Paul Auster:A magány feltalálása

 Két kisregény,tükörszövegek adják a mindinkabb kikristályododó Auster-életmű darabjait. A magány feltalálása a kortárs világirodalom talán legszemélyesebb hangvételű prózai munkáit fogja egybe. Életről és halálról,konvenciókról és különcökről szólnak ezek az önfeltárulkozó művek. És,persze,az irodalmi mű megalkotásának folyamatáról. Minden írásmű személyes és/vagy közösségi történet/történelem,ezáltal emlékezés. 

Az első kisregény:Egy láthatatlan ember portréja.Lélektani regény,tényirodalmi elemekkel. Paul Auster apjáról szól ez a isregény,melyben a fiú beszél apja halála után közvetlenül arról,milyen is volt az öreg Sam fiának lenni. Objektivitásról,többnyire,szó sincs,de nem is várjuk el. Az önfeltárulkozást várjuk,az érzelmek kimutatását,azt,amihez apjának-iró fia szerint-"egyszerűen nem volt tehetsége". Az idősebb Auster hányattatott élete során azt tanulta,hogy minden előlépés,önmegmutatás csak szomorúsághoz vezet. Ezért aztán megtanult árnyék maradni,úgy élni,mintha mindig valahol máshol lenne,mint ahol éppen van. Mindenhonnan kirítt,az öltöny sem állt jól neki. Senki emberhez,tulajdon fiához sem tudott közel kerülni soha. Feleségét csalta,mint a férfiak akkoriban gyakran. Persze,az a családi tragédia,amely gyermekkorát beárnyékolta, és amelyről ebben a könyvajánlóban most bvisszaköszönt neki egész életében. Képtelen volt ellazulni,érzelmeket mutatni. A fiú,az ifjú Paul Auster pedig egész életében vágyott az anyai és apai szeretetre. Még a kisregény megírásának idejében,felnőtt férfiként is ott van szívében a világnyi nagy űr,az apa hiányának tragikus érzete. No és a gyász,amit a folyton hiányzó apa halálakor érez-vagy éreznie kellene. Kitűnően sikerült ez a portré,észreveszünk benne mindent,de leginkább a fájdalmat.

Az emlékezés könyve. Paul Auster már apa,tizenhárom szövegrészben(itt nagyon nem lenne illendő a "fejezet"szót használni) visszaemlékszik élete meghatározó mozzanataira,azokra a személyes-kulturális határoszlopokra,melyek kijelölték felnőtt élete kereteit, szellemi feladatait. Találkozunk itt -az austeri értelmezésben tragikus sorsú-Pinokkióval,aki ember által csinált,másodlagodan teremtett lény. Nincs identitása,alkotójától függ. Recenzens számára a legmaradandóbb történet a Párizsban élő idős,különc férfié,aki egy koszos,büdös padlásszobában lakik,és azon dolgozik,hogy tizenkét tételből álló vonósnégyest írjon. Felesége régen elhagyta,gyermekei ellene fordultak,gyökeresen eltérő világfelfogást képviselnek:légy karrierista,boldogulj a világban,ahogy tudsz. Nyilvánvaló,hogy számukra apjuk,a maga különcségével,maga a megtestesült Negatív Példa. A férfi amúgy rendkívül szegény,soha nem kér semmit,de nem is utasít vissza semmit. Auster visz neki élelmet,sült csirkét olykor. Többé-kevésbe rendszeresen látogatja az öregurat. Aztán egy idő után megszakad közöttük a kapcsolat,kiderül a könyvből,hogy miért. 

A magány,Auster értelmezése szerint,nem az,amikor nincs körülötted ember. A magány az,amikor egyedül maradsz a múltaddal. Mert azt csak Te tudod feldolgozni,ebben senki mástól segítséget nem kaphatsz. Te magad találod fel a saját magányodat,e feladat elől nem menekülhetsz.Ki kell pótolnod a hiányos fényképeket. Ajánljuk ezt a csodás könyvet az irodalom és Paul Auster minden tisztelőjének,és minden bátor emlékezőnek.

21.Század Kiadó,2022. Fordította Hegyi Pál.