretekkel. Szól a könyv arról is,mi a viszony a háziorvoslás/körzeti orvoslás és a belgyógyászat,mint diszciplina között. Recrnzens nagyon sokat gondolkodott azon,a Szerzők által kiemelt jelrntősévűként kezelt tényen,hogy az egészség sohasem állandó,mindig váltazik. Külön fejezetek foglalkoznak az orvos-beteg kapcsolattal,a helyes és helytelen komminikációval,ez utóbbiak Dr.Szatmári munkái.Az általános orvos az,akinek ismernie kell a beteget és környezetét,szociális hátterét,az otthonában uralkodó személyes,pszichológiai és higiéniai viszonyokat.Egész sor rövid esettanulmányt közöl a könyv a helyes orvos-beteg kapcsolat kialakításáról. Megismerjük a festőművészt,aki korábban minden problémájával szakorvoshoz fordult,ám mikor látta,hogy körzeti orvosa szereti az impresszionizmust,azonnal megkedvelte őt,és attól kezdve minden panaszával elsőként őt kereste fel. Elgondolkodhatunk nagyon tragikus élettörténeteken,személyes sorsokon:a középkorú hölgyén,aki állandóan valami gyógyszert akart magának feliratni;egy másik hölgy,aki éppen ellenkezőleg,minden szervi problémáját pszichés eredetűnek vélte. Vagy annak a külkeres üzletkötőnek az életén,akinek pályát kellett változtatnia,mert minden egyes külföldi útja előtt a rosszullét környékezte. Az Andor-Szatmári szerzőpáros több helyen is felhívja a jelenleg is gyakorló illetve praxisát majd még ezután kialakító orvosok figyelmét arra,hogy sok esetben át kell gondolni,kit is kell kezelni:a rendelőben jelentkező emberrel,vagy éppen a kötnyezetével,hozzátartozójával van az igazi baj.

A könyv nagyon sok és hasznos gyakorlati segítséggel szolgál a háziorvosok számára. Táblázatban összefoglalják a Szerzők például az egyes tünetcsoportok életkor szerinti jellemzőit,a különböző gyógyszerek terhesség során várható vagy éppen a seniumbidőszakára jellemző mellékhatásait. Mivel az orvostudomány szakadatlanul változik és fejlődik,valószínű,hogy ezek az információk a 21.században már nem minden tekintetben relevánsak. De a könyv egészének szellemisége,felépitése,átlagos műveltségű orvos számára is érthető nyelvezete máig példaként szolgál és ajánlásra méltó. 

Medicina Könyvkiadó,Budapest,1978.