Annie Ernaux:Árulás.Egy asszony

 2022-ben a francia irodalom csillaga, Annie Ernaux kapta az irodalmi Nobel-díjat. Ebből az alkalomból szeretnénk tisztelegni előtte. Két olyan kisregényét ajánljuk a Kedves látogatók figyelmébe, melyeken keresztül nagyon jól, pontosan tetten érhetjük Annie Ernaux írói stílusának főbb ismérveit. 

Az első kisregény az Árulás. Az írónő önéletrajzi elemeken alapuló kisregénye egy fiatal lány (azaz Arnie) és édesapja viszonyáról szól- a felnőtté vált írónő utólag, a szülő halála után sok évvel, igyekszik megérteni azt az embert, aki olyan távol került tőle. Az írás a megértés, az önelemzés eszköze, nem pedig valamiféle " tényfeltáró" tevékenység.Az apa tipikus ( bár az irodalomban csak ritkán megjelenő) francia paraszti társadalom tagja, szerves része. Tizenkét éves koráig jár iskolába, rendszertelenül, ahogy a mezei munka engedi. A meglehetősen szigorú tanítónő tehetetlenül veszi tudomásul, hogy újabb tanítványa akad, aki nem tanul meg rendesen olvasni. Felnőttként életét a házasodás ( a lány szülei nem veszik jó néven a párválasztást, míg az apa barátai szerint jobbat is találhatott volna, mint ez munkásnő), és munka teszi ki. Városba költöznek, fűszerüzletet nyitnak ( talán a felfelé kapaszkodás- ahogy a társadalomtörténészek, mondják, a mobilitás- vágya is űzi őket, de ez inkább az anyára jellemző),eleinte olyan szegény emberekből álla vevőkör, hogy ők maguk is elszegényednek: túl sok mindenkinek kell túl sok mindent hitelbe adni. Aztán a második világháború utáni " rendetlenségből" ők is hasznot húznak, belépnek az alsó középosztályba, vevőkörük nagy része városi polgár, esetleg munkás. Lányuk, Annie, már tanítóképzőbe jár, belép abba a világba, amely az apát- legalábbis a férfi így látja- kidobta. Innentől kezdve apa és lánya kapcsolata megszakad, más világban élik az életüket. Az apa örökös kisebbrendűségi érzéstől szenved, nem tudja jól alkalmazni a városiak beszédét, retteg, hogy valamit rosszul mond, vagy rosszul viselkedik. A folytonos félelem, pedig betegségbe taszítja, meghal rákban, és az az igazság, hogy szerettei nem éppen szeretettel emlékeznek rá. Emiatt Annie-nak lelkiismeretfurdalása is van. 

A második kisregény, az Egy asszony, pedig az anya sorsán, szemüvegén keresztül mutatja be a történteket. De vigyázzunk: távolról sem ugyanazt a történetet! Az anya volt a család húzóereje, neki voltak jó ötletei, intuíciói, a boltban többnyire ő szolgálta ki a- sokszor nem éppen kifogástalanul viselkedő, kocsmázó- vevőket, remekül kommunikált, mindenkihez volt üdítő mosolya, kérdése. Egy idő után ő lett a környék információs központja, mindenkiről tudott mindent, s ezért nem mindenki szerette őt. Az apa lebetegedése után- a férfi már könnyebb dolgokat is alig bírt emelni- az anya a fizikai munkát is elvégezte. Csakhogy az állandó és vég nélküli munkában, a vevőkkel való folytonos jópofizásban, a folyamatos alkalmazkodásban, felőrlődött. Nem akarta bezárni a boltot, mert az volt az élete, no meg a gyerekek, akiknek mindig tiszta volt a ruhája, az anyagilag tehető legdivatosabb ruhákat viselték, a háború után, a nagy élelmiszerláncok megjelenésével, viszont összébb kellett húzniuk magukat, végén aztán csak eladták az üzletet, az anyán hamarosan jelentkeztek az Alzheimer-kór tünetei, ekkor volt Arnie legtöbbet az anyjával. 

Mindkét történet valójában komplett családi dráma. Melankolikus hangulatú írások ezek, pszichológiai történetek, hihetetlen érzékenységgel megírva. Ám, ha elővesszük irodalmi szemüvegünket, meglátjuk a történetek mögött Annie Ernaux világát, stílusjegyeit.
- Alanyi irodalmiság, a művek középpontjában saját élete áll
- Nehezen oldódó, szomorkás- melankolikus hangulat
- Az élet nagy dolgai: születés, párkapcsolat, halál, állnak a középpontban
Nagyon-nagyon sok további boldog évet kívánunk a Szerzőnek, és hát, amit az írónak szoktak: minél több értő és szerető Olvasót. Ajánljuk ezt a könyvet minden irodalomszerető Olvasónak. 

Magyar Napló könyvek, 1997,fordította Szávay János.