Kosáry Domokos: Magyarország története
Ez a nem egészen 400 oldalas Magyarország története, 1943-ban, a második világháború kellős közepén jelent meg, s ebből sok dolog következheznék. De nem következik. Kosáry Domokos már fiatalon is rendkívül tárgyilagos, forrásfeldolgozáson, nem pedig politikai elvárásokon alapuló történelmet írt, az őstörténettől kezdve egészen az 1930-as évekig. Bizonyos megállapításait, mára túlhaladta az idő, mégis, valamilyen reprint-sorozatban érdemes lenne újra kiadni, mert számos tanulsággal szolgál az Olvasó számára.
Ezek közül ismertetnék most néhányat:
1. A történelem nem eszkatalogikus. Nem tart valahonnan valahová, hanem a mindenkori emberi törekvések, gazdasági és társadalmi viszonyok mozgatják- legalábbis látszólag. Az isteni bevatkozások mibenléte és hogyanja az ember számára láthatatlan.
2. Kosáry ( 1943-ban) elfogadta a magyar nép finnugor származásának tanát. Ezzel akkoriban ár ellen úszott, ellentmondott a turáni és más egyéb eredetmondákra támaszkodó elméleteknek. Szidták is érte.
3. Még mindig tartja magát az a nézet, hogy IV.Béla volt az Árpád-ház utolsó jelentős királya. Érdemes volna III.András uralkodást kissé jobban tanulmányozni, s ha ezt a történész megteszi, az Utolsó Aranyágacskát is besorolja a nagy uralkodók közé.
4. Hunyadi Mátyásnak és korának semmi köze nem volt a modern értelemben vett nemzethez. Legfeljebb a nemesi nemzet előképeként tarthatjuk számon az ő uralkodását, ezt is csak mértékkel tehetjük.
5. Széchenyi István gróf nem óvatosságból nem akart független magyar nemzetet, hanem azért ragaszkodott az Ausztriával ( és általában: a Habsburgokkal) való közösséghez, mert életképtelennek tartotta a még a polgárosodás előtt álló országot.
És még lehetne sorolni a kifogásokat. De ne feledjük: egy több, mint 70 évvel ezelőtt kiadott műről van szó. A könyv a maga egészében nagyon is időtálló- ez, a magyar történetírás fordulatait ismerve, lenyűgöző. Részletkérdésekben manapság már másként vélekedünk- ez viszont természetes, a tudomány halad előre. Így természetes.
( Országos Közoktatási Tanács, 1943.)
Ezek közül ismertetnék most néhányat:
1. A történelem nem eszkatalogikus. Nem tart valahonnan valahová, hanem a mindenkori emberi törekvések, gazdasági és társadalmi viszonyok mozgatják- legalábbis látszólag. Az isteni bevatkozások mibenléte és hogyanja az ember számára láthatatlan.
2. Kosáry ( 1943-ban) elfogadta a magyar nép finnugor származásának tanát. Ezzel akkoriban ár ellen úszott, ellentmondott a turáni és más egyéb eredetmondákra támaszkodó elméleteknek. Szidták is érte.
3. Még mindig tartja magát az a nézet, hogy IV.Béla volt az Árpád-ház utolsó jelentős királya. Érdemes volna III.András uralkodást kissé jobban tanulmányozni, s ha ezt a történész megteszi, az Utolsó Aranyágacskát is besorolja a nagy uralkodók közé.
4. Hunyadi Mátyásnak és korának semmi köze nem volt a modern értelemben vett nemzethez. Legfeljebb a nemesi nemzet előképeként tarthatjuk számon az ő uralkodását, ezt is csak mértékkel tehetjük.
5. Széchenyi István gróf nem óvatosságból nem akart független magyar nemzetet, hanem azért ragaszkodott az Ausztriával ( és általában: a Habsburgokkal) való közösséghez, mert életképtelennek tartotta a még a polgárosodás előtt álló országot.
És még lehetne sorolni a kifogásokat. De ne feledjük: egy több, mint 70 évvel ezelőtt kiadott műről van szó. A könyv a maga egészében nagyon is időtálló- ez, a magyar történetírás fordulatait ismerve, lenyűgöző. Részletkérdésekben manapság már másként vélekedünk- ez viszont természetes, a tudomány halad előre. Így természetes.
( Országos Közoktatási Tanács, 1943.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése