Oláh Gábor:Telkemen az Erzsébet-híd

 Hallottak már olyan részvénytársaságról, melynek 
- nincs tulajdonosa
- egyetlen tulajdona egy lépcső, de az sem az övé
- egyetlen részvényt sem bocsátott ki?
Egyvalamije van:ügyvédje.
Oláh Gábor tapolcai születésű ( 1938) író, képzőművész dokumentum-hangjátéka egy ilyen részvénytársaságot mutat be. A hangjáték nagy sikert aratott, és 1979-ben könyv alakban is megjelent. 
Voltaképpen nem másról van szó, mint a történelemről. A két világháború között Budapesten működött egy részvénytársaság, ennek, sok más mellett, volt egy bérháza. Magyarán: a részvénytársaság azzal foglalkozott, hogy a saját tulajdonában lévő házban bérbe adott lakásokat. Csakhogy jött a második világháború, és a házat lebombázták. 1945 után, az újjápítés időszakában, a romokat tökéletesen eltakarították. Viszont nem törölték az épületet a földhivatali nyilvántartásból. Egyrészt azért, mert akkoriban mindenkinek kisebb gondja is nagyobb volt a hivatali ügyintézésnél, másrészt mert bíztak abban, hogy a házat egyszer majd újra fel fogják építeni, és megy a biznisz tovább.Csakhogy a Rákosi-rendszer, pontosabban az 1952 évi 4. törvényerejű rendelet államosította a bérházakat. A részvénytársaság- amely akkor, a kommunista diktatúrában már nem is működhetett volna- nem építette fel a házat, mivel innentől kezdve a lakásügyet az állam kisajátította. Nem akart ajándékot adni az államnak. Viszont az 1952.évi 4. tvr nem vonatkozott az építési telkekre, mert azt a jogalkotó valahogy kifelejtette belőle. 
Az állam pedig, immár a Kádár-korszakban, felépítetteBudapest egyik büszkeségét, a Dunán átívelő Erzsébet-hidat, amelyet 1964-ben adtak át. Annyi kis gubanc volt vele, hogy a híd lába beleesett a részvénytársaság által birtokolt( ?) telek egy részébe. Csakhogy ekkor már nem lehetett a részvénytársaságé a telek, merthogy a társaság nem működött, meg az akkori Magyarországon amúgy sem birtokolhatott semmit semmiféle kapitalista szellemű részvénytársaság.
És teltek-múltak a konszolidációs évek, a többségi és kisebbségi részvényesek szépen lassan elhunytak, közgyűlést össze nem hívtak, osztalékot nem fizettek, szóval, nem történt semmi. Az állam időnként megbírságolta a részvénytársaságot, amely törvény szerint nem is létezhetett volna, viszont öt év után, mivel a bírságok kifizetésével sem történt semmi, szépen lassan elévültek ezek az ügyek. Az Erzsébet-híd lába tehát egy vitatott tulajdonú telekrészen áll. A korábban az rt.által megbízott ügyvéd önszorgalomból próbált valamiféle kisajátítási kártalanítást kijárni az államnál, dehát az állam nem sajátított ki semmit, csak egyszerűen megépítette a hidat, gondolván, hogy ott a telkek és telekrészek az állam tulajdonát képezik. Oláh Gábor hangjátéka- amelyen hatalmasakat lehet nevetni, és hatalmasakat lehet szomorkodni- ennek a hivatali procedúrának egyes lépeseit tárja fel. Kerületi tanács, Fővárosi Tanács, Földhivatal- mind- mind átpasszolja az ügyet a másik hivatalnak, tekintve, hogy fogalma sincs, mit kellene tennie. 

Oláh Gábor könyvét előszeretettel ajánlanám történészeknek, szociológusoknak, jogászoknak. A Telkemen az Erzsébet-híd című kitűnő és szórakoztató könyv azt mutatja be, hogy a kapitalizmusból a szocializmusba történő átmenet távolról sem volt zökkenőmentes, és azzal a tanulsággal szolgál, hogy hiába váltanak rendszert a társadalmak, mindig visszamarad valami. Nem lehet a múltat végképp eltörölni. 

Szépirodalmi Könyvkiadó, Kaleidoszkóp sorozat, 1979.