Justh Zsigmond:Fuimus

 Justh Zsigmond (1863-1894) egyike a magyar irodalom tragikusan fiatalon elhunyt alkotóinak. rövid életében elkezdte A kiválás genezise című sorozatát, melyben filozófiai és szociológiai nézeteit fejtette volna ki, tizenöt kötetben. A tizenöt kötetből három készült el, ezekből a leginkább színvonalasra a Fuimus sikerült. Fuimus latinul annyit jelent: voltunk., ezt itt úgy kell érteni, hogy valaha dicsők voltunk, mára pedig elkorcsosultunk- tehát Justh a Kölcsey-féle nemzethalál- gondolatot viszi tovább, csak már kevésbé romantikus formában, kevésbé végletes kifejezésmóddal, polárosult társadalmi körülmények között. 
A regény cselekménye ( és ez itt egy rövid spoiler akar lenni, aprócska reflexiókkal) röviden összefoglalható, mert nem a cselekmény, hanem a párbeszédesa formákban előadott történelmi-filozófia fejtegétesek alkotják a regény lényegét. Márfai Márfay Gábor, felvidéki nemesúr, különös végrendelettel örvendezteti meg hozzátartozóit: a Gábor fiút el kell szakítani családjától, kilencéves korától neves külföldi intézetekben kell nevelkednie, meg kell tanulni megállni a saját lábán, meg kell tanulnia angolul, németól, fraciául, tizennyolc éves kora után pedig Oxfordban és Cambridge-ben kell folytatnia tanulmányait. Amikor betölti a huszonegy évet, hazatérhet. Márfaynénak, az özvegynek, szíve szakad meg, hogy ilyen korán meg kell válnia kisfiától- amúgy az öreg Márfayt bolondnak tartotta az egész környék. A cselekménybe akkor kapcsolódunk be, amikor Gábor nagykorú lesz, és izgalmakkal telve, honvággyal hazatér. Nem valamiféle reform-érzülettel viseltetik a magyar társadalom iránt, csak élvezni akarja újra családja társaságát, hiszen kilencéves korában elszakították bátyjától és édesanyjától, anyja soha nem heverte a ki a végrendelet okozta traumát, egyszerűen nem tudja ugyanazt a szeretetet adni mindkét fiának. Gábornak nagyon tetszik itthon:tetszik, hogy újra láthatja bátyját, édesanyját, imádja a rejtélyes hegyekkel teli felvidéki tájat, a vadregényes erdőket, ahol jókat lehet vadászni, látja Magyarországon a fejlődést, az egyre inkább fejlődő vasúthálózatot,látja mindazt, amit a történelemkönyvek úgy neveznek:19.századi polgárosodás. Szeret az Alföldre látogatni, szereti a végeláthatatlan rónaságot, a messzről látható, magas szálakkal teli búzamezőket. Jól érzi magát itthon, nem vágyik vissza Angliába, és emptaikus hazája iránt, nem hasonlítja össze a két országot. 
Viszont sok dolog van, ami nem tetszik neki ( és ezek alkotják Justh filozófiai nézeteinek magvát, az ezekre irányuló változtatás). Nem igazán érti, hogy a magyar nemesek miért házasodnak olyan belterjesen, hiszen ekkor már tartott ott a biológia és az orvostudomány, hogy ismerték ennek veszélyeit. Nem tetszik neki, hogy felvidéki nemesség olyan bőséges és kritikátlan emberekből álló csapatot, valóságos királyi udvartartást tart, miközben inkább a várbirtokok polgári igazgatásával kellene törődnie.Kifejezetten taszítja,hogy a  magyar nemesek lenézik a parasztokat ( szerelmes is lesz mentorának, a végrendelet végrehajtójának lányába, aki olyan közvetlen az alárendelt népekkel, mintha ez lenne errefelé a természetes). Amikor óvatos reformokat próbál bevezetni a birtokon, akkor pedig onnan ütközik ellenállásba, ahonnan a legkevésbé várja...

A Fuimus könyvet elolvasva az legfontosabb kérdés számomra, hogy lehet-e filozófiai regényt- mármint:jó filozófiai regényt- írni? Alkalmas-e a regény, mint elbeszélő, cselekményes műfaj arra, hogy abban az író hosszas monológokban és dialógokban mondja el véleményét például a nemesek kezéről, a társadalmi érintkezés helyes módjairól, Darwin nézeteiről? Justh Zsigmond bebizonyítja, hogy igen, lehetséges mindez. Spciális tehetség kell hozzá, írói talentum és filozófiai hajlam egyszerre. Justh Zsigmondban mindkettő megvolt, szerény véleményem szerint, ha tovább marad ezen a földön, ma a legnagyobb magyar írók között emlegetnénk. Így sem rossz. Csak keveset emlegetjük. 
Tszta szívből ajánljuk ezt a könyvet a magyar és az európai irodalom minden kedvelőjének. annyit elárulok: szokatlan lesz, de nagyon jó. Igazi élmény. 

Első kiadás:Singer és Wolfner, Budapest, 1895